Belföld

2012.07.25. 14:17

Orbán Viktor: szeptemberben jön vissza az IMF

Budapest - Szeptemberben tér vissza Magyarországra az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

A kormányfő kérdésre közölte: azt várják, hogy az IMF és az EU közös delegációja adjon át a kormánynak egy "helyzetösszesítést", abban jelölje meg azokat a pontokat, amelyekben szerintük változtatni kell a gazdaságpolitikán, nevezzék meg az előfeltételeiket, és mondják el a véleményüket a 2013-as büdzsé szerintük módosítandó pontjairól.
   
Szeptemberben ezeket a felvetéseket a kormány érdemben meg fogja válaszolni - mondta Orbán Viktor, aki biztatónak nevezte keddi tárgyalását az IMF/EU-delegációval.
   
A miniszterelnök elmondta: a kormány tanulmányozni fogja az Európai Központi Bank (EKB) fenntartásait a jegybankra is kivetett tranzakciós illetékkel kapcsolatban. Nyomatékosította ugyanakkor: a pénzügyi szektornak - ideértve a nemzeti bankot is - képesnek kell lennie arra, hogy előállítsa a munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges forrásokat.
   
Az európai és a magyar válságkezelés között éppen az a különbség, hogy míg az EU a bankokat védi, addig a magyar kabinet a munkahelyeket - fogalmazott a miniszterelnök.
   
Az Európai Központi Bank (EKB) kedden nyilvánosságra hozott jogi szakvéleménye szerint a pénzügyi tranzakciós illeték sérti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségét, uniós harmonizáció nélküli bevezetése pedig torzulásokat okozhat a pénzügyi piacokon és a reálgazdaságban. Az illeték kivetése az MNB monetáris politikai műveleteire nem egyeztethető össze az MNB szervezeti és működési függetlenségének követelményével - mutatnak rá.
   
Az IMF/EU tárgyalóküldöttsége itteni tárgyalásai során megbeszéléseket folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel, Varga Mihállyal, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszterrel, főtárgyalóval, és Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével, a parlament gazdasági bizottságának elnökével.
   
Szerdán az IMF képviselői tárgyaltak a hat szakszervezeti konföderáció vezetőivel. A több mint egyórás megbeszélésen a Magyarországi Szakszervezetek Országos Szövetségét, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést (ÉSZT) és az Autonómokat az elnökök, míg a Liga Szakszervezeteket és a Munkástanácsok Országos Szövetségét vezető tisztségviselők képviselték.
   
A tárgyalás az IMF/EU-delegáció kezdeményezésére jött létre,  megállapodásuk értelmében a megbeszélésről részleteket egyik fél sem közölt.
   
Az ÉSZT, az MSZOSZ és a SZEF által az MTI-hez eljuttatott közös közlemény megállapítja: "fontosnak tartjuk, hogy a tárgyalásokat előkészítő konzultáció sorában a tárgyaló delegációt érdekelte a magyar szakszervezetek véleménye is. Sajnáljuk ugyanakkor, hogy a magyar kormány nem ugyanígy gondolkodik és cselekszik."
   
A Liga Szakszervezetek külön közleményben közölte: az IMF képviselői  kíváncsiak volta arra, hogy a szakszervezetek miben látják a magyar gazdaság problémáinak gyökerét. A szakszervezetek részéről elsősorban a foglalkoztatásról esett szó - jelezték.
   
Az IMF/EU küldöttsége az elmúlt mintegy másfél hét során találkozott Pleschinger Gyulával, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával is, a delegáció tárgyalt Simor Andrással, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével, illetve a jegybank szakértőivel.
   
A delegáció konzultált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a főváros, valamint kereskedelmi bankok vezetőivel is.
   
Simor András az MNB keddi sajtótájékoztatóján hangoztatta: minél előbb szükség van az IMF/EU-megállapodásra. A jegybank elnöke tájékoztatása szerint az IMF/EU küldöttsége a monetáris tanács tagjaival is tárgyalt kedden kora délután. Az IMF/EU-delegációt kedden fogadta Simor András jegybankelnök is.
   
Varga Mihály a Figyelő múlt csütörtöki számában közölt interjúban elmondta: abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat menet közben nem kommentálják.
   
A tárca nélküli miniszter az interjúban az IMF-fel és az EU-val a tárgyalások addigi menetéről annyit közölt, hogy tárgyilagos megbeszélés keretében ismertették, hogy 2013-14-re milyen makropályát várnak, s az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank képviselői is elmondták, hogyan látják a helyzetet.
   
Az interjúban arra a felvetésre, hogy valóban három évre 15 milliárd euró hitelt szeretne a kormány, aláhúzta: "ez nem kormányálláspont, ezt én nyilatkoztam, abból kiindulva, hogy a piaci várakozásokhoz ez van legközelebb".
   
A várható hitelmegállapodásról elmondta: "amíg a tárgyalásokon hivatalosan is el nem hangzik, hogy mit kínál az IMF, addig van mozgástér.  "Egyébként továbbra is abból indulunk ki, hogy elővigyázatossági megállapodást szeretnénk kötni."
   
Varga Mihály a Figyelő felvetésére, hogy Orbán Viktor a tranzakciós adó kapcsán kizártnak tartotta, hogy ebből engedjen Magyarország, miután országgyűlési döntés van róla, kiemelte: a magyar kormány nem engedhet ilyen kérdésekben, hisz az a feladata, hogy a parlamenti döntéseket végrehajtsa.
   
Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója az MTI-nek kedden a tranzakciós illeték kapcsán  azt mondta: az EKB véleményének publikálása nem befolyásolhatja a IMF/EU-küldöttség mostani magyarországi tárgyalásait. Németh Dávid, az ING Bank elemzője úgy vélekedett, a magyar kormány a gazdasági diplomácia nyelvén "komoly dorgálást" kapott az EKB-tól, és ez előrevetíti, hogy az EU is hasonló álláspontra helyezkedik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!