Bulivan

2011.01.14. 19:41

Hobo, Prince és Roxette

Az idén is számos szupersztár koncertezik Magyarországon és a környező országokban. Megnéztük, milyen nagy bulikra érdemes már most spórolni időt és főleg pénzt.

Kiss Nikolett

"Vége felé közeledik 42 éve kezdődött ámokfutásom. Eljött az ideje rendezni és befejezni a dolgokat. Írtam dalszövegeket, könyveket, monodrámákat, színdarabot, csináltam lemezeket, előadóesteket, részt vettem filmekben, játszottam zenekarban, színdarabokban, énekeltem mások lemezein, de ami a legfontosabb, ötezer fellépésen vagyok túl. Pályám leghíresebb lépése a Hobo Blues Band megalapítása volt 1978-ban. Tervek és célok nélkül, saját örömömre hoztam össze a csapatot. Nem gondoltam hosszú pályafutásra, munka melletti, szombat esti zenekarnak indultunk. Fekete bluest és fehér rock and rollt játszottunk, kiegészítve pár verssel" - vallja Földes László, azaz Hobo. A magyar bluesélet ikonikus együttese, a Hobo Blues Band búcsúkoncertjére készül, melyet február 12-én tartanak a fővárosi sportarénában.

Aztán március 21-én a The Dance Never Ends turné keretében a Faithless koncertezik már nem először Magyarországon. Egészen biztos, hogy az arénában az eddig megjelent, s mintegy tizenkétmillió példányban elfogyott hat albumról sok slágert meghallgathat a közönség.

"Nem jön álom a szememre" - dúdolták a TNT-s fiúk még vagy tíz évvel ezelőtt, meg aztán ott van még a Kicsi gesztenye, a Bolond, aki sír egy lány után meg a Tiltott perc, csupa-csupa diszkósláger. A Dobrády Ákos vezette banda ugyan hat éve feloszlott, de most május 21-én nagy visszatérésre készülnek, így ünnepelve a 15. születésnapot. Akik szeretnének megboldogult fiatalkorukon nosztalgiázni, azoknak ott a helyük!

S ha már nosztalgia, akkor nem hagyható ki a Roxette. Marie Fredriksson és Per Gessle Svédországból indult a '80-as évek végén. Popzene volt a játékuk, céljuk pedig a világ meghódítása: 33 slágerlistás kislemez és több mint 75 millió eladott album az eddigi mérlegük. Marie Fredriksson súlyos betegségéből felépülve a visszatérést készítette elő, amely 2011-ben egy új album formájában és egy világ körüli turnéval veszi kezdetét. Június 1-jén lépnek fel a Sportarénában.

Az egyik legnagyobb durranásnak azonban a magamutogató, excentrikus miniherceg, Prince ígérkezik. Állítólag idén nyáron fellép Budapesten, ám pontos időpontot még nem tudni, igaz, hosszas kutakodás után egy weboldalon július elsejét találtam. A több mint fél tucat Grammy-díj tulajdonosa 1976 óta uralja a színpadok világát, és egyedi stílusával adja elő az olyan slágereket, mint a Purple Rain, a When Doves Cry, a Kiss, a Cream  vagy a Seven.

Nos, azért az A kategóriás sztárok, úgy tűnik, idén is inkább a szomszédos országokat iktatják be turnéjukba: a Good Charlotte január 21-én Bécsben lép fel, akárcsak a Maroon 5 vagy James Blunt: előbbi március 7-én, utóbbi március 16-án koncertezik a sógoroknál. A kissé már öregedő rocksztárt, Bon Jovit pedig június 8-án Zágrábban lehet meghallgatni élőben. Ígéretes program tehát van bőven, és a nagy fesztiválok fellépőit még nem is tudjuk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!