Borászat

2014.01.19. 16:20

Báloztak Vince napján

Balatonkenese – Idén már ötödik alkalommal tartotta meg a Vince-napi borbálját a Kelet-Balatoni Borrend.

Varga Ibolya

Vince a vincellérek szentje, névünnepén, január 22-én a szőlőtermesztők és a borászok hagyományosan megpróbálják kifürkészni, hogy milyen lesz az adott évjárat bora. Ezt mindig úgy teszik, hogy meg is kóstolgatják az előző évjáratú borokat. Ebben az évben is Győrfi Károly, a borrend alapító elnök-nagymestere köszöntötte a bál vendégeit. A rend országos ismertségét a jó programjaikon kívül az is elősegítette, hogy tavalyig az ő borkirálynőjük, Mihalovics Dóra volt az országos is. Idén új borkirálynőt választottak ezen a bálon. A címet Nagy Zsanett érdemelte ki, aki Sóly szőlőhegyén művel példásan szőlőt. A bálra eljött Klima Olga móri és Magyarország tavaly megválasztott borkirálynője, a székesfehérvári Kiss Barbara.

A Kelet-Balatoni Borrend alapító elnök-nagymestere, Győrfi Károly évente egyszer üt borlovaggá arra érdemes személyeket, nyár végén a református templomban. Azokat, akik a rang várományosai lehetnek, a Vince-napi báljukon avatják borapróddá. Ebben az évben Csekné Garaba Zsuzsanna, Gáspár Lajos, Lajkó Frigyes, Marton Zsolt, Mátyás Ilona, Varga József és Varga Mihály fogadta meg, hogy terjeszti a termőtáj borainak jó hírnevét. Első alkalommal kötöttek együttműködési megállapodást a környéken működő kertbarát- és borbaráti klubokkal.

A szerződést Zsuppán István, a Lepsény Borbaráti Klub elnöke, Molnár Ferenc, a Várpalota-Pétfürdő Kertbarát Egyesület elnöke, Tóth Tibor, az Enying - Öreg-hegyi Borbaráti Klub elnöke, Kovács Béla, a Balatonvilágosi Borbaráti Klub elnöke, Varga József, a Sólyi Szőlőhegyi Kertbaráti Kör alelnöke és Győrfi Károly írta alá. A borkirálynő megválasztása, a borapródok avatása és a szerződés aláírása után a jelenlévők megkóstolták a borrend zászlós borát, a kékfrankost. A különleges fogásokból álló vacsorához többféle bort is kínáltak, közös jellemzőjük volt, hogy a borrend tagjainak pincéiben érlelték őket.

A kulturális műsort Mészáros János Elek, előadóművész, a borrend tiszteletbeli tagja kezdte el. A zenéről a Búgócsiga zenekar mellett Dervalics Róbert szaxofonművész gondoskodott. Éjfélkor hastáncos műsort láttak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!