Bulivan

2013.07.10. 08:37

Zágrábban lökték a sódert

Egy nemzetközi program keretében a horvát fővárosban, Zágrábban képviselte Veszprémet és Magyarországot a közelmúltban két fiatal veszprémi zenész: Balogh Gábor és Görgics Martin, vagyis a Leftside zenekar.

Szabó Péter Dániel

A Várfok Alapítvány és a BIRS Ifjúságsegítő Közhasznú Egyesület révén a megyeszékhely fiataljai is részt vehettek három nemzetet összefogó R.A.P.-projektben (Real Active Participation, azaz Tényleges Aktív Részvétel), amelynek veszprémi állomásán közös bulikon nyomták a szöveget a horvát, az olasz és természetesen a házigazda magyar rap muzsikusok. Itt is színpadra lépett Balogh Gábor „Airway” és Görgics Martin „Banks”, akik idén júniusban a programsorozat zágrábi állomására is meghívást kaptak.

A tehetséges fiatalok négy napot tölthettek el Zágrábban, s ez idő alatt négy alkalommal adtak koncertet a résztvevőknek és persze a helyi fiataloknak.

- A város főterén egy nagy sátorban zenéltünk, de a házigazda horvát egyesület közösségi házában is koncerteztünk. Külön élmény volt, hogy Horvátország egyik hip-hop ikonjával, Roberto Mesirrel is találkozhattunk. Ott volt az egyik bulinkon, s annyira tetszett neki az előadásunk, hogy meghívott minket a házába. Megmutatta a stúdióját, készítettünk közös videókat is, az egyik dalunkban is hallható lesz majd. Vele egyébként már tavaly összebarátkoztunk, ő is itt járt ugyanis Veszprémben a projekt magyarországi rendezvényén - meséli Gábor, majd megjegyzi, a zenés kisfilm már látható is a legnagyobb internetes videómegosztó oldalon.

Görgics Martin „Banks” és Balogh Gábor „Airway” négy nap alatt négy koncertet adott a horvát fővárosban (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A horvát fiatalok egyébként nyitottan fogadták a magyar nyelven szövegelő veszprémi vagányokat.

- Náluk sokkal elterjedtebb a hip-hop kultúra, mint Magyarországon, ahol ugyan vannak sikeres bandák, mint például az általunk is nagy tisztelt és kedvelt Hősök, de azért alapvetően underground-nak számít a stílus. Zágráb tele volt hip-hop tánciskolákkal, ismerték és szerették ezt a zenét. Ami pedig az öltözködést illeti, olyan bevállalós figurák mászkáltak a koncertjeinken, akikre például  Veszprémben lehet, hogy ferde szemmel néznének az utcán - mesélik Martin.

Leftside néven egyébként tavaly óta alkotnak egy csapatot srácok, ám ezt megelőzően is úgymond ismertek voltak hip-hop berkekben.

- Egy Expresszós fellépésem után ismerkedtünk meg Martinnal, s azóta tervezzük a közös zenei jövőt. Veszprémben több helyszínen is színpadra léptünk már, eddigi pályafutásunkban azonban kétségkívül a zágrábi koncertsorozat volt a csúcs, amiért külön köszönet és elismerés jár a Veszprémi Ifjúsági Házat üzemeltető Várfok Alapítvány csapatának, s persze a minket Horvátországba is elkísérő Széplaki Rékának - zárja a beszélgetést Gábor.

 

Az Európai Bizottság indította útjára a Youth on the Move, azaz Mozgásban a fiatalság című programot, amelynek lényege, hogy segíti a fiatalokat a munkaerő-piaci sikerhez elengedhetetlen készségek és tapasztalatok elsajátításában. Ennek részeként valósult meg az elmúlt másfél évben horvát, olasz és magyar szervezetek közreműködésével a R.A.P. projekt, amelynek alapvető célkitűzése az volt, hogy segítse a döntéshozók és a fiatalok közötti párbeszéd létrejöttét, ezáltal pedig a helyi ifjúsági koncepciók megszületését ösztönözze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!