Belföld

2009.09.08. 15:21

Várhatóan tíz százalékkal csökken az egyházak támogatása

Budapest - Várhatóan tíz százalékkal csökken a jövő évi büdzsében az egyházak a támogatása az ideihez képest - közölte Ittzés János, evangélikus püspök, miután a történelmi egyházak képviselői találkoztak az oktatási tárca vezetőjével kedden a fővárosban.

MTI

Ez az átlagos csökkentés, a sarokszámokat azonban még nem tudták tisztázni - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.     
    
Erdő Péter bíboros, prímás a találkozó után újságíróknak azt mondta: "általános közlésre" került sor, ami a költségvetési támogatás egyházakat érintő csökkentéséről szólt.
    
Mivel a találkozó előtt semmiféle írásos anyagot nem kaptak, így érdemi tárgyalás nem bontakozhatott ki, a részletekbe konkrétan nem mentek bele - közölte az Esztergom-budapesti érsek. Amíg nincs konkrét adat, addig nehéz - tette hozzá a bíboros.
    
A találkozón így nem érintették a kiegészítő támogatás összegét, a hitoktatók díjazásának kérdését, a kistelepülési lelkészek támogatását illetve az ÁSZ-jelentésben foglaltakat sem. 
    
Feldmájer Péter, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke úgy nyilatkozott: a megbeszélés arról szólt, hogy helyes lenne-e az eddigi "szerződéses kapcsolatokat átrendezni és globális egyházi támogatást meghatározni, vagy nem". Mindenkinek az volt a véleménye, hogy az eddigi szerződéses felosztásokat változatlanul kell hagyni - összegezte a Mazsihisz elnöke.
     
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról, hogy a kétórásra tervezték egyeztetést, s korábban véget ért, azt mondta: az egyeztetés szót nem használná a találkozóra. 
    
"Az együttlét" nagyon normális volt - jelentette ki. Hozzátette: a tárca vezetője egy olyan alternatívát vázolt fel szóban, amely szerint a költségvetésben feloldanák azokat a kötöttségeket, amelyek az egyház finanszírozásban bizonyos jogcímek megjelenésére vonatkoznak. 
    
Mint mondta, számára az elképzelés változatlanul homályos. Olyan költségvetési sorok szerepeltek eddig a büdzsében, amelyek törvényi kötelezettségen alapulnak - jegyezte meg.
    
Az pedig politikai döntés, ha kimondják, hogy nem kívánják a büdzsében támogatni az egyházi közgyűjteményeket, a hittanoktatást, a kistelepülésen élő egyházi személyeket. Ennek a felelősségét az egyház nem vállalhatja magára, és kivitelezhetetlen - mondta. 
    
Kitért arra is, hogy a szeptember 1-jei állapot szerint igen drasztikusan csökkenne a közétkeztetés támogatása, a művészetoktatás "szétverése gyakorlatilag befejeződik". Ezek a döntések az egyházak által biztosított közszolgáltatásokat is igen súlyosan érintenék - derült ki szavaiból.
    
A következő találkozót a tervek szerint szeptember 22-én tartják majd, addigra az egyházak azt remélik, konkrét adatokat és írásos anyagot is kapnak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!