Borászat

2015.05.31. 16:46

Közös a céljuk: A Csopaki borvidék hírének visszaállítása

Balatonfüred – RizlinGeneráció néven alakítottak új egyesületet fiatal borászok, a szerveződéssel a Balatonfüred- Csopaki borvidék hírnevét szeretnék visszaállítani.

Marton Attila

– A tavalyi balatonfüredi borhét végén összehívtam egy beszélgetésre több fiatal borászt, és arról beszéltünk, meg kellene próbálni visszaállítani a Balatonfüred-Csopaki borvidék hírnevét. Hiába jók a borok, ha nincs megfelelő marketing, utóbbin kizárólag az összefogás segíthet – mondja a kezdetekről Szabó István, a Balatonfüred-Szőlős Hegyközség elnöke.

A borászoknak azt javasolta, ismerjék meg egymást és egymás technológiáját, kóstolják meg a másik borát. Több összejövetelt is tartottak ősszel, februárban pedig tanulmányi úton vettek részt a németországi Freiburgban egy kutatóintézetben, valamint a franciaországi Elzászban. A hegyközségi elnök elmondta, az egyesületet a szőlőprivatizáció utáni második generáció, vagyis a most harmincas–negyvenes éveiben járó korosztály alkotja, akik most jutottak el oda, hogy családi pincészetük megjelenését meghatározzák, és lassan kezdik átvenni ezeket a borászatokat. Számos ötletük közül az egyik, hogy közös rizlingbort készítenének. Az utóbbi időszakban felvették a kapcsolatot a legnevesebb helyi borászokkal és a Balatoni Körrel is.

A csoportosulásnak jelenleg valamivel több mint húsz tagja van, a Balatonfüred-Csopaki borvidék mellett a Balaton-felvidéki és Badacsonyi borvidéken működő borász is képviselteti magát az egyesületben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!