Klasszikusok mentén - Emlékezetes este Dávid Rolanddal

A közel háromórásra nyúlt előadás első felében egy szál akusztikus gitárral állt ki Roland, s dalolta el a rocktörténelem ismert és kevésbé ismert, ám mindenképp klasszikusnak számító darabjait. Johnny Cash-nóta éppúgy felcsendült a bulin, mint Cseh Tamás-szerzemény vagy épp az underground-legenda Session zenekar Arcok a ködben című dala, amit persze még inkább a saját stílusára formált át a zenész. És ez volt talán a kulcs. Az elhangzott opusok ugyanis mind a sajátjaivá váltak erre az estére.

A második felvonásban aztán jöttek a vendégzenészek, akik - hiába közhely, de igaz - tényleg emelték az est fényét. Az ütőhangszerekkel mesterien operáló Soós Arnold, a zongorán játszó Bodnár Balázs, a csellón muzsikáló Kövi Arthur Bálint éppúgy komoly pluszt adott a nótáknak, mint a kultikus Radír zenekarból ismert Farkas Tibor, akinek gitárjátéka talán az est legkellemesebb színfoltját jelentette.

Az első részben a príma előadás ellenére kissé magányosnak éreztem Rolandot a színpadon, a finálé környékén azonban már minden a helyére került. Összeállt és átjött, ha úgy tetszik. Megdörrent az örök szerelem a Led Zepptől, a Rock'n'roll, sütött a Pink Floydtól a The Wall, dübörgött a Deep Purple-től a Smoke on the water, s hasított a Ringasd el magad. Ahogy az kell. Ahogy azt Dávid Rolandtól elvártuk.