Borosta

2010.12.04. 08:55

Mikulás lett Mikszáthból

Nem tartozik még az ismert művészek közé a nagykanizsai Goór Attila, ám a fiatal grafikus jó úton van a hírnév felé. Munkáiból nemrég Budapesten nyílt meg az első önálló kiállítása.

Szalabán Attila

A művészek világában a siker egyik titka lehet, ha az ember többféle kultúrával is megismerkedik, a Föld országaiból többet is bejár élete során. Goór Attila mindössze huszonkét évvel ezelőtt született, ám a fiatal nagykanizsai srác máris rengeteget utazott. S ami fő: mindenhol rajzolt.

– Már az oviban is felfigyeltek rá, hogy folyton ceruza van a kezemben, és állandóan képeket készítek. Kis túlzással azt mondhatnám: egész eddigi életemet végigrajzoltam – magyarázta Goór Attila. – Az örökös rajzolási vágyamat szerencsére a tanáraim is elfogadták, még akkor is, ha a tankönyveimet dekoráltam. Egy Mikszáth-portrén például 3 órán keresztül dolgoztam, hogy megfelelő Mikulás legyen belőle. Érdekes módon, a helyi rajzpályázatokon ez nem túlságosan hálálta meg magát, volt rá példa, hogy a zsűri azt mondta: ez a kép nem lehet gyereké. Még a tanárom sem tudta meggyőzni őket az igazságról. Szerencsére nemzetközi szinten más volt a helyzet, egy Vajdahunyad várát ábrázoló képpel díjat is nyertem.


Attilát az édesanyja hosszas töprengés után egy pécsi művészeti szakközépiskolába íratta be, ahol tervező grafikára szakosodott. Szakmai érettségi után a Képzőművészeti Egyetemre került, jelenleg is ott tanul. Több, másokkal közös kiállítás után nemrég az első önálló tárlata is megnyílt: Budapesten, a Menta teraszon mutatják be a műveit. Az amúgy 50 helyszínen 80 művész 600 alkotását felsorakoztató Art Moments kortárs képzőművészeti projektsorozat keretében nyitott kiállításnak komoly tétje van: az internetes szavazók és egy szakmai zsűri döntése alapján választják ki azt a 30 fiatal alkotót, akik Európa kulturális központjaiban: Berlinben, Londonban, Rómában és Bécsben képviselhetik majd hazánkat.

– A plakát a szakmám, s örömömre a legutóbbi Filmszemlén egy tervem a legjobb 4 közé került. Ettől függetlenül a művészet számos más fajtája, a fotózás, a festészet, de még a rövidfilmek készítése is érdekel. Az ember és környezetének viszonya fontos a számomra, egy-egy pillanat hangulatát szeretném minél jobban bemutatni.


Goór Attila festményeinek visszatérő főszereplői a nők és a hozzá fűződő gondolatok. Mégpedig: egymellű, egyszemű, minimális vonásokból összeálló női alak. Az alkotó ezzel egyszerre kifigurázza és felhasználja a minimalista felfogást – mintha gyereket ábrázolna felnőtt nőként, ám kiemelve a tekintet fontosságát.

– Festeni az egyetemen kezdtem. Az impresszionistákat nagyon szeretem, de Picasso is óriási hatással volt rám. De nem vagyok kubista – tette hozzá. – Sokszor megfogalmazódott már bennem, hogy mi legyen a jövőm? Most úgy látom: alkotok tovább minden ágban, sőt, még új dolgokban is kipróbálnám magam. A tervező grafikában van jövő, persze be kellene futni, de ahhoz még sokat kell tanulnom. Most elindult egy folyamat, s már készülök a következő kiállításra is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!