Belföld

2009.08.05. 05:50

Veszélyes üzemek - Biztonságosak-e az élményfürdők? Utánajártunk! - Fotóval

Megyei körkép - Alig néhány napja, hogy az egyik fővárosi élményfürdőben a személyzet gondatlansága miatt egy kilencéves gyerek életét vesztette. Magyarországon nem ez volt az első ilyen eset, ennek ellenére a fürdők ellenőrzése továbbra sem megoldott.

Martinovics Tibor

Bár a kormány a tragédia után már másnap bejelen-tette, a tisztiorvosi szolgálat alapos vizsgálatot tart majd az élményfürdőknél, ez mit sem változtat a helyzeten: jelenleg egyetlen hatóság sem felel az élményfürdők biztonságos működéséért, azt egyelőre pusztán maguk az üzemeltetők biztosítják. 

Bár léteznek előírások és kötelező eljárások, a vízfertőtlenítéstől kezdve a csúszda-ellenőrzésen át az élmény-elemek vizsgáztatásáig, amit igyekeznek is kisebb-nagyobb elszántsággal betartani a cégek, de úgy tűnik, a rendszer ebben a formában mégsem képes megnyugtatóan működni. 

Márpedig, ahogy egy szakember fogalmaz, az élményfürdő veszélyes üzem: minél extrémebb fürdőzési lehetőséget kell biztosítani maximális biztonság mellett. 

Mi a helyzet a megyében lévő fürdőknél? Mennyit áldoznak a biztonságos működésre? Egyáltalán, kizárhatók-e a súlyos balesetek?

Jelenleg nincs egyetlen olyan hatóság sem, amely az élményfürdők biztonságát rendszeresen ellenőrizné. 

A tisztiorvosi szolgálat ugyan a közegészségügyi szempontokat, a tisztaságot vizsgálja, mikrobiológiai eljárással teszteli a vízminőséget, illetve minden egyes fürdő megnyitásakor ellenőrzi: rendelkezik-e az adott fürdő megfelelő működési szabályzattal, valamint biztonságtechnikai előírásokkal, és annak betartására van-e megfelelő személyzet. 

Egy 1996-ban hatályba lépett kormányrendelet határozza meg a fürdők biztonságos üzemeltetését, ennek betartásáért azonban jelen állás szerint maguk az üzemeltetők a felelősek, ami mindenképpen furcsa helyzet, hiszen ezzel kizárólag az elsősorban a profitra koncentráló cégekre bízzuk az igen költséges óvintézkedéseket. 

Felmerült, hogy vagy az önkormányzatoknak, vagy a vízügyi igazgatóságnak kellene elvégeznie a rendszeres ellenőrzést, de egyelőre ebben nincs döntés. Holott nem ez volt az első tragédia, amely magyarországi strandon történt. Tíz évvel ezelőtt az igali fürdőben csúszott a medence lefolyójába egy gyermek. Ő túlélte. 2003-ban viszont Albertirsán halálos baleset történt: egy kisfiút szippantott be a védőrács nélküli lefolyó. Ez év júniusában pedig a siófoki Galerius fürdő élménymedencéjébe esett bele egy négy-éves kisfiú, aki már a kórházban szintén életét vesztette. 

A néhány napja a budapesti Aquaworldben történt baleset után, amikor is egy kilenc- éves kisfiú meghalt, mert elnyelte a szörfmedence vízelvezetője, Molnár Csaba kancelláriaminiszter bejelentette, a tisztiorvosi szolgálat a következő hetekben célzott ellenőrzéseket indít a termál- és élményfürdőkben annak érdekében, hogy a későbbiekben elkerülhetők legyenek az ilyen tragikus balesetek. 

Csak csendben jegyezzük meg, a hat évvel ezelőtti tragédia után is fokozott ellenőrzéseket tartott a tisztiorvosi szolgálat.

Három éve nyitott a megye egyik legnépszerűbb élményfürdője, a balatonfüredi Aquapark, ahol eddig csak kisebb balesetek történtek. 

Mint azt az üzemeltető cég, a Masped Annagora Kft. ügyvezető igazgatója hozzáfűzte: ezek a rendszerint horzsolással, csontrepedéssel, esetleg töréssel járó balesetek egytől egyig azért történtek, mert a látogatók nem tartották be az előírásokat.

- A kezdetektől fogva nagy energiát fektetünk a biztonságra, az előírtaknál jóval komolyabb felügyeletet biztosítunk, éppen azért, hogy részünkről ne történhessen hiba. 

Az élményfürdő területén állandóan szolgálatot teljesít egy mentőtiszt, és hát az is megnyugtató, hogy a mentőállomás a szomszédban van - hangsúlyozta Gáspár Tamás, aki hozzátette. az Aquaparkban az ÁNTSZ rendszeresen ellenőrzi a vízminőséget, a csúszdafelügyelőség vizsgálja a fürdő élményelemeit, ezen kívül pedig maga az üzemeltető időről időre úgynevezett kockázatelemzést készít a fürdőről, ami elsősorban a megváltozott terepviszonyok, a sérült vagy megsüllyedt burkolatok feltérképezésére és javítására szolgál.

- Nagyon veszélyes üzem egy ilyen élményfürdő. Tisztában vagyunk ezzel és ennek megfelelően járunk el. A budapesti baleset erre ismételten felhívta a figyelmet, ezért mi is felülvizsgáltuk a fürdőnket, de kisebb hibákat leszámítva, mint például egy, a tűző napon túlságosan átforrósodó aknafedél, mindent rendben találtunk - fogalmaz már az Aquapark üzemeltetéséért felelős igazgató. 

Váradi Szabó Istvántól
megtudom, az üzemeltetési költségek több mint felét a biztonsági intézkedések teszik ki. Minden reggel ellenőrzik és jegyzőkönyvezik a csúszdák állapotát, a rácsokat, folyamatosan forgatják, szűrik és fertőtlenítik a fürdővizet, naponta átvizsgálják a technikai berendezéseket, és nem utolsósorban az előírtnál jóval nagyobb személyzettel dolgoznak.

- Minden műszakban 18 úszómester, illetve csúszdafelügyelő teljesít szolgálatot, ez lényegesen több az előírtnál. A hullámmedencénél ha-tan figyelnek a fürdőzőkre, még az indítólámpával ellátott csúszdák mellett is van mindig felügyelő - mondja Váradi Szabó István. 

A szakember hangsúlyozza: a fürdők tervezésén nagyon sok múlik, így van ez a balatonfüredi Aquaparkban is, ahol elmondása szerint kitűnőek az adottságok, így még akkor sem lenne komoly baj, ha esetleg egy medencerács kilazulna.

Az ajkai élményfürdő három éve várja a vendégeket, az üzemeltető hibájából eddig még nem történt baleset, tudtuk meg Johanidesz Sándortól, a Kristályfürdő Kft. cégvezetőjétől. 

- A megyei ÁNTSZ-szel szerződésünk van, havonta kétszer ellenőrzik a medencék vízminőségét, eddig minden rendben volt. Kockázatértékelést is végeztettünk az egész strand területére - így Johanidesz Sándor, aki hozzátette: az úszómesteri szolgáltatás biztosítására a cég külső vállalkozóval köt szerződést, a nyolcvan centiméternél mélyebb víz mellett folyamatos a jelenlétük. 

A strandon a múlt héten lakossági bejelentésre kaptak ellenőrzést, egy víz alatti élményelemet talált a fürdőző balesetveszélyesnek, de azonnal korrigálták a hibát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!