Belföld

2009.02.07. 03:27

Simogatható szobrok

<b>Veszprém</b> - Kicsi kövek/Small stones címmel Lugossy László szobrászművész 35 alkotásából nyílt tárlat tegnap délután a Művészetek Háza Csikász Galériájában.

Kellei György

A szobrászművész negyven éve kapott diplomát Kolozsváron, húsz éve él Veszprémben, ahol első alkalommal 1992-ben nyílt kiállítása. 

Ezt követte a 2003-as Pincegalé-ria-beli bemutatkozása, kezdte megnyitóbeszédét Hegyeshalmi László festőművész, a Művészetek Háza igazgatója. 

Lugossy László
négy évtizedes művészetére tulajdonképpen három korszak jellemző: fiatal pályakezdőként bronzszobrokat készített, majd következett egy olyan időszak, amikor krómacélt használt a munkáihoz. 

2001 óta kővel dolgozik, hallhattuk. Mostani tárlatán a könnyen repeszthető mészkőből, a könnyű, de szilárd gránitból és a vulkanikus eredetű, árnyalataiban a szürkétől a feketéig terjedő bazaltból készült alkotásai láthatók, s a harmincöt műben a szobrászművész a mindenséget próbálja megfogalmazni.

A kiállított anyag friss és izgalmas, az igazi alkotói nagyság pedig a kis méretekben is felfedezhető, tetten érhető, hangsúlyozta Hegyeshalmi László.

A márciusban egyiptomi szobrászszimpóziumra utazó Lugossy László a megnyitón megjegyezte, hogy a látogatók bátran megsimogathatják a szobrokat, sőt, a mélyebb élmény megszerzéséért kötelező simogatni őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!