Bulivan

2014.07.24. 09:26

Kincsek a veszprémi utcán

Veszprém – A hazai pályás muzsikusok mellett a külhonból érkezett utcazenészek és zenekarok produkciói miatt marad emlékezetes az Utcazene fesztivál első napja.

Szabó Péter Dániel

Most már nyugodt szívvel kijelenthetjük: az égiek is a fesztiválozókkal vannak. A Győr felől érkező vihar ugyanis egy aprócska kanyart téve elkerülte Veszprém belvárosát, így a nyitónapra besétáló több ezer látogató csupán egy futó zápornak érezhette azt, ami más településeken özönvíz szerű esőzésként jelent meg. Nem volt tehát akadálya a mulatozásnak szerda este, s ehhez kiváló alapot adtak a színpadra lépő csapatok.

Az Óváros téren olaszhonból érkezett La Tresca tagjait régi ismerősként, egy pofa sörrel köszöntötték a veszprémi rajongók, a szívélyes fogadtatást pedig emlékezetes koncerttel hálálta meg a talján brigád.  A Hangvillánál finom, jazzes vonalat képviselő Csopak Demizson Allstars adta meg az alaphangot, majd az alternatív slágereket átdolgozó énekegyüttes, a Budapest Voices és a holland Town Of Saints táncoltatta meg a fesztiválozókat.

Az igazi kincsekre persze ezúttal is a kisebb színpadokon, no meg a veszprémi utcákon lelhetett a látogató. A fúvósokból álló Band of Streets például a Kossuth utca közepén szórakoztatta filmslágerek átirataival a látogatókat. Nagyot alakított a Dániából érkező utcazenész, Sara Katona is. Az egy szál akusztikus gitárral kiálló törékeny lány őszinteségével, s nem mellesleg kiváló dalaival elvarázsolta a Gizella udvar közönségét.

Csütörtökön tovább folytatódik a négynapos buli a megyeszékhely belvárosában. A lokálpatriotizmus jegyében, a veszprémi színeket képviselve a Hangvillánál ad nagyszínpados koncertet a Plum Is Fallin’, a Bluesberry Band és a Company Live Band, de lesz Romungro Gipsy Band, s a Paul Mad Gang laza rockabillyjére is rázhatjuk Veszprémben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!