Jó az öreg a háznál - Kritika az Azután című filmről

Pályafutásáról, művészi kibontakozásáról, számtalan klasszikus, kultikus filmben történő szerepvállalásáról tanulmányok sorát lehetne megírni. Karakteres személye Sergio Leone Egy maréknyi dollárért című mesterművében vált ismertté, és ez a szerep a következő években erősen meghatározta Eastwood karrierjét: egymást követték a kiváló, valamint a kevésbé sikerült western mozik.

Aztán idővel kibújt a vadnyugati revolverhős skatulyájából és több műfajban - többek között Piszkos Harryként - beírta magát a filmtörténelembe. A rendezői széket már pályafutásának korai éveiben kipróbálta és kényelmesnek is találta: többször is megpróbálkozott mozgóképek dirigálásával. Akkor mindez talán korainak bizonyult számára, hiszen maradandót - a Nincs bocsánat kivételével - nem alkotott.

Munkásságának alkonya táján filmszerepet már csak nagyon ritkán vállal, helyette a rendezést favorizálja - teszi mindezt immár elsöprő kritikai és közönségsiker mellett. Egymást érik a zseniális filmjei a Titokzatos folyótól kezdve az Elcserélt életeken keresztül egészen a " target="_blank">Gran Torinóig. Rendezői tehetségét már korábban is megcsillogtatta, azonban művészi kiteljesedésére az ezredfordulót követően került sor. Egyetemes sorskérdéseket taglaló, olykor tabudöntögető alkotásait mesteri precizitással, gördülékenyen elmesélve, a giccses és szentimentális pillanatokat kerülve készíti el. Ezek közé tartozik legújabb műve, az Azután című film is, ami viszont színvonalát tekintve némiképp kilóg a sorból, de nagyon messze áll az elhibázott kategóriától.

A film témája rendkívül ütőképes: a sztori három, a halállal különböző kapcsolatba kerülő és ezért gyökeres változásokon áteső emberi sorsot tár elénk. Azonban Eastwood ezúttal sajnos elvesztette az arányérzékét: az erős felütést követően az egyik történetszál érdektelenségbe, a film pedig a cselekmény felénél kis híján unalomba fullad. Egyszerűen túl lassú az iram, és túl hosszú a játékidő. Ennek ellenére gondolatébresztő, súlyos, mesteri jeleneteket - mint például a három történetszál összeillesztése - bőven találunk az Azutánban, még ha a katarzist most hiába is várjuk.

Valójában Clint Eastwood az utóbbi években saját magának tette magasra azt a bizonyos lécet, amit ezúttal nem sikerült megugrania. Ellenben biztosak lehetünk benne, hogy alkot még az öreg igazi mesterművet.