Belföld

2009.03.16. 03:28

Üzenet a jelennek - Március 15. Veszprémben

<b>Veszprém</b> - Amíg lesz egyetlenegy magyar is a földön, addig lesz március 15. Ez az ünnep nemzeti identitásunk része - mondta tegnap a megyei jogú város megemlékezésén, a Dózsa téren <em>Szűcs Pál</em> mérnök-ezredes.

Varga Domokos Péter

A szónok felidézte a forradalomhoz vezető történelmi eseményeket, hangsúlyozva, a vértelen pesti megmozdulásokkal párhuzamosan a pozsonyi országgyűlés is tette a dolgát, a változások jogi hátterét megteremtő törvényjavaslatokat terjesztett elő és fogadtatott el Bécsben az uralkodóval. 

A küldöttek úgy tértek vissza Budára, hogy elmondhatták, Batthyány Lajos megbízást kapott a felelős magyar kormány megalakítására, önálló hadügy-, pénzügy- és külügyminisztérium felállítására. 

Mérce és minta született azon a tavaszon, az emberek felül tudtak emelkedni saját, napi érdekeiken - üzent a mának is a szónok.

Hagyományosan ezen az ünnepségen adják át a megyeszékhely önkormányzatának egyik legrangosabb kitüntetését, a Pro Urbe-díjat. Debreczenyi János veszprémi polgármestertől ezt ezúttal Kanik Józsefné főnővér, dr. Kredics László levéltáros, könyvtáros és a 90 esztendős dr. Kungl József, egykori sportfőorvos vehette át.

Március 15-ével új fejezet kezdődött. A polgári Magyarország nagyszerűsége éppen abban áll, hogy nem mások intézik a mi ügyeinket, hanem mi magunk határozzuk meg a szabályainkat - így a Fidesz veszprémi elnöke, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője fogalmazott a párt által szombaton, a színházkertben szervezett megemlékezésen. 

Dr. Navracsics Tibor
hangsúlyozta, ez az új fejezet reményt jelentett a magyarság számára. Utalt az MSZP egyik parlamenti képviselőjének lapunkban megjelent olvasói levelére, melyben szóvá tette, hogy a Fidesz a várostól függetlenül, külön ünnepel. 

A Fidesz a jövőben is mer külön ünnepelni, a jövőben sem fogja szégyellni, hogy külön politikai programja van - szögezte le Navracsics Tibor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!