Belföld

2012.04.23. 21:00

Parlamenti vita a gyöngyöspatai konfliktusról

Az Országgyűlés hétfőn este kezdte tárgyalni a gyöngyöspatai konfliktust vizsgáló eseti bizottság jelentését.

MTI

Az általános vitában felszólaló kormánypárti képviselők a testület megállapításait idézve, úgy foglaltak állást, hogy a 2011 tavaszán a Jobbik és a párthoz köthető szervezetek politikai haszonszerzésből "tudatosan állítottak elő közbiztonságilag instabil helyzetet" a Borsod megyei településen, az LMP és a hozzá köthető jogvédő szervezetek pedig "politikai hisztériakeltésre" használták fel ezt az állapotot. Az ellenzéki felszólalók ezzel szemben koncepciós eljárással vádolták a bizottságot, mondván jelentése a Fidesznek és kormánynak ad igaza, tartalma pedig megegyezik a már a testület felállításakor megfogalmazottakkal.

Kocsis Máté (Fidesz), az úgynevezett egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság elnöke a jelentést ismertető expozéjában hangsúlyozta: a rendőrség szakszerűen és törvényesen lépett fel tavaly Gyöngyöspatán, és szerinte ennek köszönhető, hogy nem történt súlyosabb bűncselekmény a településen. A kormánypárti politikus hangsúlyozta, az általa vezetett testület arra törekedett, hogy valamennyi ügyben érintettet meghallgasson, így meghívták Richard Field amerikai vállalkozót is, aki azonban nem jelent meg a bizottság előtt. A jelentés összegzésében külön kitér a vállalkozóra, megállapítva, hogy humanitáriusnak mondott tevékenysége "csak megtévesztés volt", Richard Field valójában "Magyarország és a kormány hazai és nemzetközi közvélemény előtti lejáratását" célozta.

A kormány nevében Kontrát Károly belügyi államtitkár kért szót, aki egyetértett a jelentésben megfogalmazottakkal. Mint mondta, az alaptörvény értelmében mindenkinek joga van a személyi szabadsághoz és biztonsághoz, törvénysértést pedig büntetlenül senki sem követhet el, ami vonatkozik az "egyenruhában masírozókra", vagy a felfegyverkezve, önbíráskodást megvalósítókra is. Kontrát Károly kiemelte továbbá, hogy egy jogállamban nem engedhető át az állam erőszakmonopóliuma, vagyis kizárólag a rendőrség védheti a közrendet és a közbiztonságot.

Csöbör Katalin, a Fidesz vezérszónoka arról beszélt, hogy 2011 tavaszáig a gyöngyöspatai bűncselekmények száma és súlya nem haladta meg a megyei és országos átlagot. Szerinte ez csak azután következett be, hogy a Jobbik szembe helyezte magát a jogállamisággal és a demokratikus értékekkel, és etnikai feszültségkeltésbe, valamint a szegénységben élő roma nemzetiségű csoportok megfélemlítésébe kezdett. A kormánypárti politikus ugyanakkor megjegyezte, szégyenkezni valója az LMP-nek is van, hiszen jogvédő szervetekkel összhangban nem a megoldásában, hanem a problémakeltésben voltak érdekeltek.

Harangozó Tamás, az MSZP álláspontját ismertetve azt mondta, a bizottság "előre legyártotta az ítéletet", hiszen szerinte az abban foglalt politikai ítéletek már a testület megalakítására vonatkozó határozati javaslatban is szerepeltek. Az ellenzéki képviselő kifogásolta továbbá, hogy ahogy a jelentésben, úgy a bizottság ülésén sem volt helye a kormány kritikájának. Harangozó Tamás szerint így maradhatott ki a dokumentumból a szocialisták azon véleménye, amely szerint az egész gyöngyöspatai feszültség megelőzhető lett volna, amennyiben a kabinet hatalomra kerülése utáni évben javaslatokat tesz a szükséges törvénymódosításokra.

A szocialista politikus ezt követően zárt ülés elrendelését kérte a levezető elnöktől, mondván szeretnék elérni, hogy ne csak az eseti bizottság tagjai, hanem valamennyi országgyűlési képviselő megismerhesse a jelentés összeállításakor felhasznált, ám abból titkosításuk miatt kimaradt információkat. A zárt ülés elrendelését a Jobbik és az LMP is támogatta, az erről szóló szavazás azonban eredménytelen lett, mivel a Ház este nyolc órakor határozatképtelen volt. A napirend megváltoztatásához az összes képviselő kétharmadának támogatása kellett volna, ám az esti órában mindössze 26 ellenzéki képviselő nyomta meg az igen gombot, míg hárman szavaztak a vita zárttá nyilvánítása ellen.

A Jobbik ezután felszólaló elnöke, Vona Gábor ugyancsak azon véleményének adott hangot, hogy a kormánypártok koncepciós eljárással készítették a bizottság jelentését. Beszédében sértőnek nevezte a jelentésben olvasható egyenruhás bűnözés kifejezés használatát, mondván a Gyöngyöspatára egyenruhában érkezők minden esetben a törvényeket betartva cselekedtek. A Jobbik elnöke védelmébe vette ugyanakkor az általuk előszeretettel használt "cigánybűnözés" kifejezést, és kifogásolta, hogy az nem szerepel a jelentésben, noha úgy gondolja, ez a kérdés "alfája és omegája". Kiemelte: ezen kifejezés alatt olyan "kriminológiai fogalmat" ért, amely jellemzően a cigány kisebbség által elkövetett bűncselekményekre vonatkozik, mint például a fa- és színesfémtolvajlás, vagy a késelés, illetve a családok közötti erőszak. Vona Gábor szerint zen véleményük nem előítéleten, hanem tapasztalaton alapszik, a Jobbik pedig nem különbözteti meg a "magyar és cigány embereket", hiszen - folytatta pártja ahogy eddig, úgy a jövőben is "baráti jobbot" nyújt a "tisztességes cigány emberek felé".

Mile Lajos, az LMP vezérszónoka visszautasította, hogy pártja hisztériakeltésen, politikai haszonszerzésen, vagy az ország lejáratásán dolgozott volna Gyöngyöspatán. Mint mondta, elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a jelentésben az LMP-hez közeli szervezetekről írnak, szerinte ugyanis ez a tisztázatlan kifejezés csak a dolgok összemosására lehet alkalmas. Mile Lajos ugyancsak nehezményezte, hogy a bizottsági vizsgálat nem terjedt ki a kormány felelősségére, illetve kifogásolta azt is, hogy a jelentés nagy része titkosított, így a képviselők arról úgy vitatkoznak, hogy annak tartalmát nem is ismerhetik.

Az MSZP zárt ülést kért

Harangozó Tamás (MSZP) zárt ülés elrendelését kérte a levezető elnöktől, mondván szeretnék elérni, hogy ne csak az eseti bizottság tagjai, hanem valamennyi országgyűlési képviselő megismerhesse a jelentés összeállításakor felhasznált, ám abból titkosításuk miatt kimaradt információkat. A zárt ülés elrendelését a Jobbik és az LMP is támogatta, az erről szóló szavazás azonban eredménytelen lett, mivel a Ház este nyolc órakor határozatképtelen volt. A napirend megváltoztatásához az összes képviselő kétharmadának támogatása kellett volna, ám az esti órában mindössze 26 ellenzéki képviselő nyomta meg az igen gombot, míg hárman szavaztak a vita zárttá nyilvánítása ellen.

Egyenruhás bűnözés, gyöngyöspatai események - képviselői felszólalások

A képviselői felszólalás lehetőségével a vitában leginkább jobbikos honatyák éltek. Balczó Zoltán közölte: hazugság azt állítani, hogy a Jobbik tudatosan állított elő közbiztonságilag labilis helyzetet azért, hogy politikai tőkét kovácsoljon belőle. Frakciótársa, Sneider Tamás azt mondta, azt tették Gyöngyöspatán, amit tenniük kellett, foglalkoztak a helyiek ügyeivel. Szerinte az nem igaz, hogy a Jobbik nem tesz semmit a rendfenntartásban, mert Juhász Oszkár jobbikos polgármester is részt vesz benne.

A keresztény-demokrata Básthy Tamás azt hangsúlyozta, nem az a legfontosabb kérdés, hogy ki hibázott többet, hanem az, hogy jó úton jár-e az ország. Szerinte szüksége van a jövő Magyarországának egy korszerű, a magyar értékeket gyarapító cigányságra, nem lehet őket nélkülözni.

Mile Lajos (LMP) visszautasította, hogy a jelentésben Richard Fieldet összemosták az LMP-vel. Mint mondta, az LMP egyetlen szervezetének sem tagja Richard Field, és semmilyen felhatalmazása nem volt a párttól. Hozzátette: az LMP visszautasítja a pártot ért vádakat, mert azok alaptalanok. Azt kérte, hogy vonják vissza a jelentést és egy "korrektebb, árnyaltabb, igazmondóbb" jelentést készítsenek.

Schiffer András (LMP) hazugsággyűjteménynek nevezte a jelentést és azt mondta, biztosak abban, hogy a kormányt és a Fideszt nem az igazság érdekli, azt akarták megmutatni, hogy a két ellenzéki párt a bűnös, holott a történtek a kormány kudarcára vezethetők vissza.

Mile Lajos után Schiffer András is visszautasította az őket ért vádakat és azt mondta, Kocsis Máté hazudik, és nem is volt kíváncsi az igazságra.

Kocsis Máté előterjesztőként a vitát követően Schiffer András felszólalását "primitív vádaskodásnak" nevezte és nem kívánt arra érdemben reagálni. Hozzátette: a bizottság vizsgálta a kormány felelősségét is, de nem találtak hiányosságot. Kocsis Máté közölte: tudja, soha nem lesz egyetértés köztük ebben az ügyben, de meglepte, hogy az ellenzék úgy akarja beállítani a történteket, hogy azért rajtuk kívül mindenki felelős.

Kontrát Károly államtitkár azt mondta, a rendőrség mindenben törvényesen járt el és megköszönte Vona Gábornak, hogy ezt elismerte.

Ezt követően az elnöklő Lezsák Sándor lezárta az általános vitát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!