Borosta

2010.12.16. 07:07

A pezsgő a nagy ellenfél

Kemény pofonokat ad, ám azt is elviseli, ha padlót fog. Bár utóbbi érzéssel nem mostanában találkozott a 69 kilogrammos Bacskai Balázs, aki az Európa-bajnoki aranyérme mellé az NTE-csarnokban rendezett 87. férfi felnőtt ökölvívó országos bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Benedek Bálint



- Potyogtak a könnyeim, amikor édesapám először elvitt a budapesti Központi Sport Iskolába bokszolni - kezdte a 22 éves Balázs. - Persze nem az örömtől könnyeztem, inkább a bánattól, hisz´ motorversenyző akartam lenni. S kicsit már attól is tartottam, hogy apa és a bátyáim után a szorítóba kell állnom. Aztán az edzés annyira megtetszett, hogy alig akartam hazamenni. Ekkor Balázs még csak 7 éves volt, de egyik pillanatról a másikra hatalmába kerítette az ökölvívás. Rajongott érte, hiszen a testvéreit látta bunyózni. Már akkor példaképként tekintett az édesapjára, Bacskai Imrére, aki a nyolcvanas években a 63,5 kilogrammos súlycsoportban második lett az Európa-bajnokságon. 

- Édesapám kivételes tehetségű ökölvívó volt, most pedig kitűnő edző, mindig számíthatok rá - folytatta Balázs. - A boksz a lehető legjobb választás volt, hiszen segített emberré válni. Kissrácként főleg az érdekelt, hogy jó muszklijaim és kockás hasam legyen, amire minden csaj felkapja a fejét. Így is lett! Balázs módszeresen kidolgozott felsőtestétől most is elájulnak a lányok, de azt is elárulta: nem az a típus, aki habzsolja az életet. Ráadásul a boksztudására is csak egyszer volt szüksége, amikor évekkel ezelőtt késekkel felszerelkezett banditák támadtak rá. 

- Az ökölvívás alázatra, becsületre és tisztességre tanított - komolyodott el a bajnok. - Az élet negatív oldalát is meg kellett tapasztalnom ahhoz, hogy teljesen egészséges személyiségem legyen. Persze nem csupán a kötelek között kapott pofonokra gondolok most, ha- nem a mindennapos küzdelmekre is. A csajozásra visszatérve azért azt még elmesélte, hogy négy hónappal ezelőtt szakított a kedvesével, akivel a románc két éven át tartott. 

- Az túlzás, hogy keresem az igazit, most inkább flörtölök - mosolygott Balázs. - A bokszoló a ringben természetesen kemény sportoló, azon kívül viszont érző lény. És ettől a szenzációs kettősségtől érzem magam olyan jól a bőrömben. A fiatal ökölvívó gondolatai két évvel a londoni olimpia előtt kizárólag a sport körül forognak, ám idővel a civil életben is szeretné megállni a helyét. - Egy érettségivel a kezemben nem sokra megyek, jelenleg egy edzői tanfolyamon tanulok, s ezután jöhet a középfokú nyelvvizsga - mondta Balázs. - A feladatok mellett a lazításra, bulira már alig marad idő. Ebben az évben a nyáron megszerzett felnőtt Európa-bajnoki cím után engedtem ki a fáradt gőzt, s a magyar bajnoki aranyérem után is ez következett. Szerencsére pénztárcakímélő „bulizós” vagyok, már két pohár pezsgő kiüt...   
  

AZ ÖTKARIKÁS JÁTÉKOKRA KÉSZÜL  

A budapesti Vasas egyesületénél bokszoló 69 kilogrammos Bacskai Balázs előtt éppen tíz évvel az azóta profinak állt Erdei Zsolt szerzett Európa-bajnoki aranyérmet. Bacskai jövőbeni tervei között is szerepel a profi karrier, ám egyelőre a londoni ötkarikás játékokra készül. Mivel rajong az amatőr bokszért, elképzelhető, hogy még egy olimpiát bevállal. Akkor még csak 28 éves lesz, tehát viszonylag fiatalon, de már kellő tapasztalattal felvértezve méretné meg magát a profik titokzatos világában.

Képek 87. férfi felnőtt ökölvívó magyar bajnokságról:

Első nap

Második nap
 
Harmadik nap

Negyedik nap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!