Belföld

2006.08.19. 02:28

o0Változatos olaszrizling

Siófok (vi) - A Balatoni Szövetség, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Balatoni borrégió hegyközségei és önkormányzatai tizedszer szervezték meg a balatoni borok versenyét.

Mórocz Zsolt

Müller István, a technikai szervezéssel megbízott társaság ügyvezetője elmondta lapunknak, hogy ebben az évben 139 bort neveztek be a versenyre, melyből 107 volt a fehér, három a rozé és 29 a vörös. A legtöbb minta a borrégióba tartozó hat borvidék közül Badacsonyból, illetve Balatonfüred-Csopakról érkezett. A bírálatot három szak- mai zsűri végezte, dr. Urbán András irányításával, a második bizottságot a tapolcai Kulka Gábor, a harmadikat a balatonlellei Konyári János vezette. A társadalmi zsűriben neves közéleti személyiségek vettek részt, köztük Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke.

A bírák elégedettek voltak a felvonultatott borokkal, különösen az olaszrizlinget di-csérték, mely igen változatos arcát mutatta, a tavalyi évjáratú száraztól a ritka különlegességnek számító jégborig. A verseny ideális helyszíne volt a Kodolányi János Főiskola nagyterme, ahol egy hét múlva, augusztus 27-én 17 órától kihirdetik a most még titokban tartott végleges eredményeket és díjakat is kiadnak, köztük a legjobb termelő megkapja a Balatoni Borok Mestere kitüntető címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!