Belföld

2009.09.23. 17:51

Soltész Miklós: vonja vissza a kormány az "életveszélyes" költségvetést!

Pécs - A kilátásba helyezett megszorítások lehetetlen helyzetbe hozzák az embereket, ezért a kormány vonja vissza azt az "életveszélyes költségvetést", amit épp meg akar valósítani - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője Pécsett sajtótájékoztatón szerdán.

MTI

A politikus kifejtette: leginkább a lakótelepeken élőket érinti a távhő- és gázkompenzáció csökkentése, amely támogatás mértékét a szocialista kormány jövő évben a jelenlegi harmadára, azaz 20 milliárd forintra szorítja le. 

Ez azt jelenti, hogy az eddig támogatottak nagy része ki fog esni a kezdeményezettek köréből, illetve aki kap majd, az is kevesebbet kap. 

Abban a szociálisan súlyos helyzetben, amit most él át az ország, ez még nagyobb megszorítást jelent, mint egyébként - tette hozzá Soltész Miklós.   

Mint mondta: Pécsett már eddig is egymilliárd forintra rúg a távhőkintlévőség, a szóban forgó intézkedés pedig további fizetésképtelenséget okoz majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!