Belföld

2010.02.23. 13:18

Minden párt egyenlő feltételekkel bérelhet helyiséget

Pápa - Sajtótájékoztatón reagált dr. Áldozó Tamás alpolgármester a Naplóban hétfőn megjelent információra. Eszerint Erőss Bulcsú, a Jobbik helyi országgyűlési képviselő-jelöltje kifogásolta, hogy a város vezetése nem tette lehetővé, hogy a szombati gyűlést az érdeklődésnek megfelelő méretű helyen tartsák meg Pápán.

Nagy Imre

- Az ebben a kijelentésben megfogalmazott üzenetet a polgármester úr és a magam nevében határozottan visszautasítom. A Jobbik a többi, választáson induló párttal azonos feltételek mellett szervezheti gyűléseit ebben a városban. Szerveztek is eddig több alkalommal rendezvényt, például február 6-án, január 30-án, november 29-én és november 19-én, azaz összesen négy alkalommal béreltek eddig a Jókai Mór Művelődési Központtól helyiséget - mondta Áldozó Tamás. 

- A JMK-tól a helyiségbérleti lehetőség bármely párt számára a jövőben is fennáll, természetesen azzal a megszorítással, ha ott előre szervezett, meghirdetett programmal a rendezvény nem ütközik. Nagyon rossz üzenet-értéke van annak, hogy Erőss Bulcsú - feltételezem, a pártelnök előtti védekezésül - olyan indokot fogalmaz meg a gyűlés - esetleg méltatlan - körülményeire magyarázatul, ami nem felel meg a valóságnak. Alapvetően tisztességtelennek tartom ezt az eljárást. Azt pedig, hogy ebből milyen egyéb következtetéseket lehet levonni, a polgárokra bízom. Tájékoztatásért érdeklődtünk a JMK-tól, hogy akart-e a Jobbik termet bérelni, de ilyen megkeresésről a művelődési központban nem tudnak - fogalmazott az alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!