Belföld

2012.07.26. 12:40

Ponthatárok - Mintegy 80 ezren bejutottak a felsőoktatásba (folyamatosan frissítve)

A több mint 110 ezer jelentkezőből mintegy 80 ezren jutottak be a felsőoktatásba - tette közzé a felvi.hu kedd esti gyorselemzésében, amelyben kitér arra is, hogy a legmagasabb ponthatárok ismét gazdasági szakokon születtek, ezen belül is a Budapesti Corvinus Egyetem képzésein.

MTI

Összesen 110 ezer 617-en jelentkeztek a szeptemberben induló képzésekre a februári határidőig. Közülük 79 ezer 681-en kezdhetik meg tanulmányaikat az általuk megjelölt szakok valamelyikén.

Alap- és egységes, osztatlan képzésre 83 ezer 575-en jelentkeztek, és 59 ezer 569-en kerültek be, míg mesterképzésben a 22 ezer 321 jelentkező közül 14 ezer 704-en nyertek felvételt.

Idén is a gazdálkodási szakokon voltak a legmagasabbak a ponthatárok; a Budapesti Corvinus Egyetem több képzésén is a tavalyinál akár tíz-húsz ponttal többet kellett gyűjteni a bejutáshoz. Az első helyen végzett a nemzetközi gazdálkodás szak, ahol tavaly a magyar nyelvű meghirdetésen 463, az angol nyelvűn pedig 449 volt a támogatott meghirdetés ponthatára.

Az első helyes jelentkezések alapján a legnépszerűbb képzésekre felvetteket tekintve a top 10-ben a gépészmérnöki, a mérnökinformatikus, az általános orvos, az ápolás és betegellátás, a nemzetközi gazdálkodás pszichológia, a villamosmérnöki, a gazdaságinformatikus, az óvodapedagógus, valamint a műszaki menedzser képzés szerepel.

A ponthatárokat kedden este nyolc órakor tették közzé, azok a hivatalos kihirdetés után leghamarabb a www.felvi.hu -n váltak elérhetőkké, illetve böngészhetők a Facebookon is. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, az általuk megjelölt szakok ponthatárairól SMS-ben kaptak értesítést.

Az idei évben változás, hogy az elérhető felvételi pontszám 480-ról 500-ra módosult, az emelt szintű érettségiért 40 helyett 50 többletpontot lehetett kapni. A bekerüléshez legalább 240 pontot kellett elérniük a felvételizőknek.

Ha a jelentkező összpontszáma minden jelentkezési helyén alacsonyabb, mint a megjelölt képzések ponthatárai, ebben az eljárásban nem vehető fel egyetlen szakra sem. Leghamarabb az augusztusi pótfelvételi során próbálkozhat újra.

A besorolási döntésről - azaz, hogy melyik intézmény melyik képzésére kerültek be és hová nem - az Oktatási Hivatal július 24. után minden jelentkezőt levélben tájékoztat. Azokat pedig, akik sikerrel felvételiztek, az egyetem vagy főiskola is - szintén írásban - értesíti.

Ezek a levelek tartalmazzák a beiratkozással kapcsolatos információkat, valamint a döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét és határidejét is.

Idén mintegy 110 ezer diák jelentkezett főiskolára, egyetemre. A felvételizők körülbelül 80 százaléka jelölt meg állami ösztöndíjas képzési formát, valamint 82 ezer 661-en jelentkeztek nappali képzésre. Levelező képzést a felvételizők 23 százaléka választott, esti munkarendet és távoktatást pedig alig egy-egy százalékuk jelölt meg első helyen. Az idén a műszaki terület volt a legnépszerűbb az alap- és egységes, osztatlan képzésekre jelentkezők körében: 13 ezer 950-en jelöltek meg első helyen valamilyen műszaki szakot. A második helyen a gazdaságtudományok képzési terület áll 11 ezer 421 jelentkezővel, míg a harmadikon a 9187 felvételizőt vonzó bölcsészettudományok.

 

 

OLDALTÖRÉS: Több mint hatezer diákot vettek fel az SZTE-re

Mintegy 6600 egyetemista kezdheti meg tanulmányait szeptemberben Szegeden; ez ugyan csaknem 13 százalékkal kevesebb, mint tavaly, de ahhoz képest, hogy a felsőoktatásba bekerülők száma az idén mindenképp csökken, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) nincs oka panaszra, tudja tartani a helyét - közölte az SZTE rektora szerdán sajtótájékoztatón.

Mintegy 6600 egyetemista kezdheti meg tanulmányait szeptemberben Szegeden; ez ugyan csaknem 13 százalékkal kevesebb, mint tavaly, de ahhoz képest, hogy a felsőoktatásba bekerülők száma az idén mindenképp csökken, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) nincs oka panaszra, tudja tartani a helyét - közölte az SZTE rektora szerdán sajtótájékoztatón.

Mintegy 6600 egyetemista kezdheti meg tanulmányait szeptemberben Szegeden; ez ugyan csaknem 13 százalékkal kevesebb, mint tavaly, de ahhoz képest, hogy a felsőoktatásba bekerülők száma az idén mindenképp csökken, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) nincs oka panaszra, tudja tartani a helyét - közölte az SZTE rektora szerdán sajtótájékoztatón.

Szabó Gábor kifejtette: átlagosan a diákok 80 százaléka államilag támogatott, 20 százaléka költségtérítéses szakokra nyert felvételt. Az idén, most először az SZTE minden szakán hirdetnek pótfelvételit, így a költségtérítéses hallgatók száma várhatóan tovább nő.

A rektor utalt arra, korábban szárnyra kaptak olyan információk, hogy megszűnik az osztatlan jogász- és a gazdaságtudományi képzés Szegeden. Közölte, ezzel ellentétben az elsődleges információk szerint utóbbin alig 10 százalék a csökkenés, a joginál mintegy 30 százalék. Úgy tűnik, hogy az elvesztett, államilag finanszírozott helyeket a költségtérítéses képzés iránti, megnövekedett érdeklődés pótolta - tette hozzá.

 

 

Tájékoztatása szerint jelentősen nőtt az érdeklődés a műszaki terület iránt, ahol 20 százalékos a növekedés. A korábbiakhoz hasonlóan az idén is népszerű volt az informatika, e területen 30 százalékkal magasabb a felvettek száma a tavalyinál.

"Az látszik, hogy a központi oktatáspolitika által támogatott szakoknál valóban van hallgatói reakció is"- mondta Szabó Gábor. Kitért arra, emellett mintegy 10 százalékkal csökkent a természettudományi képzésekre jelentkezők száma és "rossz hír", hogy a tanárképzés esetében a korábbi évekhez képest is további 20 százalékos érdeklődéscsökkenést tapasztaltak. Más területeken a számok alig változtak. Az évek óta slágerszaknak számító képzési területek állnak az élen az idén is: a pszichológia, a fogorvos- és az orvosképzés, majd néhány kuriózumnak számító szak következik. Varga Zsuzsanna oktatási igazgató elmondta: a korábbi évekkel ellentétben az idén minden kar hirdet pótfelvételit a költségtérítéses szakokra. Ennek lehetőségeivel napokon belül megismerkedhetnek a leendő hallgatók. Később a legjobbaknak lehetőségük lesz az átsorolásra, azaz arra, hogy államilag finanszírozott képzésbe kerüljenek, hiszen a rosszul teljesítők helyére bekerülhetnek jól teljesítő, költségtérítéses hallgatók - tette hozzá.

Emellett az egyetem a fizetős hallgatók terhének megkönnyítésére részletfizetési lehetőséget is biztosít, módot ad arra, hogy a féléves tandíjat 50-25-25 százalékban, három részletben egyenlítsék ki - tette hozzá.

 

 

OLDALTÖRÉS: Debreceni Egyetem: 6600 felvett hallgató, továbbra sem népszerű a természettudomány

A Debreceni Egyetemre (DE) 6611 hallgatót vettek fel a következő tanévre - jelentették be az intézmény vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon, kiemelve, hogy továbbra sem nő az érdeklődés a természettudományi és a tanári szakok iránt.

A Debreceni Egyetemre (DE) 6611 hallgatót vettek fel a következő tanévre - jelentették be az intézmény vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon, kiemelve, hogy továbbra sem nő az érdeklődés a természettudományi és a tanári szakok iránt.

A Debreceni Egyetemre (DE) 6611 hallgatót vettek fel a következő tanévre - jelentették be az intézmény vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon, kiemelve, hogy továbbra sem nő az érdeklődés a természettudományi és a tanári szakok iránt.

Fábián István rektor közölte, bár csökkent a felvettek száma a tavalyi, 8000 felettihez képest, de az államilag finanszírozott férőhelyek országos csökkentésénél kisebb arányban.

Hangsúlyozta: a jogi, a gazdasági, a bölcsész- és a társadalomtudományi szakok államilag finanszírozott helyeinek a számát a DE esetében drasztikusan, 733-mal csökkentették.

Szeptemberben állami finanszírozással 3120-an alapképzésben, 1168-an pedig mesterképzésen kezdhetik meg a tanulmányaikat, 364 hallgatót vettek fel osztatlan képzésre, míg 160-at felsőfokú szakképzésre.

A rektor megjegyezte, hogy a keretszámok csökkenése ellenére is megőrizte népszerűségét az egyetem, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) után ennek a képzéseire jelentkeztek a legtöbben első helyen.

Fábián István hozzátette: az augusztusban záruló pótfelvételik, a keresztféléves képzésre beiratkozók, az angol nyelvű képzésre jelentkezők és a PhD-hallgatók létszámával a tanulmányaikat a 2012/2013-as tanévben kezdők létszáma elérheti a 9000-et.

A legtöbb, 464 pontra a nemzetközi gazdálkodás szakra jelentkezőknek volt szükségük Debrecenben, de 400 feletti pontszám kellett az orvosi és fogorvosi karokra, az andragógia, az anglisztika, a kommunikáció és médiatudomány, a politológia, a pszichológia, a szociológia szakokra, illetve a zeneművészeti képzések 6 szakirányára.

Jávor András oktatási rektorhelyettes elmondta: a természettudományi szakok mellett a tanári és mesterszakokra jelentkezők száma sem nő, sőt számos képzésen jelentősen csökkent is. Ez, bár országos tendencia, érzékenyen érintette a Debreceni Egyetemet - fűzte hozzá.

Kőmíves Péter Miklós, a DE hallgatói önkormányzatának elnöki megbízottja bírálta a diákhitelezés új rendszerét, az ugyanis szerintük a jó képességű, de nehéz szociális helyzetű hallgatóktól akár havi 30-40 ezer forintot is elvon.

"Mivel az önköltséges képzésben résztvevő hallgatók a Diákhitel és a Diákhitel-2 felvétele után nem jogosultak ösztöndíjra, így családjuk segítsége nélkül vagy kiszorulnak a felsőoktatásból, vagy dolgozniuk kell tanulmányaik mellett" - fogalmazott, hozzátéve, hogy éppen azt a motivációt vették ki a rendszerből, amely folyamatosan jó teljesítményre sarkallta a hallgatókat.

 

 

OLDALTÖRÉS: Nemzeti Közszolgálati Egyetem: mintegy 1800-an kezdhetik meg tanulmányaikat

Szeptemberben mintegy 1800 diák kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 41 szakán - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel. Az egyetem pótfelvételit hat költségtérítéses szakon hirdetett meg.

Szeptemberben mintegy 1800 diák kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 41 szakán - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel. Az egyetem pótfelvételit hat költségtérítéses szakon hirdetett meg.

Szeptemberben mintegy 1800 diák kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 41 szakán - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel. Az egyetem pótfelvételit hat költségtérítéses szakon hirdetett meg.

Az egyetem három kara közül a legnépszerűbbnek a rendészettudományi kar képzései bizonyultak. A szigorú, speciális felvételi követelmények ellenére az elmúlt évekhez hasonlóan sokan szeretnének bűnügyi, gazdaságvédelmi, pénzügynyomozói, katasztrófavédelmi vagy közrendvédelmi szakirányon diplomát szerezni - olvasható a közleményben.

Kitértek arra is: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a felvételizők számára továbbra is vonzó a katonai hivatás. A hadtudományi és honvédtisztképző kar képzéseire is többszörös a túljelentkezés, a fiatalok nagy számban választották a katonai vezetői szakot. A közigazgatás-tudományi kar alapképzési szakjai is népszerűek, hamarosan megkezdhetik tanulmányaikat a jövő közigazgatási szakemberei.

A pótfelvételi keretében a hat meghirdetett költségtérítéses szakra 2012. augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Az eljárás az egyetemen díjmentes.

Pótfelvételi a hadtudományi és honvédtisztképző karon augusztus 21-én és 23-án, a közigazgatás-tudományi karon augusztus 22-én és 23-án, a rendészettudományi karon augusztus 23-án lesz. További információk az egyetem honlapján találhatók (www.uni-nke.hu ).

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. január 1-jén kezdte meg működését. Ez Magyarország legfiatalabb egyeteme, jogelődje a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Közigazgatás-tudományi Kara.

 

 

OLDALTÖRÉS: A Miskolci Egyetemre 2648 hallgatót vettek fel

A Miskolci Egyetem képzéseire 6267-en jelentkeztek az idén, közülük 2648 hallgatót vettek fel, ez a jelentkezők 42 százaléka - mondta az intézmény rektora szerdán, sajtótájékoztatón.

A Miskolci Egyetem képzéseire 6267-en jelentkeztek az idén, közülük 2648 hallgatót vettek fel, ez a jelentkezők 42 százaléka - mondta az intézmény rektora szerdán, sajtótájékoztatón.

A Miskolci Egyetem képzéseire 6267-en jelentkeztek az idén, közülük 2648 hallgatót vettek fel, ez a jelentkezők 42 százaléka - mondta az intézmény rektora szerdán, sajtótájékoztatón.

Patkó Gyula kifejtette: ebben az intézményben volt a legkisebb a jelentkezési arányok csökkenése (23 százalék) a régió intézményei között, a Miskolci Egyetemre felvettek arányának mérséklődése pedig szintén 23 százalék alatti.

Összegzése szerint az észak-magyarországi régió meghatározó felsőoktatási intézménye megtartotta népszerűségét az állami ösztöndíjasok keretszámának drasztikus csökkenése mellett is.

A rektor úgy fogalmazott: az országosan mért jelentkezési hajlandóság visszaesése a Miskolci Egyetemen is tükröződik, mind a jelentkezési, mind a felvételi adatok tekintetében. Ennek ellenére vannak olyan karaik, amelyek pozitív rekordot döntöttek. A tavalyi, kiugróan magas felvételi létszámokat felülmúlva tovább tudta növelni elsőéves hallgatóinak számát a műszaki földtudományi és az egészségügyi kar, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet.

Emelkedett a tavalyi adatokhoz képest a költségtérítéses képzésre jelentkezők száma is (1183-ra), tekintettel arra, hogy néhány karon és szakon csak ilyen finanszírozási formára lehetett jelentkezni.

A rektor kitért arra, hogy a tavalyi osztatlan, illetve alapszakos képzésekre vonatkozó adatokhoz képest a legjelentősebb eltérés ott mutatkozik, ahol állami ösztöndíjas helyet a központosított elosztás miatt nem tudtak kínálni, így elsősorban a jogi és a gazdaságtudományi karon. Hangsúlyozta: két, az adott tudományterületen országosan elismert karról van szó.

Patkó Gyula beszámolt arról is, hogy az állami ösztöndíjas mesterképzésekre felvettek száma jelentős növekedést mutat: a képzésben részt vevők létszáma a tavalyi 411-ről 480-ra emelkedett.

Kiemelte: az idén is több kart és szakot jellemeznek igen magas ponthatárok. Az idei felvételi eljárásban jellemzően a társadalomtudományi karok és az egészségügyi kar képzéseire lehetett a legmagasabb pontszámokkal bejutni Miskolcon. A Miskolci Egyetem képzései közül a bölcsészettudományi kar állami ösztöndíjas politológia szakára lehetett a legmagasabb pontszámmal bekerülni: 431 pontra volt szükség a sikeres felvételihez.

Szólt arról is, hogy a felvételi eljárásban szereplő szakok döntő többségét meghirdetik a pótfelvételi eljárásban is. Patkó Gyula elmondta: az augusztus 10-éig beadandó pótjelentkezések eredményeképpen a karok várhatóan növelni fogják hallgatói létszámukat. Ekkor viszont már csak önköltséges helyekre lehet majd pályázni.

 

 

OLDALTÖRÉS: A Nyugat-magyarországi Egyetemre háromezer hallgatót vettek fel

Csaknem háromezer hallgatót vettek fel az idén a Nyugat-magyarországi Egyetemre (NYME), ez 27 százalékos csökkenést jelent az előző év adataihoz képest - közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese szerdán az MTI-vel.

Csaknem háromezer hallgatót vettek fel az idén a Nyugat-magyarországi Egyetemre (NYME), ez 27 százalékos csökkenést jelent az előző év adataihoz képest - közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese szerdán az MTI-vel.

Csaknem háromezer hallgatót vettek fel az idén a Nyugat-magyarországi Egyetemre (NYME), ez 27 százalékos csökkenést jelent az előző év adataihoz képest - közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese szerdán az MTI-vel.

Takáts Péter azt mondta, ez nem rossz eredmény ahhoz képest, hogy országos átlagban mintegy 30 százalékkal csökkent a felvett hallgatók száma. Tájékoztatása szerint 7310-en jelentkeztek az intézménybe, közülük 3832-en első helyen jelölték meg az NYME-t. Az intézmény 1887 támogatott és 1069 költségtérítéses helyet tölthet be.

A leendő oktatókat és idegenforgalmi szakembereket képző győri Apáczai Csere János Karon 320 támogatott és 348 költségtérítéses hallgató kezdheti meg tanulmányait, míg a soproni Benedek Elek Pedagógiai Karon ez a két szám 170 és 80, az erdőmérnöki karon 129 és 29, a faiparin 229 és 33, a geoinformatikain 106 és 40, a közgazdaság-tudományin 103 és 164 volt - jelezte. Az utóbbi adat kapcsán kiemelte, hogy ott csaknem kétszer annyian kezdhetik meg költségtérítéses képzésben a tanulmányaikat, mint tavaly szeptemberben.

Az 1181 jelentkező közül 918 hallgatót vettek fel a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi karaira; 653-an állami ösztöndíjjal, 265 hallgató pedig önköltséges képzés keretében kezdheti meg ősztől a tanulmányait - közölte a NYME Savaria Egyetemi Központjának (SEK) képviselője szerdán sajtótájékoztatón, Szombathelyen. Németh Péter, a tanulmányi hivatal vezetője ugyanakkor elmondta; az elmúlt évhez képest - a 35-40 százalékos az országos átlaghoz hasonlóan - 37 százakkal csökkent a szombathelyi karokra felvett hallgatók létszáma.

A Nyugat-magyarországi Egyetemre jelentkezők 32 százalékát a szombathelyi karokra vették fel. A bölcsészettudományi karra 313, a művészeti, nevelés- és sporttudományi karra 233, míg a természettudományi karra összesen 372 hallgató nyert felvételt. A nappali tagozatos képzésen a "favorit" szakok az elmúlt évhez hasonlóan a sporttudományi képzések, a földrajz, az anglisztika és a történelem alapszak.

OLDALTÖRÉS: Kiemelkedően magas felvételi pontszámok a veszprémi Pannon Egyetemen

A veszprémi Pannon Egyetemen a legtöbb szakon emelkedett a felvételi ponthatár, a fő szakokon kiemelkedően magas ponthatárt állapítottak meg - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A veszprémi Pannon Egyetemen a legtöbb szakon emelkedett a felvételi ponthatár, a fő szakokon kiemelkedően magas ponthatárt állapítottak meg - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A veszprémi Pannon Egyetemen a legtöbb szakon emelkedett a felvételi ponthatár, a fő szakokon kiemelkedően magas ponthatárt állapítottak meg - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A Pannon Egyetemre 5712 jelentkező közül 2328-at vettek fel. A legtöbbet, 478 pontot az anglisztika alapszak levelező tagozatára történő bejutáshoz kellett elérni. Különösen magas volt a ponthatár az alapszakokon: a nemzetközi tanulmányok szakon 431 pont, a társadalmi tanulmányok szakon 413 pont kellett a bekerüléshez.

A gazdaságtudományi karon a felsőoktatási finanszírozási rendszer változásának megfelelően radikális mértékben csökkent az államilag finanszírozott helyek száma. Az érdeklődés ugyanakkor megmaradt a gazdaságtudományi szakok iránt, sokan vállalják az önköltséges finanszírozást, így minden meghirdetett alap- és mesterképzés elindul az őszi félévben - áll az egyetem közleményében. A karra 323 ösztöndíjas és 388 önköltséges hallgatót vettek fel.

A Georgikon karon az elmúlt évhez képest nőtt az állami finanszírozású alap- és mesterszakos hallgatók aránya, ez a növekedés csaknem teljes egészében kompenzálta a felsőfokú szakképzéseknél bekövetkezett visszaesést. Az államilag támogatott képzésekre felvett hallgatók aránya így szinte ugyanannyi, mint az elmúlt évben; a karra 265 ösztöndíjas és 130 önköltséges tanulót vettek fel.

A mérnöki karon alapszakra felvettek száma - folytatva a többéves tendenciát - a tavalyihoz képest csaknem 10 százalékkal növekedett, meghaladva a 400 hallgatót. Mesterszakok esetében is hasonló mértékű az emelkedés, idén 45 hallgatót vettek fel.

Friedler Ferenc rektor az intézmény közleménye szerint hangsúlyozta: a Pannon Egyetem három alapfeladata a szakemberek képzése, az innovációs folyamatok előmozdítása és a vidékfejlesztés.

"Mi a beiskolázást ezekhez illesztjük. Együttműködést kell kezdeményezni az iparral és gazdasággal, hogy megfelelő számú és minőségi tudással rendelkező szakembert képezzen az egyetem" - közölte, hozzátéve: a Pannon Egyetem nemcsak diplomát ad, hanem a hosszú távú szakmai karriert alapozza meg.

A rektor kitért arra is: a pótfelvételi eljárást segítendő felvételi tanácsadó központot működtetnek, és új képzéseket is indítanak, így Székesfehérváron az iparral együttműködve logisztikai mérnök mesterszakot.

OLDALTÖRÉS: A Pécsi Tudományegyetemre 5743 hallgatót vettek fel

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) képzéseire 14530-an jelentkeztek az idén, közülük 5743 hallgatót vettek fel - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) képzéseire 14530-an jelentkeztek az idén, közülük 5743 hallgatót vettek fel - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) képzéseire 14530-an jelentkeztek az idén, közülük 5743 hallgatót vettek fel - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetemet a PTE-re jelentkezők csaknem fele, 7048 fiatal az első helyen jelölte meg - olvasható az intézmény közleményében. A felvettek 71 százaléka, 4061 hallgató állami ösztöndíjasként kezdheti meg tanulmányait. Az első helyen a PTE-re jelentkezők 81 százalékát vették fel.

A PTE közleménye szerint továbbra is a nappali, állami ösztöndíjas szakok a legnépszerűbbek. Ezeken voltak a legmagasabbak a ponthatárok is: alkalmazott közgazdaságtanra 440 ponttal, pszichológiára 435 ponttal, kommunikáció és médiatudomány szakra 431 ponttal lehetett bekerülni.

Továbbra is az alapképzésben tanulnak majd a legtöbben: a felvettek 59 százaléka, 3409-en ebben a képzési formában, 10 százalékuk, 593 diák osztatlan képzésben, 22 százalékuk, 1276 hallgató pedig a mesterképzésben tanul ősztől.

OLDALTÖRÉS: A győri egyetemen mintegy háromezer elsőéves tanulhat ősztől

Csaknem háromezer elsőéves kezdheti meg a tanulmányait ősszel a győri Széchenyi István Egyetemen, amelynek alapképzéses nappali szakjaira az idén négy százalékkal, a műszaki területre 41 százalékkal több hallgatót vettek fel, mint tavaly.

Csaknem háromezer elsőéves kezdheti meg a tanulmányait ősszel a győri Széchenyi István Egyetemen, amelynek alapképzéses nappali szakjaira az idén négy százalékkal, a műszaki területre 41 százalékkal több hallgatót vettek fel, mint tavaly.

Csaknem háromezer elsőéves kezdheti meg a tanulmányait ősszel a győri Széchenyi István Egyetemen, amelynek alapképzéses nappali szakjaira az idén négy százalékkal, a műszaki területre 41 százalékkal több hallgatót vettek fel, mint tavaly.

Winkler Csaba kommunikációs titkár csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t: a keresztféléves eljárásban februárban felvett 159 hallgató után most 2988 hallgató nyert felvételt, közülük 2214-en nappali tagozatra.

Közlése szerint a Széchenyi István Egyetemet nem érintette az állami helyek számának csökkenése, a jogászképzésre támogatott hallgatót nem vehettek fel, s gazdasági képzésre is csak ötöt, de ezt ellensúlyozta a költségtérítéses képzésre jelentkezők száma. A műszaki tudományi kar szakjaira most 1995 mérnök-, informatikus- és műszakipedagógus-jelölt került be; 1837 hallgatót támogatott tanulmányokra vettek fel. A gépészmérnöki szakon 300, a járműmérnökin 150, a mechatronikai mérnöki szakon 83 nappali tagozatos hallgató kezdheti meg tanulmányait. A győri közgazdasági képzésekre most 494 fiatal került be, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar alap- és osztatlan képzéseire - ahol csak költségtérítéses helyeket hirdettek - a jogász szakra felvettek döntő többsége eddig is költségtérítésesként tanult, s az intézmény szerint az elmúlt években kialakított jó piaci pozíciót bizonyítja a 151, már most fizető státusú felvett hallgató. Közülük 80 a nappalis képzés hallgatója lesz. A nemzetközi igazgatási szakra 51 fiatal került be. A zeneművészeti képzés a 72 felvettel jelentősen bővült, az elsőévesek létszáma tavaly 59 volt.

 

OLDALTÖRÉS: Corvinus: hét százalékkal több hallgató kezdheti meg tanulmányait

 

 

 

Az állami finanszírozású keretszámok jelentős csökkenése ellenére a tavalyinál hét százalékkal több hallgatót fogad be a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), ahol szeptemberben 3661 gólya kezdheti meg tanulmányait.

Az intézmény csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kitért arra, hogy a Corvinus a ponthatárok tekintetében ismét rekordot döntött a felsőoktatási intézmények között, és az országosan tíz legmagasabb bejutási ponthatár első öt helyén BCE-s szakok szerepelnek.

Mindez nemcsak az adott szakok keresettségét, hanem a megszerezhető diploma és tudás presztízsét is mutatja - állapították meg.

Az egyetemen az idén is a gazdálkodási, illetve gazdasági szakokon voltak a legmagasabbak a ponthatárok, több képzés esetében a tavalyinál tíz-húsz ponttal több kellett a bejutáshoz.

A BCE Gazdálkodástudományi Kara - 2736 első helyen jelentkezővel - a második legnépszerűbb kar az összes felsőoktatási intézmény karai között.

A felsőoktatási ponthatárokat kedden este hozták nyilvánosságra. Az idén jelentkező csaknem 110 ezer diák közül mintegy 80 ezren bejutottak a felsőoktatásba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!