Borosta

2011.05.28. 08:15

Egy macsó különleges akciói az aszfalton

Oldalra dőlve kétkerekezik, aztán (immár négy keréken) becsúszik a kanyarba, majd nagy gázt adva felkapja járműve orrát, lábait pedig a kormányra helyezi. Ilyen akrobatikus mutatványokkal kápráztatja el közönségét quadjával a nagykanizsai Szabó Balázs.

Horváth-Balogh Attila

A 35 esztendős fiatalember három éve kötött barátságot a „négykerekű motorral”, ezzel a különleges öszvér járművel. Ma pedig már olyan parádés módon kezeli, hogy ki mer állni vele a nyilvánosság elé is.

– Én voltaképpen motorról „nyergeltem át” quadra, mert úgy éreztem, ebből többet ki lehet hozni, mint a kétkerekű paripából – bocsátotta előre Balázs, aki azt is elárulta: immár 3. gépét koptatja, egy 450 köbcentis, 60 lóerős Honda TRX 450R-t, melynek maximális sebessége 130 kilométer óránként. – És nem is csalódtam: internetről, bemutatókon innét-onnét igyekeztem minél több fogást ellesni a „profiktól”, s szép lassan magam is rákaptam a show-elemekre. Tudomásom szerint a környéken nem sokan művelnek hasonlót.


Hozzátette azt is, igazán tavaly hatalmasodott el rajta szenvedélye, miután a sok csapadék miatt terepen és pályán is keveset tudott csak motorozni – ekkor váltott teljesen a quadra, mert annak aztán mindegy, nem jelent neki különösebb akadályt az eső.

– Amikor más a garázsba állította a motorját, én az esőben akkor is kint quadoztam, igyekeztem a gép viselkedését a legapróbb részletekig kitapasztalni – magyarázta a férfi. – Szinte mindennap gyakoroltam, mostanában már egy kicsit ritkábban, mert műszaki és egészségi problémáim is adódtak – bevallom, egyszer-kétszer bizony, odavágódtam a földhöz. Legutóbb a vállam ugrott ki, amikor a hátsó kerekeken egyensúlyoztam, miközben a lábaim a kormányon voltak...

Ám a kanizsai quados ennek ellenére sem kerüli a szerencsétlen következményű manővert, sőt. Persze, a szükséges elővigyázatosság ott van benne, ám félni már egyáltalán nem fél.

– Természetesen, a quadozáshoz hozzátartozik a megfelelő védőöltözet használata is – tette hozzá. – A bukósisak és a kemény műanyag protektorokkal ellátott terepmotoros ruha, ami a kulcscsonton kívül mindent véd. Na és persze, a hosszú szárú nadrág, meg a térdvédő.


Hogy férfias sport-e az övé? – kérdezett vissza. S rögtön válaszolt is: nem tudja megítélni, de annyi biztos, hogy női quadosokat nem látni. Egy-kettő ha van országos szinten – ők azonban tényleg profik.

Örök harcot vívnak egymással a természetvédők, erdészek és a quadozók – tereltük végül más vizekre a beszélgetést. Utóbbiak szabadságra vágynak és terepre, amit leküzdhetnek, előbbiek pedig a természet nyugalmát féltik. Mint kiderült, ez ügyben Balázsnak nagyon markáns véleménye van. Elmondta, ha csak lehet, erdőben nem közlekedik quaddal, de ha mégis, kizárólag használt és kitaposott úton, a lehető legkisebb sebességgel és hanggal. Sőt, ha lovas túrázók haladnak el mellette, le is állítja a motort, amiért amazok igencsak hálásak... 


Autómentéssel kísérletezik
Szabó Balázs eredetileg kereskedőnek tanult, tehát nem műszaki végzettséggel rendelkezik – ám van ilyen vénája. Így aztán a motoron kívül bátran nyúl quadjaihoz, ezt és a korábbi gépét is különböző mértékben átépítette. Eddig építési vállalkozása volt, most pedig a válság és az építőipar „leülése” miatt autómentéssel kísérletezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!