Belföld

2016.01.07. 11:57

Széchényi Imre-művek ősbemutatójával veszi kezdetét a Széchenyi-emlékév

Budapest - Széchényi Imre, a "magyar Johann Strauss" három művének ősbemutatójával, valamint további, nagyon rég nem játszott kompozícióinak megszólaltatásával veszi kezdetét a Széchenyi-emlékév pénteken este.

A polkákat, mazurkákat, bécsi táncokat a MÁV Szimfonikusok mutatják be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében Csányi Valéria vezényletével, a koncertet bevezeti és a műveket ismerteti Kassai István. A belépés díjtalan.

Kiss Viktória, a MÁV Szimfonikus Zenekar sajtó- és nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a koncerten is elhangzó műveket a Hungaroton ezekben a napokban lemezre is rögzíti.

Széchényi Imre (1825-1898), Széchenyi István unokaöccse, zeneszerző és kiváló diplomata volt. Szolgálatai során bejárta Európát. A koncerten elhangzó valamennyi műve szentpétervári tartózkodása alatt keletkezett, közülük tizenötöt a hírneves Schott cég nyomtatásban is megjelentetett. Táncdarabjai a bécsi Johann Strauss zenekar műsorán is szerepeltek. Széchényi Imre egyébként a kor legnevesebb zeneművészeinek volt barátja és támogatója, köztük volt Liszt is, aki Széchényi egyik művét (Bevezetés és Magyar induló) átdolgozta zongorára, két és négy kézre is - olvasható a koncert ajánlójában.

Gróf Széchenyi István születése 225. évfordulójának megünneplésére 2016-ot Széchenyi-emlékévnek nyilvánította a tavaly április végén alakult Széchenyi Emlékbizottság.

Az emlékév további eseményei közé tartozik a Pesti Vigadóban január 30-án tartandó Széchenyi-bál, valamint az április 7-i döblingi koszorúzás. Az események a Széchenyi Fórum honlapján kísérhetők figyelemmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!