Borosta

2010.12.11. 08:33

A csocsó férfisport, de sok női műköröm is elkopott már az asztaloknál

Ezúttal egy piros csapat az ugyanolyan képességű kék alakulattal rúgta a „bőrt” egy belvárosi kocsmában. S náluk ez így megy estéről estére. Nem kell attól tartani, hogy szétzúzzák a berendezést, hiszen a meccseket csocsóasztalon rendezik.

Benedek Bálint

– Célzóvíznek pedig itt a sör – állapította meg a 23 éves Bogdán György. – Olykor előfordul, a nagy küzdelemben annyira elfáradunk és leizzadunk, hogy jólesik „öblíteni” egyet.

Egyébként Bogdán György és barátja, a 21 éves Bogdán Péter gyakran csocsóznak együtt, s bár csak hobbiból játszanak, eddig nem találtak legyőzőre. Most viszont megszakadt a sikerszériájuk, hiszen pechjükre eme kocsmasport magyar bajnokságán szereplő, Nagy Attila és Szakály Attila kettőssel találták szembe magukat.

– Évekkel ezelőtt kisebb csocsóasztaloknál bohóckodtunk a haverokkal, később már nem telhetett el úgy hét vége, hogy ne játszottunk volna – emlékezett vissza a kezdetekre a 29 éves Nagy Attila. – A kocsmában hamar elrepült az idő, s mi egyre ügyesebbek lettünk. Persze a sört is megszerettük, hiszen szinte kötelező kelléke lett a csatáknak.


A következő pillanatban Attila zsetont dobott az asztal oldalán található résbe, s az előkerülő apró sárga „labdák” egyikét középre dobta. Indulhatott is a küzdelem. Attiláék a piros bábukat irányítva hamar megkaparintották a „lasztit”, és egy leheletnyi igazítás után a kapuba vágták. S ez így ment végig: 10-0. A megalázó vereséget követően – a hivatalos kocsmaszabály szerint – a nullázó csapat tagjainak büntetésből át kellett mászniuk a csocsóasztal alatt.

– Ó, sokan átbújtak már alatta – ezt a söröző pultosától, Pati Dorottyától hallottuk, aki lány létére szintén igazi csocsós. – Amióta idekerült ez az asztal, megszállottak lettünk. Gyakran én is beállok, hisz´ a fiúkkal játszani kitűnő móka.

Utóbbi állítást az egyik törzsvendég, Dara Ivett is megerősítette, hozzátéve: sok műkörmét összetörte már egy-egy találat kedvéért. – Sőt, előfordult, hogy a hajamat is sikerült feltekernem a rudakkal, mert annyira közel hajoltam a csocsóasztalt borító plexihez – folytatta Ivett. – Kétségtelenül nagyon kell koncentrálnia az embernek, s bár alapvetően nem szabad, bevallom, én mégis imádok pörgetni, ugyanis ezzel mindig jól megbolygatom a játékot.

Éppen ezért kapta a barátaitól a „Pörgettyűs Mónika” becenevet, ám a huszonnyolc éves Darabos Ferencet és a harminckét éves Baksa Attilát egyáltalán nem zavarják Ivett akciói, ők szintén jól szórakoznak.

– Közben sokat beszélgetünk, s itt a csocsóasztalnál vezetjük le a felgyülemlett feszültséget – tette hozzá Darabos Ferenc. – Bár általában a férfiak sportjának tekintik a csocsót, mint, ahogy a mi példánk is mutatja, gyakorlással a hölgyek csodákra képesek... 


Csocsótörténelem-változatok
Az asztali focinak számos formája ismert, de az interneten olvasható csocsótörténelem- változatok száma sem kevés. A legtöbb forrás egy francia férfi, a Citroen-alkalmazott Lucien Rosengart nevéhez köti a játékot, mások szerint viszont abban az esztendőben, azaz 1880-ban javában csocsóztak már, amikor Rosentgart megszületett. Akadnak, akik úgy tudják, hogy a mai változatot egy londoni, megint mások szerint viszont egy spanyol férfi szabadalmaztatta. Akárhogy is történt, ma már tagadhatatlanul Magyarországon is a legnépszerűbb „kocsmasportnak” számít.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!