Bulivan

2010.01.13. 17:27

Újra összeállt a Napoleon Boulevard

Január 30-án újra színpadra lép a ’80-as évek egyik legkedveltebb hazai zenekara, a Napoleon Boulevard. A zenekar - amelynek hamarosan új albuma is megjelenik - húsz év után ad újabb koncertet, ezúttal a budapesti Syma Csarnokban.

Gyuricza Ferenc

Az egykori tagok közül egyedül Cziglán István gitáros nem lehet jelen az újjáalakuláskor, a zenész ugyanis 1998-ban elhunyt. A többiek azonban úgy döntöttek, nemcsak nosztalgiából állnak össze, hanem folytatni kívánják a közös munkát, így új dalokon is dolgoznak.

- Ha húsz évvel ezelőtt bölcsebbek vagyunk, akkor hagyunk magunk után egy kicsi szünetet, majd folytatjuk a közös zenélést - mondta a két évtizede történtek kapcsán Vincze Lilla énekesnő. - A zenekar mindannyiunk életében meghatározó volt, de nemcsak számunkra, a közönségnek is sokat jelentett. Nem akarom magunkat túlzottan dicsérni, de a ’80-as évekhez a Napoleon Boulevard is hozzátartozott.

Az énekesnő hozzátette, ő maga sem tudja, hogy miért kellett két évtizedet várni az újjáalakuláshoz, hiszen annak a lehetősége mindig is benne volt a levegőben. Cziglán István halála azonban nagy törést jelentett, amit nehezen dolgoztak fel, talán ezért is foglalkozott mindenki a saját ügyeivel. Vincze Lillának sorra jelentek meg szólóalbumai - a legutóbbi Angyalnak, madárnak címmel tavaly -, de a többiek is folyamatosan zenéltek. Az újraegyesült Napoleon Boulevard novemberben kezdte a próbákat, ám már előtte, októberben megjelent egy best of lemezük, amelyet idén egy új stúdióalbum követ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!