Belföld

2016.07.22. 19:35

Rendkívüli sugárzás a kevés ózon miatt

Rekordalacsony volt a hazánk feletti ózonréteg csütörtökön délelőtt, a jelenség miatt extrém magas volt az UV-sugárzás.

Marton Attila

Az ózonréteg vastagsága területenként változik, az Egyenlítőtől északra haladva növekszik az ózontartalom, de egy-egy térségben is változik év közben, hazánkban tavasszal a legmagasabbak és októberben a legalacsonyabbak ezek az értékek, mondta Tóth Zoltán, az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) munkatársa. Az ózon mennyisége azért fontos a légkörben, mert elnyeli a Napból a légkörbe érkező, rendkívül káros UV-sugarak kilencven százalékát. Bár mind a nemzetközi, mind a hazai mérések szerint a kilencvenes évek közepe óta megállt az ózonréteg vékonyodása, az idén nyáron már másodszor történt rekordbeállítás hazánkban, ugyanis június végén szintén az adott napra vonatkozó addigi legalacsonyabb adatot mérték. A szakember szerint ennek magyarázata az éghajlatváltozással függ össze, a térségünkre ugyanis egyre inkább jellemző a mediterrán beáramlás, ahol hagyományosan alacsonyabb az ózontartalom. A csütörtöki rekordnak is ez lehetett az egyik oka a légkör más hatásai mellett, tette hozzá a szakember, aki megjegyezte, a légkör alacsony ózontartalma miatt extrém magas, 8,5-ös UV-sugárzást mértek csütörtökön. A sugárzás erősségét jelzi, hogy ilyenkor a legérzékenyebb bőrűek akár negyedóra alatt leéghetnek a napon.

Az OMSZ 1969 óta méri a légkör teljes ózontartalmát, július 21-én tizenkét százalékkal alacsonyabb volt a felettünk levő légkör ózontartalma, mint az erre a napra érvényes sokéves átlag.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!