Belföld

2009.03.31. 02:29

Tartják Márkón a menetrendet

Márkó - A kivitelező mindent elkövet annak érdekében, hogy a május 31-i időpontra elkészüljenek a 8-as főútvonal márkói elkerülő szakaszával.

Tremmer Tamás

A 8-as főút márkói elkerülő szakaszának kivitelezési munkálataira a Bilfinger-Berger Kft. nyerte el a közbeszerzési pályázatot. A munkálatok a menetrendnek megfelelően zajlanak, tudtuk meg Márkus János projektvezetőtől. A kétszer két sávos úton már az aszfaltozást végzik, folyik a rézsűépítés is. 

A befejező munkálatok között tartják számon a forgalomtechnika kiépítését (ilyen például a szalagkorlát felállítása), már ennek is nekiláttak.

A szakasz egy 276 méter hosszú völgyhidat is tartalmaz, amit a bándi oldali töltésen építették meg, s ezt betolják a hét tartópillérre. Mivel az út kétszer két sávos lesz, ez a gyakorlatban két völgyhíd elkészítését jelenti. 

Az egyik hídtest már a helyére került, itt is a befejező munkákat végzik, szigetelnek, szegélyt építenek. A jobb oldali hídtest szenvedett sérülést tavaly szeptemberben. 

Az acélszerkezeti javításokkal ezen a héten végeznek, tájékoztatott a projektvezető. A tolást húsvétot követően kezdik meg, s úgy tervezik, május 5-re a helyére kerül ez a műtárgy is.

A kivitelező mindent elkövet annak érdekében, hogy határidőre elkészüljenek a 8-as főútvonal márkói elkerülő szakaszával. A napokban nyújtott műszakot vezettek be, bővített létszámmal. A völgyhídon a jövő héttől már éjszakai műszakban is dolgoznak. 

Rajtuk nem fog múlni, hogy május 31-re végezzenek, tett ígéretet Márkus János. Remélhetőleg június 2-án elkezdődhet a műszaki átadás is, ami átlagosan három hetet szokott igénybe venni. A forgalom ezután indulhat meg az elkerülő úton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!