Borosta

2011.02.17. 07:54

A legyőzhetetlen - Bajnok egy kis faluból

Pápa - Sokan csak virtuálisan, a számítógép előtt ülve, esetleg Van Damme-filmeken keresztül élik ki harci ösztöneiket, kevesebben vannak, akik a bokszzsák, netalán még az ellenfél püfölésére is vállalkoznak. Utóbbiak közé tartozik a pápai Si Gung Kasza László, a Fighting Force SE alapítója, edzője, egykori versenyzője, a már-már legyőzhetetlen harcos, aki világbajnoki címet nyert.

Polgár Tibor

A harcművészet, a küzdősport a mai napig nem veszített semmit népszerűségéből. A test-test elleni férfias küzdelemben az ember ősi, a civilizált társadalom által mára már elfojtott beidegződései kerülnek a felszínre. Végül is a harci szellem ott lapul csaknem minden emberben, ám nem mindegy, hogyan nyilvánul meg. Kasza László huszonöt évvel ezelőtt kóstolt bele először a harcművészetbe, és idén januárban múlt húsz éve, hogy edzőként is tevékenykedik. Saját, illetve tanítványai eredményeit, sikereit hosszasan lehetne tovább sorolni, az azonban egyértelmű, hogy pályafutására a 2008-as csehországi világbajnokságon került fel a korona, ahol a kick box szakág világbajnokaként állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
 
- Adásztevelen, egy Pápa melletti kis faluban nevelkedtem, vézna, csenevész kissrác voltam. A gimnáziumban szembesültem vele, hogy a városi gyerekek más kaszthoz tartoznak hozzánk, falusiakhoz képest. Eleinte idegen volt a pergőbb városi élet, de mindenhova követtem az osztálytársaimat. 1986-ban egy nap kung fu edzésen kötöttünk ki, addig fogalmam sem volt róla, mit is jelent ez az egész.  Az osztálytársaim hamar megunták a dolgot, én pedig ott ragadtam. Menetközben, amikor már vissza tudtam adni a pofonokat, ráéreztem a dolog ízére, ez pedig önbizalmat adott, a többi meg már jött magától. Övvizsgák és versenyek követték egymást, majd végül kisebb csoportokat kaptam, akiknek edzést is tarthattam - meséli Kasza László.

 



A pápai fiatalember 1991-ben saját klubot alapított, rá egy évre megszerezte az első országos bajnoki címét, majd '94-ben feketeöves lett. Manapság ötdanos feketeöves mesterként, számtalan sikerrel a háta mögött leginkább a fokozatos visszavonulás foglalkoztatja. Versenyzőként már nem kíván kesztyűt húzni, és edzőként is átadott néhány csoportot tanítványainak, utódainak. 

Keze nyomát nem csak az ellenfelein, hanem városi, sőt országos szinten is hátrahagyta. Ő hozta be Pápára 1995-ben a thai boxot, majd két évvel később a kick boxot, kinevelt egy  sikeres versenyzőnemzedéket, és egy hasonló kvalitású edzőgenerációt. Első vidéki rendezőként ketrecharc bajnokságot szervezett Pápán 2004-ben, amit akkoriban fentről sokan nem néztek jó szemmel. Kasza azonban sosem ismert megalkuvást.
 
- Amit ebben a városban amatőr küzdősportosként lehetett, azt én elértem, a lehetőségeket maximálisan kihasználtam. Rengeteg harcot vívtam, hogy eljussak eddig. Már nem tudok újítani. Döngethetném tovább a zárt ajtókat, de már se kedvem, se energiám. Van, amikor nemcsak az ellenfél üti az embert, hanem a körülmények is. 2008-ban lettem világbajnok, és még mindig törlesztem azt a banki hitelt, amiből elutaztam a versenyre, és részt tudtam azon venni. Mindenesetre a küzdősportok még mindig nagyon népszerűek a városban.

 



Ráadásul rendkívül eredményesek is vagyunk, annak dacára, hogy milyen kevés támogatást kapunk. Sajnos olyan világot élünk, ahol az önvédelem elengedhetetlen, és már a határozott kiállás is sokat tud segíteni bizonyos szituációkban. Emellett a harcművészet a gyerekek személyiségének, magatartásának fejlődésében is iszonyatosan sokat segít, nevelő hatással bír, önfegyelemre és tiszteletre tanít. Ebben a sportban a legfontosabb az alázat és a kitartás. A világbajnokságra egy évig készültem napi két edzéssel, amikor a haverok mentek a strandra, vagy sörözni, én püföltem a zsákot rendületlenül. Tudtam, hogy közel vagyok a negyvenhez, és nem lesz még egy esélyem.

A világbajnoki címem semmi másra nem jó, egyedül arra, hogy példát mutasson: meg lehet csinálni. Lássák a srácok, hogy ha keményen dolgoznak, meg lesz az eredménye. Egy kisváros pici edzőterméből is vezet út a csúcsra. Fontos, hogy merjenek álmodni, s alázattal küzdjenek. Övék a jövő. A harcművészet, a küzdősport nekem már csak az emlékeket, az emlékezést nyújtja.



Kasza László a harcművészetek és a küzdősportok számos fajtájában kipróbálta magát. A kezdeteket jelentő kung fu, a HLCT mellett foglalkozott taekwon doval és kyokushin karatéval is. A thai boxba az 1995-ös veszprémi magyar bajnokságon szeretett bele, emellett két évvel később már a kick boxot is gyakorolta. Ezekben a stílusirányzatokban országos bajnokságokat nyert, továbbá világ- és Európa-bajnokságokról, valamint világkupákról hozott haza érmeket. Tanítványai hasonló sikereire legalább ennyire büszke.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!