Mozi-unalom: sehol egy zombi, egy szuperhős vagy egy megátalkodott gonosztevő

A történet röviden: Beth Emhoff (Gwyneth Paltrow) meghal. Aztán a fia is meghal, aztán sokan mások is meghalnak. Kitör a járvány, a fél világ megfertőződik. A tudósok dolgoznak az ellenszer feltalálásán. Vajon sikerül nekik megakadályozni a világvégét? A film egyetlen pozitívuma a realista ábrázolásmód. Olyan, mintha dokumentumfilmet néznénk. (Igaz, még a szurikáták életéről szóló természetfilm is izgalmasabb volt ennél.) Már csak azért is, mert a szereplők között emberi emberek vannak, nincsenek hősök és gonoszok, az egyetlen szereplő, aki szuper erővel bír, az maga a vírus. A világvégét bemutató filmek összes sablonkarakterét felfedezhetjük: a jó szándékú epidemológustól (Kate Winslet) a csaliként végző járványügyisen (Marion Cottilard) és őrült összeesküvés-elméletet gyártó bloggeren (Jude Law) át a teljes elszigeteltséget létrehozó, féltő családapáig (Matt Damon) mindenkivel találkozunk. A színészek nem igazán erőlködnek, valószínűleg a hitelesség érdekében beoltották őket. Mégpedig a monotonia brutalis nevű, érzelmeket, arckifejezéseket blokkoló szerrel.

Lelki szemeim előtt már látom, amint a sok hipochonder egymás nyakát taposva rohan a háziorvoshoz minden nyilvános helyen, buszon vagy metrón történt letüsszentés után. Azonban ha valamiért érdemes volt megrendezni ezt a filmet, akkor az az, hogy a benne elhangzott intelemre ezentúl jobban odafigyelünk majd: kevesebbet nyúlkálunk az arcunkhoz.

Még szerencse, hogy feliratozva jelzik, hány nap telt el a vírus első megjelenése óta, mert különben semmi sem törné meg az egyhangúságot. A film annyira, de annyira rossz, hogy igaz megváltást hozott volna a fordulat, amint a fekete hullazsákok megmozdulnak, és a fertőzésben meghaltak zombiként élednek újra...