Borosta

2011.07.16. 15:01

A jó másodhegedűs

Budapest - A szövetségi kapitány állandó segítője, másfél évtizede elválaszthatatlanok. Kenyeres Imre előbb az utánpótlással ért el nagy sikereket, majd a felnőtteknél, igaz, akkor már nem első számú vezetőként, hanem Egervári mellett, másodhegedűsként. Ez őt nem zavarja, ugyanis főnöke partnerként kezeli, nem beosztottként.

Horog László

Kenyeres Imre tehetséges futballistának számított az Úttörőstadion gárdájában, ahonnan az MTK-hoz vezetett az útja. Az ificsapatig vitte, majd később, a katonaság idején az NB III-ban szerepelt, bal oldali középpályásként. Nem volt ügyetlen, de reálisan látta a lehetőségeit, bár a labdával jól bánt, úgy ítélte  meg, a legmagasabb osztályban nem jutna szóhoz. Továbbá a család részéről elvárás volt a tanulás, Kenyeres úgy ítélte meg, a főiskolás évek után a kispadon nagyobb távlatok nyílhatnak előtte, mint a gyepszőnyegen.

A TF-en végzett testnevelőként, 23 évesen már edzősködött, a Kossuth KFSE NB II-es együttesénél pályaedzőként dolgozott, valamint tanított is, a katonáknak tartott tornaórákat. A KSI-ben már főállásban trénerkedett, másodállásban tanított, majd következett az MTK, ahol már kizárólag az edzői feladatokra koncentrált, a pedagógiai tevékenységet beszüntette. Az egyik legtehetségesebb edzőnek tartották, úgy érezte, a szakmát nem a felnőtteknél, hanem lent kell kezdenie.

A Hungária körúton a 14 évesekkel dolgozott először, közel másfél évtizeden át szolgálta a kék-fehéreket. Egyre feljebb került, már a tartalék együttest irányította, amikor Egervári Sándort kinevezték a BVSC vezetőedzőjének, aki Kenyerest kérte fel pályaedzőnek. 1995 nyarán bajnoki ezüstöt szereztek, majd az érdi, második ligás gárdával bronzot, azóta elválaszthatatlanok. Néhány hónap volt mindössze, amikor nem közösen vállaltak munkát, Egervári Szaúd-Arábiában tevékenykedett Novák Dezső segítőjeként, Kenyeres pedig szövetségi kapitányként dolgozott Grenadán.
 
- Sanyival abban maradtunk, nem vagyunk mi egymáshoz láncolva, ha bármelyikünknek akad önálló lehetősége, mondjon igent. Őt Novák hívta az olajországba, egy hónappal később pedig engem kerestek. Grenadán szövetségi kapitányként dolgoztam, valamint az ifjúsági és sportminisztérium alkalmazottjaként jártam az országot, korábban nem volt U17-es, U19-es válogatott, ezeket megszerveztem, továbbá a felnőttegyüttessel vívtam a kontinentális selejtezőket. Egervári az MTK-hoz szerződött, bajnok lett, majd a Dunaferr hívta. Oda már együtt szerződtünk, ugyanis - a munka végeztével - közben én is hazatértem Grenadából.

 


 
A folytatatásban kizárólag együtt mozogtak, ténykedtek ismét az MTK-nál, a Vasasnál, Kuvaitban, az El-Salmiyánál, Győrben, 2009 kora őszétől pedig a szövetségben. A 20 éven aluliak világbajnokságán bronzérmet szereztek, Egyiptomban, tavaly nyáron pedig a felnőtt nemzeti együttes irányítását bízták rájuk. Amikor arról kérdezem, az utánpótlással szerzett bronz számít-e karrierje csúcsának, nemmel felel. Hozzáteszi, csodás élményt jelentett a torna, a Ghána elleni elődöntőben ráadásul ő irányított, ugyanis Egervárit az olaszok elleni negyeddöntőben a talján kapitánnyal egyetemben kiállította a bíró. A szövetségi kapitány a lelátóról nézte a következő derbit, Kenyeres pedig első első számú dirigenssé lépett elő.
 
- Edzői pályám legnagyszerűbb pillanatai Dunaújvároshoz kapcsolódnak, a bajnoki aranyérem után a nemzetközi porondon is meneteltünk, Győrben telt ház előtt vívtuk meccseinket, a Hajduk Split, a Rosenborg és a Feyenoord ellen. Sajnos elfogyott a pénz, a vasműben elzárták a csapokat, ha nem így történik, évekig ugyanúgy meghatározói lettünk volna a magyar futballnak, mint az utóbbi pár évben a Debrecen. A jelenlegi munkánk is magasztos, úgy gondolom, most a legjobb helyen vagyunk, a nemzeti együttesnél. Remélem, még hosszú éveken át irányíthatjuk a szakmai munkát.
 
Amikor arról kérdezem, megfordult-e a fejében, hogy önállóan is munkát vállal, azt mondja, annyira harmonikusan dolgozik együtt Egervárival, hogy komolyan nem vetődött fel benne, hogy egyedül próbál szerencsét. Persze, ez is bekövetkezhet,  jelenleg a pro-licences tanfolyamot végzi. A futballal kapcsolatos hitvallása egyszerű: hitelesnek kell maradni a labdarúgók előtt. Ez a legfontosabb.
 
Wenger és Guardiola a meghatározó
 
Kenyeres rokoni viszonyban van Egervári Sándorral, 1980-ban vette feleségül a jelenlegi szövetségi kapitány húgát. Nem a pályáról ismerték egymást, baráti társaságban találkozott először a tréner húgával, a két futballszakember csak később találkozott. Egervári akkoriban az MLSZ-ben technikai vezetőként dolgozott, majd Mezey György segítője lett a nemzeti együttesnél. Néha kilátogatott Kenyeres aktuális csapatának mérkőzésére, figyelte a kolléga, egyben családtag, sógor munkáját. A kilencvenes évek elején dolgoztak együtt, először a BVSC-nél. Kenyeres nagyra tartja főnökét, valamint két nevet említ, akik szerinte a földgolyó futballjának meghatározói: Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere, valamint a Barcelona mestere, Pep Guardiola. Szerinte momentán utóbbi
a világ legjobb edzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!