Borosta

2014.09.17. 15:25

Testre és lélekre is jó hatással van az aikido

Az igazi győzelem nem győzi le az ellenfelet, hanem szeretetet ad, és megváltoztatja az ellenség szívét – utal az aikido, mint harcművészet lényegére Pál Szilárd, a Veszprémi Aikido Klub egyik alapítója, az első mesteri fokozattal rendelkező veszprémi aikidós.

Kovács Erika

– Távol-keleti sport Európában. Hogyan kapcsolható ez össze?

– Az aikido nem tekinthető sportnak, sokkal inkább harcművészet – nyilatkozta lapunknak Pál Szilárd, aki civil foglalkozását tekintve mérnökként keresi a kenyerét - Fiatal koromban nagyon vonzottak a távol-keleti harcművészetek, elsősorban a filmek hatására. Egyetemista koromig nem találkoztam egyetlen egy távol-keleti harcművészettel sem, aztán 19 évesen a Budapesti Műszaki Egyetemen kerültem kapcsolatba az aikido edzéssel. Eleinte inkább karatézni szerettem volna, de az egyetemen csak két harcművészeti edzést tartottak. Az egyik a kyokushinkai karate volt, ez nem nyerte el a tetszésemet. Nem így az aikido, amiről korábban nem is hallottam. Lementem megnézni egy edzést, és azonnal megtetszett a dolog. Az ember érzi, hogy ha valami a számára elrendeltetett, az aikido nekem ilyen volt, és azóta a szenvedélyem.

Pál Szilárd 19 évesen, az egyetemen találkozott először az aikidóval, és rögtön a rabjává vált (Fotó: Penovác Károly)

– Az aikido önvédelemi forma, vagy ennél sokkal többről van szó?

– Valójában nem többről, hanem másról van szó. A verekedős akciófilmek láttán az embernek általában a küzdősport, a harcművészet és az önvédelem egyet jelent. Pedig ez három, különböző dolog, csupán egy tőről fakadnak, de semmiképpen nem azonosak. A szemléletesség kedvéért: mindegyik egy-egy halmaz, amiknek vannak közös halmazaik. Nagyjából a technikai része tekinthető mindegyik közös találkozásának. Azonban a küzdősportban a szabályok miatt sok technikát nem lehet alkalmazni, és más technikákat kíván meg egy-egy önvédelmi szituáció is. A harcművészet számomra egy komplett mozgásrendszer, ami képessé teheti az embert arra, hogy fizikai és mentális tekintetben is meg tudja védeni magát különböző szituációkban. Az aikido egy mozgásrendszeren, illetve annak alapelvein keresztül történő tanulás, ami segít megteremteni a saját harmóniánkat testben és lélekben. Emellett segíti az embert abban is, hogy a környezetével is harmonikus kapcsolatba kerüljön. Tulajdonképpen egy véget nem érő tanulás az életben. Abbahagyni lehet a gyakorlást, de befejezni sohasem.

– Hogyan fogalmazná meg az aikido lényegét?

– Az aikido önvédelmi szempontból vizsgálva egy defenzív rendszer. Abból a feltételezésből indul ki, hogy védőként nem lehetek erősebb a támadómnál, így nem is mehetek vele szembe, nem támadhatom őt. Kitéréssel, a támadó mozgásának elvezetésével, valamint a mozgásába való bekapcsolódással kivitelezett dobások, földre vitelek elérése, majd a földre vitt ellenfél rögzítése a cél. Persze ennél azért egy kicsit többről van szó. Az aikido egy nem túl egyszerű mozgásrendszer, ami megfelelő szemlélettel önvédelemre is alkalmazható. Ahogy a nagymesterek egyike mondja: „Az igazi győzelem nem győzi le az ellenfelet, hanem szeretetet ad, és megváltoztatja az ellenség szívét.” Tehát megpróbálom a támadót rávenni arra, hogy ne támadjon, miközben éreztetem vele, nem akarok uralkodni felette, békességre törekszem.

– Miben, kinek jöhet jól ennek a harcművészeti formának a gyakorlása manapság?

– Az aikido tradíció és testi, szellemi felfrissülés is egyben. A gyakorlásához nagy önfegyelemre és kitartásra van szükség. Ez a harművészeti forma mindenkinek való, valamennyi korosztálynak, és nagyon hasznos lehet bárkinek. Gyakorlásával javulhat az ember térérzékelése, mozgáskoordinációja, testtudata, fizikuma, koncentrációs készsége. A különféle technikákkal bárki megtanulja megvédeni a testét a súlyosabb sérülésektől, amik a hétköznapi életben például eséskor, megbotláskor keletkezhetnek. Segít abban is, hogyan kell kitérni a támadás elől. Sajnos erre is adódik példa manapság. Egyébként a támadások elől való kitérés sokszor sokkal hatékonyabb, mint maga az önvédelmi technika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!