Világjáró kerékpárosok kalandjai a békejelért

"Halihó! Végre találtunk az olaszoknál netet. Sok minden történt. Voltunk kétszer kétezer méter felett Svájcban. Svájcban minden dupla annyiba kerül, de meseszép" - olvasható a három kerépáros blogjának legutolsó, a hét végén íródott bejegyzésében, amelyből kiderül: aludtak mongol sátorban a hegyekben, kocsmapadon vasútállomáson, meg elhagyatott házban.  Az idő   - mint fogalmaznak blogjukban - "hegyes" volt, kaptak a nyakukba szelet,  esőt, s főleg hideget. 
Az iszkaszentgyörgyi Kavecz Attila és két társa, Dormán Bertalan, aki Fehérváron fősulis, valamint a makói nyugdíjas, Horváth János  július elsején indultak útnak Iszkaszentgyörgyről, hogy  72 nap leforgása alatt  nyolcezer kilométert kerekezzenek. A nem mindennapi sportteljesítménnyel sajátságos rekordot is fel kívánnak állítani: az általuk kerékpáron megtett út a világ legnagyobb békejelét rajzolja majd ki. Teljesítményüket GPS segítségével hitelesítik.
 
Az eddigi blogbejegyzések szerint, amelyeket  feltehetően Berci követ el, a legtöbb baja az időjárással és az internet-hozzáféréssel van  a kalandkereső csapatnak. Még innen az út felén többször panaszkodnak arra, hogy ritka a wifi hozzáférés, a hálózat pedig instabil.  Adódtak persze kisebb problémák a bicajokkal is, de  úgy tűnik  eddig minden nehézségen sikerült úrrá lenni a béke kerékpáros nagyköveteinek. Olykor  például, ha  magyar étterem kerül útjukba  pihennek kicsit, de miután feltankoltak erőspistából, nincs mese: nyomni, taposni kell a pedált rendületlenül.
A három kerékpáros úti élményei eddig alapvetően pozitívak: dicsérőleg szólnak például blogjukban németországi tapasztalataikról. Sok a biciklis, az autósok pedig türelmesek, lojálisak a drótszamarak  nyergében ülőkkel.
Kissé megrémülve olvastuk a blogon, hogy Berci egy alkalommal eltévedt. Előretekert, aztán elmulasztott letérni az útról ott, ahol kellett volna. Mivel Attilának nincs (nem volt) pénz a telefonján, csak írni tudott neki. Berci beszámolója meglehetősen töredékes, így aztán nem derül ki, hogy miként sikerült ismét megtalálniuk egymást. A lényeg persze az, hogy sikerült. Most pedig ismét visszaadom a szót a krónikásnak.
"Nem is tudom,  volt-e esőmentes napunk. Tegnap poklok pokla volt lejönni 1800 méterről  esőben. Majdnem széjjelfagytam az összes cuccomban, de aztán melegebb lett lejjebb, de az eső csak esett... Így hát kivettünk egy szobát 70 euróért, ettünk pizzát es ittunk finom bort, amire az apartman meghívott minket. Sokan  segítenek is, például  engem vittek kocsival, mert túlmentem az osztrák Alpokban 20 kilométert.  Éljen az ártatlan mosolyom! Sokat ereszkedünk lefelé, már javul az idő, várom már, hogy Triestben lubickoljak. Az a mennyorszag lesz! Enni eszünk, tekerni tekerünk, köszönjük mindenkinek, aki biztat. Ne hagyjátok abba, mert szükségünk van rá!"

Hetvenkét nap, nyolcezer kilométer, tizenegy ország. Mindez a drótszamár nyergében. A nem mindennapi túrára, amelynek útvonala a világ legnagyobb békejelét rajzolja ki, egy háromfős csapat vállalkozott. Kavecz Attila, Dormán Bertalan  és Horváth János július elsején rajtolt el Iszkaszentgyörgyről, ahová az ötletgazda Attila való. Korábban nem ismerték egymást, a vállalkozás hozta őket össze. Az indulásnál ott volt a Fejér Megyei Hírlap munkatársa is, a Borostában pedig második alkalommal tudósítunk az útról, a kerékpárosok internetes blogja alapján.