Belföld

2010.09.02. 11:35

Mesterházy: megújítja kommunikációját az MSZP

Budapest - Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kezdeményezőbb, a kormányoldallal szemben pedig határozottabb, keményebb kritikát megfogalmazó kommunikációt vár a párt újjászerveződő kommunikációs csapatától. A pártelnök csütörtökön újságíróknak mutatta be a szocialisták két új szóvivőjét: Kormos Katát és Török Zsoltot.

MTI

Mesterházy Attila elmondta: az elmúlt egy-másfél hónapban kezdték a párt kommunikációjának újjászervezését, több jelölt közül választották a két új szóvivőt, akiktől egyebek mellett a kívülálló, "friss szem" nézőpontját, gondolkodásmódját várja.

A pártelnök Kormos Katának megköszönte, hogy a párt jelenlegi támogatottsága mellett feladta eddigi munkáját, és elvállalta a megbízatást. Török Zsolt kapcsán pedig megjegyezte: pontosan ismeri az MSZP-t és a politikai életet.

Kormos Kata kereskedelmi televízióknál és rádióknál dolgozott, Török Zsolt pedig a párt országgyűlési képviselője volt. Mindketten hangsúlyozták, hogy hisznek a megújuló MSZP-ben.

Előbbi kiemelte: szeretne azért tenni, hogy a politika az emberek számára valóban érthető legyen, válaszokat kapjanak az őket érdeklő kérdésekre, és hogy az MSZP értékeit, eszméit, a Fidesz-kormány döntéseivel kapcsolatos szocialista álláspontot pontosan, világosan fogalmazzák meg. Kormos Kata utalt arra is, hogy húsz éve sportol, és a sport a küzdésre, az állhatatosságra, a sportszerűségre, a sporttársak tiszteletére tanította meg.

Török Zsolt azt húzta alá: szeretnék bemutatni, hogy a szocialisták azokért dolgoznak, akik képviseletére felesküdtek. Szerinte a baloldaliság viszonyrendszer, ha választani kell bankár vagy ügyfél, nagytőkés vagy kisvállalkozó, szolgáltató vagy fogyasztó között, ő az utóbbiak pártján áll. 

A munkájukat sakkjátszmához hasonlította, ahol lépésről lépésre kell haladni. Azt mondta: az MSZP és a Fidesz sakkjátszmájában a szocialisták vannak a világos bábuval, de akkor erősek, ha több lépésre előre tudnak gondolkozni. Hisz abban, hogy lépéseik sorozatával valóban jobb lesz Magyarországnak, és azoknak a társadalmi csoportoknak, amelyeket ők képviselnek - fogalmazott. 

Nyakó István távozó szóvivő - aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón -  nyolc évig töltötte be ezt a tisztséget a szocialista pártban. Mesterházy Attila a volt szóvivő munkája kapcsán megjegyezte: öt pártelnököt szolgált ki, korrekt munkát végzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!