Belföld

2010.09.27. 14:48

Vádat emeltek Budaházy György és társai ellen

Budapest - A vád többek között terrorcselekmény bűntette, a vádirati szerint Budaházy György egy több személyből álló csoportot hozott létre, és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal - őket megfélemlítve - befolyásolják a parlamenti döntéseket.

MTI

Vádat emelt hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy György és 16 társa ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a főügyészség vezetője az MTI-vel.

Keresztes Imre közleményében azt írta: az ügy 24 ezer oldalnyi nyomozati iratát benyújtották a Fővárosi Bíróságnak.

A főügyészség Budaházy Györgyöt terrorcselekmény bűntettével, továbbá aljas indokból, felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja.

A vádlottak többségét ugyancsak a terrorcselekmény bűntette -, illetve a Csintalan Sándor sérelmére elkövetett cselekménnyel kapcsolatban aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette és kifosztás bűntette - elkövetésével vádolja a főügyészség.

Keresztes Imre közlése szerint a vádlottak közül 16-an cselekményeiket a Budaházy György vezette bűnszervezet tagjaként követték el. A cselekményeket "Katonai Parancsnokság" néven "Budaházy György utasítására, huzamos együttműködés keretében szervezetten valósították meg, céljuk ilyen jellegű cselekmények elkövetése volt" - írta közleményében a főügyész.

A 34 oldalas vádirati tényállás lényege szerint Budaházy György 2007 elején egy több személyből álló - "Hunnia Mozgalomnak" nevezett – csoportot hozott létre, és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal - őket megfélemlítve - befolyásolják a parlamenti döntéseket.

A csoport tagjai Budaházy György utasítására 2007. december 13-a és 16-a között hajtották végre Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők ingatlanai ellen az általuk "figyelmeztető akciónak" nevezett fegyveres, illetve Molotov-koktélos támadásokat.

2007. december 16-án a kuruc.info internetes oldalon megjelent közleményben figyelmeztették az összes országgyűlési képviselőt arra, hogy senki nem utolérhetetlen, és ennek tudatában a 2007. december 17-i szavazáson nemmel szavazzanak.

Budaházy György az ügyészség szerint a csoport tagjaival való kapcsolattartás során "Katonai Parancsnokság" néven jelölte magát. Utasítására a csoport tagjai 2008. február 7-éről 8-ra virradóra Cegléden, Dunaújvárosban, Rácalmáson, Gödön, Kunhegyesen, Sarudon hajtottak végre országgyűlési képviselők ingatlanai ellen Molotov-koktélos támadásokat, így akarták befolyásolni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény parlamenti elfogadását.

A Hír TV szerkesztőségébe 2008. február 10. napján elektronikus levelet küldtek az alábbi tartalommal: "A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb. Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg".

Budaházy utasítására a csoport tagjai 2009. április 8-án egy miskolci országgyűlési képviselő, egy Szigetváron lakó országgyűlési képviselő és egy adonyi országgyűlési képviselő házánál akartak elhelyezni futball-labdába rejtett pokolgépeket. A bombákat egy időben akarták felrobbantani, ezt a rendőrség akadályozta meg. Az ügyészség szerint Budaházy György és bűntársai a cselekmény elkövetésekor tudatában voltak annak, hogy a robbantásra használni kívánt anyag alkalmas emberélet kioltására.

A vádirat szerint más, megfélemlítést célzó támadásokat is Budaházy György utasítására követtek el a csoport tagjai. A számlájukra írják az SZDSZ fővárosi, XI. kerületi székháza elleni 2007. szeptember 17-én elkövetett Molotov-koktélos támadást, az MSZP kispesti és kőbányai székházai elleni 2007. október 19-én történt Molotov-koktélos támadásokat. A kispesti irodánál a felhasznált palackok nem gyulladtak meg, így végül csak mintegy 12 ezer forintos kár keletkezett az épületben. A kőbányai székháznál több mint félmillió forint kár keletkezett.

A csoport terhére róják a "Vörös Csepel" nevű fővárosi, XXI. kerületi szórakozóhely elleni 2007. december 5-én elkövetett Molotov-koktélos támadást. A szórakozóhely részben kiégett, és több mint 600 ezer forintos kár keletkezett.

A vádirat szerint ők követték el a főváros XIII. kerületében, a Hollán Ernő utcában található Broadway-jegyiroda elleni 2008. április 1-i Molotov- koktélos támadást, amelynek következtében a jegyiroda kiégett és mintegy félmillió forintos kár keletkezett.

A vádhatóság szerint a 2008. június 27-én elkövetett belvárosi Action Bárra, és a VIII. kerületi 2008. július 2-i "Magnum Fittnes Szalonra" is ők dobtak Molotov-koktélt. Ugyancsak számlájukra írják a Szilvásy György volt titokminiszter tulajdonában lévő lesencefalui ingatlan ellen, 2008. szeptember 2-án elkövetett Molotov-koktélos támadást, amelynek során 270 ezer forintos kár keletkezett.

Az ügyészség szerint 2007. december 11-én Csintalan Sándort, a Hír Televízió műsorvezetőjét Budaházy György utasítására a "Hunnia Mozgalom" négy tagja egy III. kerületi társasház teremgarázsában fém rudakkal azért bántalmazta, mert a sértett a műsorában ezen mozgalom "katonáit" huligánoknak, rongálóknak nevezte. Csintalan Sándor a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Jelenleg Budaházy Györggyel együtt összesen hárman vannak előzetes letartóztatásban. Hárman lakhelyelhagyási tilalom alatt állnak, ketten óvadék ellenében szabadlábra kerülhettek. A főügyészség vádiratában kérte, hogy a folyamatban levő kényszerintézkedéseket a bíróság tartsa fenn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!