Belföld

2009.08.10. 15:17

Új vírus - Székely Tamás: az ország működőképességét biztosító dolgozók kapnak ingyenes védőoltást

Budapest - Elsősorban azokat a dolgozókat oltják majd be október első heteiben ingyenesen, akik az ország működőképességét biztosítani tudják - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn a budapesti Sziget fesztivál helyszínén rendezett sajtótájékoztatón.

MTI

Korábban több szakma - köztük pedagógusok és vasutasok - érdekképviseleti szervezete vetette fel annak igényét, hogy dolgozóik ingyenes oltást kaphassanak.

Székely Tamás ezzel kapcsolatban elmondta: a tervek szerint az első kétmillió oltóanyag október első heteiben készül el és áll rendelkezésre. Azt, hogy kik kapnak védőoltást, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), illetve az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ útmutatásai alapján készült pandémiás terv tartalmazza. E terv értelmében elsősorban azoknak az embereknek az oltása szükséges, akik az ország működőképességét biztosítani tudják - mondta a miniszter.

Ez elsősorban azokat az egészségügyi dolgozókat érinti, akik a betegekkel "az első vonalban találkoznak", de ebbe a körbe tartoznak a közüzemi szolgáltatások, "a kritikus infrastruktúra, szállítás, közlekedés" működtetői is - magyarázta.

A pedagógusokról szólva elmondta: a WHO nem javasolja kiemelt célcsoportnak a pedagógusokat, már csak azért sem, mert egy nagyobb járvány esetén az iskolákat bezárják, tehát "redukálják azokat a közösségi jellegű tevékenységeket, ahol a cseppfertőzés gyakorisága megnő".

A vasúti dolgozók közül pedig, akik ténylegesen a biztonságtechnikában dolgoznak - tehát például a mozdonyvezetők és azok, akik azon dolgoznak, hogy "a vonat menjen" -, azok közül, a miniszter szerint mindenkit be fognak oltani.

Székely Tamás elmondta: a társminisztériumoktól kértek adatokat arra vonatkozóan, hogy hány ilyen emberről lehet szó, s a számítások szerint mintegy 500 ezer embert kell beoltani.

A VDSZSZ hétfői sajtóközleménye szerint "a médiában elhangzott információk alapján - többek között - a közfeladatot ellátók ingyenes védőoltásban részesülnek".

A szakszervezet felszólította a munkáltatót, hogy azok a munkatársak, akik az utazó közönséggel napi kapcsolatban állnak - így többek között a MÁV-Start Zrt.-nél alkalmazott jegyvizsgálók, személypénztárosok - időben és térítésmentesen kapják meg a védőoltást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!