Bulivan

2011.12.16. 12:53

Három a világsztár: a Stone Roses, Skrillex és Björk Magyarországon

Három világsztár fellépését jelentette be a legnagyobb magyarországi fesztiválok, a Sziget, a Volt és a Balaton Sound megrendezésében érdekelt szervezőiroda. A jubileumi, immár huszadik Szigetre az a Stone Roses kapott meghívást, amely 15 év után újra klasszikus felállásában dolgozik.

Gyuricza Ferenc


Stone Roses

A Stone Roses újjáalakulása a 2011-es esztendő egyik legnagyobb szenzációja, a csapat iránt akkora az érdeklődés, hogy a jövőre esedékes világ körüli turnéjuk első három angliai állomására 14 perc alatt elkapkodták az összes jegyet. Az 1983-ban alapított brit zenekar elsősorban annak köszönheti hírnevét, hogy jelentős hatást gyakorolt az alternatív rockzenei színtér kialakulására. Ugyan a csapat korai feloszlása miatt nem tudott olyan népszerűségre szert tenni, mint a szintén brit Oasis vagy az amerikai Foo Fighters, ám sokan tartják úgy, hogy nélkülük az említettek sem értek volna el világhírt. Gyakorlatilag a Stone Roses volt az egyik olyan zenekar, amely kitaposta az utat a későbbi generációk számára. Az Oasis tagjai gyakran hivatkoznak rájuk, mint fő inspirálóra, de a britpop zenei színtér élvonalának több jeles képviselője is hasonlóan fogalmazott.


A Manchester városából származó zenekar 1989-ben jelentette meg bemutatkozó albumát. A korong újszerű hangzásával, a szokványostól teljesen elkülönülő dalaival azonnal felkeltette az érdeklődést a csapat iránt. A siker azonban nem jött könnyen, az együttes nevét viselő nagylemez megjelenése előtt a középiskolai zenekarként indult Stone Roses-nek rengeteget kellett küzdenie a létéért. Számos koncertet adtak, gyakran egészen kis klubokban, s több tagcserén is átestek, mire kialakult a klasszikus felállás. A zenekar legismertebb alakja, az énekes Ian Brown eleinte a basszusgitáros posztján állt, s tulajdonképpen kényszerűségből lépett a mikrofon mögé. A legismertebb felállásban John Squire volt a gitáros, Gary Mounfield a basszusgitáros, s Alan Wren a dobos. Rajtuk kívül több, mint féltucatnyi tag fordult meg a csapatban.



A debütáló nagylemez megjelenése után gyakorlatilag rögtön világsztárrá vált a Stone Roses. Dalaik felkerültek a brit listára, televíziós szereplések vártak rájuk, illetve számos díjra is jelölték őket, melyek jó részét el is nyerték. Az év zenekarának, az év legjobb új zenekarának választották őket, de a legjobb kis- és nagylemezért járó elismeréseket is begyűjtötték. Ezek hatására Ian Brown személyesen úgy fogalmazott egy interjúban, hogy a Stone Roses a legfontosabb zenekar a világ rockzenei életében, s ez a kijelentés akár valós tartalmúnak is felfogható. A zenekar nimbusza olyannyira megnőtt, hogy a klubok világából kilépve rögtön óriási tömegek előtt találták magukat, akadt olyan koncert, amelyre 27 ezren váltottak jegyet.

A sikerszéria a Second Coming című második albummal is folytatódott, pedig az 1994 végén kiadott új korongot jóval komorabb, sötétebb hangzásvilág uralta. Ennek ellenére a Love Spreads című daluk a brit kislemez-listák második helyén nyitott, s maga az album is kiváló mutatókkal rendelkezett. Az együttesben azonban valami törés keletkezhetett, hiszen az egység megbomlott. Előbb a Reni becenevet használó dobos Alan Wren lépett ki a csapatból, majd a fő dalszerző, a gitáros John Squire, is távozott. Az együttes 1996-ban - új tagokkal, köztük a billentyűs hangszereken játszó Nigel Ippinson közreműködésével - még egy világ körüli turnét bevállalt, ám röviddel később bejelentették feloszlásukat.



A zenekar tagjai közül Ian Brown és John Squire is sikeres szólópályát kezdett. Az énekes hat önálló albumot jelentetett meg, melyek közül több is a brit lista élmezőnyében végzett. John Squire nevéhez két önálló nagylemez fűződik, s a rövid életű The Seahorses nevű együttessel is kiadott egy albumot. A basszusgitáros Gary Mounfield a Primal Scream tagja lett, Alan Wren pedig The Rub néven alapított új együttest, ám utóbbi nem ért el jelentős eredményeket.

A Stone Roses újjáalakulásának lehetősége többször is felmerült, ám azt mindig megcáfolták, annak ellenére is, hogy a volt tagok közül alkalmanként többen is játszottak együtt, illetve 2007-ben egy jótékonysági rendezvényen - amelyet a rákos megbetegedésben szenvedő Smiths-basszusgitáros Andy Rourke megsegítésére szerveztek - felléptek. Többek között ezért is jelentett szenzációt az október 18-án tett bejelentés, miszerint 2012-ben a legnépszerűbb és legsikeresebb felállásban újra világ körüli turnéra indulnak, illetve egy újabb album kiadására is vállalkoznak. Az első három koncertre Manchester-ben kerül sor, ezekre a fellépésekre pillanatok alatt elkapkodták az összes, szám szerint mintegy 150 ezer jegyet. A Stone Roses visszatérő turnéjának egyelőre kevés helyszíne ismert, annyit lehet tudni, hogy Írországban, valamint Budapesten biztosan fellépnek. A brit zenekarnak ez lesz a második olyan koncertre, amelyet a Szigeten rendeznek meg. Az elsőre kevéssel az 1996-os feloszlásuk előtt került sor, akkor mint az egyik fő attrakció adtak koncertet a fesztiválon, 2012-ben ugyancsak ilyen szerep jut nekik.


Skrillex

A Volt fesztivál első bejelentése ugyancsak egy világsztárhoz kötődik. A soproni rendezvény egyik közreműködője napjaink elektronikus zenei irányzatainak meghatározó alakja, Skrillex, vagyis az amerikai Sonny John Moore lesz.

A mindössze 23 esztendős Skrillex pályafutását gitárosként kezdte, a From First To Last nevű formációban játszott, s mellette lemezlovasként is dolgozott. Hírnevét mégis inkább produceri munkáinak köszönheti, a dubstep irányzatának egyik legismertebb figurája lett, aki többek között a Korn együttessel is dolgozott már.


Skrillex zenei világának kiteljesedéséhez elengedhetetlen volt a befogadó amerikai közeg, a lemezlovas-producer ugyanis számos zenei irányzat összeházasításával alakította ki saját stílusát. Olyan rockzenei példák lebegtek szeme előtt, mint Slipknot, a The Prodigy vagy az említett Korn, de az elektronikus zenei színtér kiválóságaira is gyakran hivatkozott. Eddigi pályafutása során adott ki albumot a From First To Last nevű együttessel, megjelent több szólóprodukciója - ezek többsége Skrillex név alatt, de 2008-ban és 2009-ben egy-egy E.P.-t Sonny-ként dobott piacra -, s számos remix és kooperáció fűződik még nevéhez. Dolgozott együtt többek között a Bring Me The Horizon együttessel, Snoop Doggy Dogg-gal, Lady Gaga-val, a The Black Eyed Peas-szel, Bruno Mars-sal, Rob Zombie-val, valamint a La Roux-val is. Úttörő munkásságáért öt jelölést kapott Grammy-díjra, ezzel a jövő évi gála egyik legnagyobb esélyesévé lépett elő.



Skrillex nemcsak a legtehetségesebb producerek közé tartozik, de az egyik legmegosztóbb személyiség is. Elsősorban a Korn zenekarral közös dalai miatt került viták kereszttűzébe. A Korn ugyanis a nu-metal stílusának egyik meghatározó formációja volt, amelynek hívei nem örültek az új hangzásvilágnak. A The Path Of Totality című album megjelenése indulatokat generált, sokan Skrillex hatásának tudják be, hogy a hazánkban több alkalommal megfordult Korn a dubstep irányába mozdult el. Skrillex ugyancsak járt már Magyarországon, ám akkor még hírneve nem teljesedett ki, így várhatóan a soproni Volt fesztiválon mutathatja be igazán a magyar közönségnek különleges zenei világát.


Björk

A 2012-es Balaton Sound fesztivál első igazoltja az izlandi származású Björk. Az énekesnő koncertje a rendezvény egyik kuriózuma lesz, hiszen személyében minden idők egyik legkarizmatikusabb és legtitokzatosabb alternatív popsztárja érkezik a Zamárdiba. Az eddigi pályafutása során közel másfél tucatnyi nagylemezt jegyző Björk zenei világa ugyanis behatárolhatatlan, a jazz éppúgy tetten érhető benne, mint a trip-hop vagy az elektro stílusa. Énekesi karrierje mellett színésznőként is sikeres, a Táncos a sötétben című filmben nyújtott alakításával a Cannes-i fesztiválon díjat is nyert.


Björk igazi csodagyerek volt, hiszen életrajzírói szerint már két évesen kívülről fújta a Muzsika hangja című musical összes betétdalát. Zeneiskolába öt évesen kezdett járni, a nevét viselő első albuma megjelenésekor pedig mindössze 12 esztendős. A Björk című korong platina státuszt ért el, ezt azóta több kiadványával megismételte, holott az általa előadott zene egyáltalán nem tartozik a populáris irányzatok közé.

Björk karrierjére a punk, a fúziós jazz és az elektronikus zene is hatással volt. Az énekesnő rengeteg közös produkcióban vett részt, az itt szerzett tapasztalatait rendszerint beépítette saját dalaiba. Nincs két azonos világú albuma, stílusa mégis jellegzetes, az első hangok alapján felismerhetőek dalai.




Zeneoldal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!