Belföld

2017.06.17. 17:46

Varga Mihály: 260 milliárd marad a családoknál

NEMZETGAZDASÁG | A jövő évi költségvetés 4,3 százalékos növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 3 százalékos inflációval számol – mondta a nemzetgazdasági miniszter a parlamentben.

Mediaworks-összeállítás

A költségvetés soha nem látott mértékben támogatja az otthonteremtést és a gyermekvállalást. Jövőre is folytatódik az otthonteremtési program, amelyre 226 milliárd forint áll rendelkezésre. Az állam többek között egy-egy millió forintot átvállal a három-, vagy többgyermekes, jelzáloghitellel rendelkező családok tartozásából, és elengedik jövőre a legalább háromgyermekes anyák diákhitel-tartozását, két gyermek esetén pedig a tartozás 50 százalékát.

Emellett egy évvel meghosszabbítja a kormány a diplomás gyedre való jogosultságot, a babakötvényt pedig elérhetővé teszi a határon túl élő magyarok számára. Összességében 260 milliárd forint plusz marad a családoknál. Varga Mihály az adóváltozásokról elmondta: kedvező, hogy 2018. január elsejétől az alapvető élelmiszerek közül a hal és a sertésbelsőségek áfakulcsa is 5 százalékra mérséklődik.A rend eurómilliókban mérhető eredményeket hozhat"

Már eddig is százmilliárdos tételt költött Magyarország az illegális migráció feltartóztatására, az esetleges újabb feladatokra, a csütörtökön elfogadott jövő évi költségvetés is tartalmaz megfelelő fedezetet – erről is beszélt a pénteki Magyar Időknek adott interjúban a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hangsúlyozta: az illegális migráció elleni védekezés nem rendelhető alá pénzügyi szempontoknak. Ha kell, újabb szakaszokon épülhet határzár, ha pedig az eddigiek megerősítése válik szükségessé, akkor arra is lesz fedezet.

A biztonság minden befektetésnél alapvető szempont, mert a stabilitás, a rend akár eurómilliókban is mérhető eredményeket hozhat – mondta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!