Borosta

2011.01.05. 13:39

Akit Talma vezetett be a MotoGP világába

Tíz éven át Talmácsi Gábor menedzsereként tevékenykedett, november elején váltak el útjaik. A húsz esztendeje hazánkban élő olasz üzletember, Stefano Favaro jelenleg kommunikációval és marketing tanácsadással foglalkozó cégét irányítja.

Horog László

Azt mondja, nagyon meglepődött, amikor november 8-án, a valenciai teszt végeztével Talma közölte vele, már nem ő a menedzsere. Tíz év után elváltak útjaik, a 2007-es év 125-ös világbajnoka saját kezébe vette ügyeinek irányítását. Favaro elcsodálkozott, de szó nélkül elfogadta a határozatot. Azóta nincsenek kapcsolatban. Az elmúlt két hónapban egyszer beszéltek, karácsony előtt az olasz úriember felhívta korábbi pártfogoltját, felajánlotta a segítségét.
 
- Tudom, hogy Gábor dolgai nem mennek jól mostanában, nincs motorja, nincs csapata, az idő pedig szorít, márciusban rajtol a világbajnokság. Kiváló motoros, remélem, akinek helye van a Moto2-ben, remélem, szerepelhet a sorozaton. Jeleztem, bár már nem vagyunk szerződéses kapcsolatban, szívesen segítenék, ám a pilóta ezt nem igényelte. Én az üzleti részen túl őt a barátomnak is tekintettem, úgy tűnik, ő csak a menedzsert látta bennem, ami csalódást jelent. Amikor 2007-ben lejárt a közös szerződésünk és hosszabbítottunk a legnagyobb egyetértésben,

Talma azt mondta, a szerződés lejárta: végtelen. Nos, nem lett az. Amúgy nem vesztünk össze, békében váltunk el. Mindketten sokat köszönhetünk egymásnak. Én ismertebb lettem általa, ő pedig komoly karriert futott be a segítségemmel. Amikor elindult a motorversenyzői pályafutása, az első két és fél évben én finanszíroztam a versenyzését, az utazásait, én adtam a fizetését. Egyetlen magyar érdeklődő sem akadt, aki ezt vállalta volna.

Ahogy múltak az évek, egyre sikeresebb lettünk, egyre könnyebben ment minden. Természetesen én sem jártam rosszul, ugyanis a ráfordítás busásan megtérült. Nem csak én kerestem sokat, Talma mellett a szponzorok is elégedettek voltak, ugyanis a pénzükért megkapták a megfelelő reklámot, ellenszolgáltatást - mondja Stefano Favaro.
 


Hozzáteszi, tévhitben élnek azok, akik azt hiszik, hogy a menedzser jobban keres, mint az általa képviselt versenyző. Ez a világ egyetlen területén sincs így, érthetően a sportoló viszi haza a lényegesen több pénzt, hiszen ő viszi a bőrét a vásárra, a menedzsernek az a dolga, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsa. Favaro jelenleg kommunikációt és marketinget oktató cégét vezeti, sokat utazik. Belföldön előadásokat tart, külföldön - leginkább Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban - pedig ő is hallgat előadásokat e tárgykörben. Nem túl nagy lendülettel, de tevékenykedik a motorsportban is, leginkább a fia révén.

A 29 éves Roberto intézi ugyanis a 16 éves Sebestyén Péter ügyeit. A magyar motoros a spanyol bajnokságban, a 125 köbcentiméteres géposztályban indult az elmúlt szezonban, továbbá szerepel a 2011-es idényben is. A tervek szerint a 2012-es világbajnoki sorozaton Moto3 néven szerepelnek majd a 125-ös géposztály legjobbjai, Stefano szerint a magyar versenyző bemutatkozhat a vb-n.
 
Az olasz üzletember Talma révén megismerte a MotoGP világát, ha minden a tervei szerint alakul, a közeljövőben a futballban is szerepet vállal. Jó esélyt lát arra, hogy hazai labdarúgókat az olasz élvonalba közvetítsen. Rudolf Gergely egyre több szerepet kap a Genoában, egyre érettebb, válogatott futballista. Leginkább ő van reflektorfényben, de rajta kívül mások is szerepelnek a Serie A-ban. Úgy gondolom, többen is megállnák a helyüket, elképzelhető, hogy szerencsét próbálok ezen a területen is.
 
A terep nem lenne teljesen ismeretlen a számára, anno futballozott az olasz másodosztályban, a Serie B-ben, a Treviso színeiben. Azt mondja, 14 évesen a korosztályos válogatott tagjaként invitálta az AC Milan, de az édesanyja hallani sem akart arról, hogy gyerekfejjel Milánóba költözzön. A középpályán jutott szóhoz, irányítóként és védekezőként is megállta a helyét, sok gólt szerzett. Abban, hogy nem lett élvonalbeli futballista, szerepet játszott a korai apaszerep is, 18 éves volt, amikor Roberto fia megszületett. Lánya, a jelenleg 19 esztendős Clarissa tíz évvel később jött világra. Utóbbi az édesanyjával él Olaszországban, míg fiának Kecskemét az otthona. Itt élt egy évtizeden át Stefano is, ám öt esztendeje Budapestre költözött.
 


 

Favaronak a MotoGP-vel korábban nem volt kapcsolata, Talmácsi menedzsereként került a sorozatba, ám a benzingőzt jól ismerte. A Forma1-ben is segédkezett - a Benetton csapat marketing osztályán tevékenykedett -, de az igazi áttörést a Párizs-Dakar jelentette. Négyszer állt rajthoz, 1988-ban, 1989-ben, 1990-ben és 1991-ben, kétszer autóval, kétszer kamionnal, majd az esztendő végén hazánkba költözött, az általa képviselt, világhírű, olasz sportszergyártó cég14 gyárat alapított Magyarországon, Romániában és Ukrajnában. A négy viadal közül kétszer ért célba, autóval a 93., kamionnal az 57. helyen zárt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!