Belföld

2010.02.03. 20:30

Pénz áll a házhoz - Megmenthetik a munkahelyek egy részét

Megyei körkép - Az olyan gazdasági krízisben, mint a jelenlegi, a vállalkozások számára minden forint számít. Éppen ezért nagy segítség, ha pályázati forrásból támogatásokhoz juthatnak.

Tremmer Tamás

A gazdasági recesszió okozta átmeneti foglalkoztatási feszültségek kezelésére több pályázati lehetőség is kínálkozik  a vállalkozások számára. Ezeket kár lenne veszni hagyni, hiszen az esetleges támogatás egy kis lélegzetvételhez  juttathatja az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került munkáltatókat. Minderre milliárdokat költ a kormány.

A pályázati pénz segíthet munkahelyek megőrzésében, akár újak teremtésében is. Megyénk gazdasági társaságai aktívan figyelik a felhívásokat, ennek köszönhetően milliós támogatásokhoz sikerült jutniuk. Van olyan cég, amely több pályázaton is indult, méghozzá sikerrel.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium központi munkaerő-piaci programját az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) hirdette meg. A program célja elsősorban a munkahelyek megőrzése, illetve a már leépített munkaerő új munkalehetőséghez való juttatása.

Támogatásokat kínál a szóban forgó helyzetekkel kapcsolatos munkaszervezési intézkedésekhez, továbbá a létszámleépítésben érintett dolgozók munkaerő-piaci helyzetének javításához, újbóli munkába állításához, az ezzel kapcsolatos képzések támogatásához. A jól képzett munkaerő ugyanis köztudomásúan mobilabb, könnyebben vált munkahelyet, pláne, ha erre rákényszerül.

A program a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, a regionális munkaügyi központok és az érintett munkáltatók együttműködése keretében valósult meg. A 2009-es pályázatokon munkahelymegőrző támogatásban 32 Veszprém megyei társaság részesült, összesen mintegy 310 millió forint értékben.

A válság a bútoripart erőteljesen érintette, a munkák elapadtak. Emiatt 12 hónapra és 14 emberre kértek támogatást, ehelyett hét emberre és hat hónapra kaptak, összesen 4,1 millió forintot, tudtuk meg Kovács Józseftől. A Pápai Asztalos Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, a pénz jól jött a cégnek, hiszen így is komoly segítséget nyújtott ahhoz, hogy átlendítse őket a foglalkoztatási gondokon. A pályázat lebonyolításával kapcsolatban ugyancsak kedvező tapasztalatai vannak az ügyvezetőnek, rugalmas és gyors volt, az elszámolás sem volt nehézkes, a támogatást minden hónapban időben megkapták.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium kezdeményezésére az Országos Foglalkoztatási Alapítvány (OFA) is támogatási programokat indított az átmeneti gazdasági visszaesés foglalkoztatási hatásainak mérséklése, az érintett munkavállalók munkahelyének megőrzése, illetve foglalkoztathatóságuk fejlesztése, valamint a gazdasági visszaesésből fakadóan átmenetileg megszűnő álláshelyek számának a minimalizálása érdekében.
Az OFA pályázati programjai hazai finanszírozásúak, támogatásukhoz a Munkaerő-piaci Alap biztosít forrást.

A Munkába 2009 elnevezésű program azért indult, hogy támogassák a gazdasági visszaesés következtében állásukat vesztők újra elhelyezkedését más munkáltatóknál. E pályázaton hat Veszprém megyei vállalkozás járt sikerrel, amelyek összesen 158 millió forint támogatásban részesültek.

Ugyancsak a foglalkoztatottság megőrzésének támogatására, a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkáltatók megsegítésére hozták létre a Megőrzés 2009 elnevezésű  programot. Ez a lehetőség sem kerülte el a Veszprém megyei vállalkozások figyelmét. Így aztán ennek révén szintén jutott támogatás megyénkbe: 21 vállalat, illetve vállalkozás  több mint félmilliárd forintot vett ki a kasszából.

A világgazdasági válság nyomán kevés a munkája a Maxon Motor Kft.-nek is, ebben a helyzetben jól jött ez a 31,2 millió forintos segítség. A pályazati történet amolyan magyaros, hiszen a kért összegnek a felét nyerték el. Tulajdonképpen négy hónapra kaptak támogatást, további négy hónapra pedig foglalkoztatási kötelezettséget írtak elő számukra. Mindennek eleget is tettek, nyilatkozta Szalai Attila ügyvezető.

 

Mivel a munkájuk egész évben nem lett több, az ő becslésük volt jó, amikor tíz hónapra kértek támogatást. A nehéz idők  ellenére tavaly nem volt leépítésük. A pályázat végső soron nem a cégen, hanem az alkalmazottakon segített, megmaradt a munkahelyük.

A válság miatt 2530 ember munkahelye forgott veszélyben. A 10,8 milliós pályázati támogatás segítette a társaság talpon maradását, ezért nagyon hasznos volt számukra, fejtette ki Nagy Tamás. A Ferrocom Kft. ügyvezetője elmondta, így nyolc hónapon át a munkaidő felét ebből tudták finanszírozni. A pályazat megírása egyszerűen ment. A támogatást havonta kellett volna megkapniuk, ehelyett egy összegben a legvégén jutottak hozzá. Ez az időszak komoly erőfeszítéseket, szigorú takarékosságot  követelt, de kiböjtölték és így is jól jött a pénz.

A Megőrzésnek már idén is vannak eredményei. A január négy megyei társaságnak hozott támogatást, valamivel több mint 110 milió forint összértékben. A Feroll Kft. cégvezetője, Reinfart Ferenc munkatársunktól értesült arról, hogy 1,5 millió forintot nyertek. Úgy fogalmazott, a cégük kicsi, mindössze öten vannak. Igaz, fele pénzt kapták, mint amit kértek, de minden forint számít. Tavaly nyár közepén már szintén pályáztak ugyanerre, de akkor elutasították őket. Sokat dilemmázott, érdemes-e újrázniuk. Az utolsó pillanatokban adták be a pályázatot. A veszélybe került foglalkoztatást ezzel a támogatással időszakosan meg tudják oldani, ráadásul teljes munkaidőben.

 

Csak az tudja igazán átérezni, milyen keserű is a munkanélküli helyzete, akinek volt már része hasonlóban. Az ember nem tudja, mit hoz a holnap, a rengeteg pályázatra, állásajánlkozásra mikor érkezik végre kedvező válasz. A  munkanélküli hasztalannak érzi magát, sőt, mihasznának. 

Minél tovább tart ez az állapot, annál inkább fogy a remény, a keserűség pedig családok százainak életét mérgezi meg. Mert adódik ugye a kérdés, hogy miből adjon enni az ember a családnak és miből fizessék a számlákat?

Az állam milliárdokat fordít az álláskeresők segélyezésére, képzésére. Szerintem mindez hasznos, csak hát a tűzoltás kategóriájába  tartozik. Sokkal hatékonyabb, ha azokat a munkáltatókat támogatják, amelyek a végsőkig kitartanak munkavállalóik mellett. Mondhatnám azt is, egy-egy munkahely minden pénzt megér - a józan ész keretei között. 

Úgy látom, egyre inkább efelé hajlik a kormányzati politika, valószínű, az esetleges kormányváltás során sem lesz iránymódosítás, legfeljebb még erőteljesebb munkahelyteremtés. Ha lesz kézzelfogható eredmény, végre fellélegezhet a munkanélküliek mintegy hétszázezres tömege.

Tremmer Tamás

Mindent a munkahelyért

A Munkába 2009 program azért indult, hogy támogassák a gazdasági visszaesés következtében állásukat vesztők újra elhelyezkedését más munkáltatóknál.

A Munkába 2009 pályázaton hat Veszprém megyei vállalkozás járt sikerrel, összesen 178 millió forintot kaptak. A legnagyobb összegű támogatásban a Pápai Hús 1913 Kft. részesült, amely ezáltal 145,2 millió forintos forráshoz jutott.

A tulajdonos Carnex-csoport rossz gazdálkodásának következtében a Pápai Hús Zrt. 2006 decemberében került felszámolási eljárás alá. A húsgyárban az eljárás ideje alatt is teljes kapacitással dolgoztak, miközben a felszámoló Vectigalis próbálta ráncba szedni a céget. Pályáztatás útján, többszöri nekifutásra próbálták meg értékesíteni a céget, míg sikerrel jártak. A Pápai Hús vagyonelemeit széles bázison nyugvó, a cég középvezetőit, a várost, termelőket is magában foglaló, frissen alakult társaságnak adták el 2008 decemberében.

A Pápai Hús 1913. Kft. 2009. január 1-jén került birtokon belülre. Politzer József, az új társaság ügyvezető igazgatója elmondta, egy induló vállalkozás esetében különösen nagy jelentőségű az ilyen mértékű támogatás. Mindez lehetővé tette számukra, hogy bátran tervezhetnek, s előre tudnak nézni.

A húsipar ezer sebből vérzik, a kft. mégis 1123 ember további foglalkoztatását vállalta. Nem kis terhet vállaltak ezzel. Egy évvel az indulásuk után mégis örömmel mondhatják, vállalásuknak eleget tettek, sőt, a munkatársaik létszáma mára 1159-re bővült. Ezzel kiérdemelték a város legnagyobb foglalkoztatója megtisztelő címet.

 

Nyerő pályázók

A 2009-es ÁFSZ-es pályázatokon munkahelymegőrző támogatásban az alábbi szervezetek részesültek: Ács-bau 1988 Kft. (Takácsi, 4786290 forint); Agroterm Kft. (Peremarton, 6680250), Balatonplast Kft. (Peremarton, 13028440); Balaton-textil Kft. (Sümeg, 1051110), Bock Hungária Kft. (Noszlop, 16227438), Bohnacker Kft. (Csót, 17545821); Chemconsul Kft. (Veszprém, 2102232), Csiszér 2002 Kft. (Veszprém, 1300455); D-ÉG Thermoset Kft. (Veszprém, 15750936), Gálffy és Társa Kft. (Balatonkenese, 2072520); Gépudvarház Kft. (Veszprém, 1927134); Halimbai Volán Kft. (Halimba, 7783627), K & P Fulltech Kft. (Veszprém, 2486988); Lézer-Plaszt Kft (Balatonkenese, 5993127); Magyar Alumínium Zrt. (Ajka, 106276232); Miskolczi és Társai Bt. (Tapolca, 4768335), Mixtura Kft. (Veszprém, 3567531); Nicolor Zrt. (Papkeszi, 8669700); Pápai Asztalos Kft. (Pápa, 4137453); Perger és Társai Kft. (Csopak, 1576665), Péti Polietilén Kft. (Pét, 15624156); Plasticor Kft. (Veszprém, 3768000); Régió Busz Kft. (Pápakovácsi, 3432780); Robix Hungary Kft. (Veszprém, 10238902); Selco Elektronikai Kft. (Ajka, 16144800); Somló-Fa Kft. (Devecser, 3111988); Tapolcafői Téglaipari Kft. (Pápa, 8810923), Thermo-Sprint Kft (Veszprém, 4921020); Vektor-Car Kft (Veszprém, 2286495), Viku 99. Bt. (Veszprém, 1877616).

Újraelhelyezkedési támogatást Rádli Rudolf egyéni vállalkozó (Csabrendek, 1086750) kapott.

A Munkába-2009 program azért indult, hogy támogassák a gazdasági visszaesés következtében állásukat vesztők újra elhelyezkedését más munkáltatóknál. E pályázaton több Veszprém megyei vállalkozás is sikerrel vett részt. Az alábbiaknak biztosítottak támogatást: Kalmár Építőipari Kft. (Tapolca, 1238000), Pápai Hús 1913 Kft. (Pápa, 145200000), Sterling Fluid Systems Kft. (Veszprém, 1722000), Promt-Tel Építőipari Bt. (Veszprém, 2827000); A.V.P. Biztonságtechnikai Kft. (Balatonalmádi, 6503000), Bluebook Bt. (Veszprém 990000).

A foglalkoztatottság megőrzésének támogatása a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkáltatók megsegítésére hozták létre a Megőrzés 2009 programot.

 Itt szintén jutott támogatás megyénkbe: Baumeister Építőipari Kft. (Veszprém, 7799000); Bourns Alkatrészgyártó Kft. (Ajka, 40342000), Vesz-mont 2000 Kft. (Veszprémfajsz, 5564000); Vízker Kft. (Veszprém, 1753000), Csabtex Ruházati Szövetkezet (Csabrendek, 6853000), Ferrocom Vasipari Kft. (Pécsely 10860000); Precision Controls Kft. (Veszprém, 25920000); Concordia-Trans Kft. (Pápa, 5547000), Jost Hungária Bt. (Veszprém, 26018500), Maxon Motor Kft. (Veszprém, 31236800); Pannon Sütő Kft. (Veszprém, 6456500); Poligran Kft. (Veszprém, 5489000), Herendi Porcelán Zrt. (Herend, 216885000 Ft); Bakonyerdő Zrt. (Pápa, 46034000), Krarusz Kft. (Veszprém, 4901000), Magasi József Egyéni Vállalkozó (Nagyvázsony, 3304000); Omikron-Dokk Kft. (Felsőörs, 11572000), Reicz Autó Kft. (Sümeg, 1486000), ComodoTel Kft. (Lovas, 6788000); Kvarc-Ásvány Kft. (Ábrahámhegy-Kisörs, 33004000); Mikro-Pulver Kft. (Pápa, 5155000); Termelés Logistic Centrum Kft. (Balatonfüred, 42613000).

A Megőrzésnek már idén is vannak eredményei: Ajka Kristály Üvegipari Kft. (Ajka, 98568000 Ft), Feroll Kft. (Balatonfüred, 1541000); Készenlét Zrt. (Pápa, 9165000); ÉP-Gép 2000 Kft. (Pápa, 1527000).

A Megőrzési lehetőségek továbbra is nyitottak, az OFA a napokban tette közzé újabb felhívását. Ennek keretében ugyancsak a foglalkoztatottság megőrzését támogatják a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe jutott, költségkompenzációs támogatást igénybe vevő munkáltatóknál. A pályázatok március 16-ig nyújthatók be. A rendelkezésre álló keretösszeg 330 millió forint.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!