kíméletlenül őszinte

2021.02.22. 13:20

Elszabadultak az indulatok! A magyar zenekar csúnyán beszólt az influenszereknek

A hattagú együttes minden idők legkeményebb kritikáját fogalmazta meg az Insta-celebekről, akik sokszor csak azt mondják őszintén, amit fizet a szponzor.

Fotó: GacsalLaszlo

Épp hogy csak megjelent a Zion Refresh Minek látszol? című legújabb dala, máris kaptak érte hideget, meleget.

Tény, hogy a hip-hop formáció ezúttal egy cseppet sem kímélte a sok ezer követővel rendelkező influenszereket, de mint mondják, legújabb, Legendák című lemezüknek pont az a lényege, hogy kíméletlenül őszinte.

A Zion Refresh beleszállt az influenszerekbe

„Sok visszajelzést kaptunk a dallal kapcsolatban, és bizony volt köztük olyan influenszer, aki szerint túllőttünk a célon. Szerintünk nincs értelme kertelni, egész egyszerűen csak kimondtuk azt, amit gondolunk, és ez a következő dalokban sem lesz másképp. Akinek nem inge, ne vegye magára”

– mondta a zenekar énekese, Jakab Tamás.

A Zion Refresh augusztusig összesen 8 új dalt ad ki, emellett egyéb tartalmakkal, köztük live lemezbemutató koncerttel készül a Youtube-on, és persze jönnek még klipek is, melyek közül néhány egészen extrém helyen forgott, többek közt egy nemzetközi repülőtéren.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!