Birkózóverseny tejjel és pálinkával

Erre az eseményre a ceglédi kultúrházban került sor, sok évtizeddel ezelőtt. Cegléd akkoriban egyszerűen berendezett kis település volt. A városon áthaladó síneket nem körítették nagy gonddal bazaltkövekkel: távolról úgy tűnt, mintha egyszerűen a földre fektették volna azokat. Sorompónak nyoma sem volt, az emberek türelmesen megvárták, amíg eldöcög mellettük a vicinális. Minden ház udvarán csirkék kapirgáltak békés egyetértésben. A házak tetejét nád fedte, és előttük előírásszerűen állt a kis pad, ahol néha az asszonyok gyűltek össze egy kis tereferére, máskor pedig a férfiak szívtak el közösen egy pipadohányt, a világ dolgait elemezve. Ez az idilli környezet várta az írás főhőseit. A fiúk a kultúrház felé menet érezték, hogy éhesek. A mérlegelésre gondoltak, ami birkózóverseny előtt kötelező, a súlycsoportok megállapítása céljából.  Azon járt az eszük, hogy versenysúlyuk rögzítése előtt némi kalóriát vennének magukhoz. Valamit, ami a súlyukat nem változtatja meg jelentősen, mégis erővel tölti fel őket. Amellett döntöttek, hogy egy tejcsárdát keresnek a városban, és tejet isznak. Elindultak tehát, hogy keressenek egy boltot, ami éltető erőt kínál. Kapóra jött nekik, hogy az egyik ház előtti padon pörge bajszú, kalapos férfiak - afféle Matula bácsik - beszélgettek. Tőlük reméltek információt, merre lelnek tejcsárdát. Egyikük odalépett a beszélgető öregekhez, és előállt a kérdéssel: hol ihatnának a városban tejet? A férfiak szájában egyszerre megállt a pipa, a levegő megfagyott körülöttük, az egyikük pedig nem leplezett megdöbbenéssel a szemében alaposan végigmérte a srácokat. Sokat nem teketóriázott, és rögtön ki is bökte, mi lepte meg annyira. Amit mondott, attól pedig az ifjak lepődtek meg, de alaposan! A bácsi ugyanis ezt a jóindulatú, nevelő szándékú, kedves, ám meglepő kérdést intézte hozzájuk: „Ugyan már! Csak nem tejet akartok inni? Ilyen legényeknek már jó pálinka való!” Aztán mélyet szippantott a pipából. A fiúk egymásra pillantottak, hirtelen nem tudták, hogy nevessenek-e vagy sírjanak azon, amit hallottak. Jólneveltségük mindkettőtől visszatartotta őket, és nem kezdtek felesleges magyarázkodásba sem. Tehát elköszöntek, sarkon fordultak, hogy megkeressék a tejcsárdát. Útközben azonban kirobbant belőlük a nevetés. Amikor már a kezükben volt a nagy pohár fehér ital, akkor is egyre csak nevettek...

(megtörtént eset alapján)