Borosta

2010.10.28. 05:51

Madaras Norbi, a családapa

A hazai hölgyek egyik nagy kedvence, sokak szerint a legjóképűbb sportolónk, aki ráadásul sikeres is. Madaras Norbert kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó évek óta él boldog párkapcsolatban, kisfia születése óta pedig az élete úgy kerek, ahogy van.

Horog László

 


A világ legjobb klubcsapatában, a Pro Reccóban pólózik, a magyar nemzeti együttessel pedig 2004-ben és 2008-ban az olimpiai dobogó tetejére léphetett. Évek óta az olasz tengerparton, Ligúriában él, Recco nyugodt kisváros Genova közelében. A balkezes pólós érthetően elégedett az életével.
- Nyugodtan telnek a reccói hétköznapok. Az olasz bajnokságban nem, csak az Euroligában szerepelek. Honfitársam és barátom, Benedek Tibi rendelkezik olasz útlevéllel, ő a bajnokságban játszik, meg néhány Euroliga-összecsapáson, én pedig Kásás Tomival, valamint további négy külföldivel csak a nemzetközi derbiken ugrom vízbe. Ezt nem is bánom, kisebb a megterhelés - mondta a 30 esztendős Madaras.
A kora őszi Európa-bajnokságon a gárda egyik legrutinosabb játékosa volt, a negyedik helyezés nem tette önfeledtté. A csoportküzdelmek során  hat év után  végre megverték a szerbeket, mindössze az olaszok elleni elődöntőt sajnálja, amit elveszítettek. Úgy gondolja, a taljánoknál feltétlenül jobbak, ha ezt érvényre is juttatják, a döntőben a horvátok ellen bármi megtörténhetett volna. Persze, immár a közelmúltban véget  ért Eb is történelem.
Madaras nem nős, de boldog párkapcsolatban él évek óta. Kisfia, Zétény tizenhat hónapos. Amikor arról faggatom, a névválasztásban jutott-e szerep a korábban atletizáló, majd sikeres modellkarriert befutó Dombi Zéténynek, Madaras mosolyogva közli, semmi. Magyar nevet kerestek a párjával, s ezt meg is találták. Amúgy a kiváló vízilabdázó is kapott felkéréseket modellkedésre, ám ezeket elhárította. Néhány címlapfotózást vállalt, de a kifutón nem óhajtott végigsétálni, azt mondja, ez nem az ő világa. Ő sportoló, s reményei szerint még jó ideig az is marad.
- Évekkel ezelőtt kaptam felkéréseket, de néhány, újságban megjelent fotón kívül nem vállaltam semmit. Amíg Magyarországon sportoltam, ha akartam volna, össze tudtam volna egyeztetni a modellkedést a pólóval, de ez soha nem volt célom. Nem akartam magam viszontlátni celebként különböző műsorokban, magazinokban. Az természetesen jólesett, amikor fiatalabb koromban megnéztek a nők, ma már ez nem foglalkoztat. Hat éve élek Olaszországban, nem vagyunk különösebben ismertek. Itt nem a pólósok a nagy sztárok, hanem a futballisták. Reccóban tizenegyezren élnek, ez egy tengerparti kisváros, nem túl nagy élettel. Otthon nagyobb a nyüzsgés a sikeres vízilabdázók körül.

Madaras nőideálja változott az elmúlt évek során. Tizenévesen a külsőt tartotta elsődlegesnek, húszas éveiben viszont elkezdte keresni azt a nőt, akivel le tudja élni az életét, aki mellett nemcsak lefeküdni jó, hanem felébredni is. Megjegyzi: húszévesen még álmodozik az ember, később realista lesz a párválasztás tekintetében is. Hat éve él boldog párkapcsolatban Andreával, mindketten a vállalkozási főiskolán tanultak, az utolsó esztendőben találtak egymásra. Olaszországba már közösen költöztek.
 - Amióta a kisfiam megszületett, nagyot változott a világ. Természetesen ugyanúgy vízilabdázó vagyok, de kevesebb a szabadidőm. Ezt nem is bánom, Zétény rengeteg örömöt ad, ránézek és arra gondolok, hogy tulajdonképpen ő is én vagyok, illetve ez a pici ember belőlem van.
Büszke párjára és kisfiára, de a médiában nem szerepelteti őket. Közös fotó nem jelent meg róluk, s ez nem is fog bekövetkezni a közeljövőben.

A 192 cm magas, balkezes átlövő Egerben született, hatévesen kezdett úszni, majd a vízilabdázás felé fordult.
Hevesből a fővárosba szerződött előbb a BVSC-be, majd Angyalföldre, a Vasasból került be a válogatottba. A piros-kékekkel 2004-ben szerzett bajnoki címet, aztán Olaszországba igazolt. Világversenyen 2003-ban mutatkozott be a nemzeti csapatban, Barcelonában világbajnoki címet szerzett, a gárda egyik legjobbja volt, parádézott a döntőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!