Ország-világ

2021.01.23. 08:03

Borzasztó tragédia! Belehalt a szülésbe a tinédzser, aki nem is tudta, hogy terhes

Megszülte kisfiát, majd elhunyt az a tinédzser lány, akinek fogalma sem volt róla, hogy teherbe esett.

Forrás: Shutterstock

Fotó: sopotnicki

A fiatal lány azt sem tudta, hogy terhes, de miután otthon beindult a szülés és világra hozta gyermekét, azonnal kórházba szállították. Életét azonban nem tudták megmenteni. Danielle Jones kisfia, Danny még jelenleg is kórházban van. A gyerek apja, az angliai Bristolban élő Ozzy Godfrey pedig megható sorokkal búcsúzik kedvesétől – írja a Borsonline.hu.

„Hihetetlen, hogy elvesztettelek. Van egy kisfiam, akit Dani mindig is szeretett volna, de már soha nem láthatja.”

– idézi az angol The Sun a fiatal édesapa Facebook-bejegyzését.

„Nyugodj békében, Bébi! Nem tudom elhinni, hogy elvesztettelek. Jobban szerettelek, mint bármit a világon.”

– tette hozzá.

Danielle-vel azután rohantak kórházba a mentők, hogy otthon megszült. A rendőrség egyelőre vizsgálja a halál pontos okát, miközben a barátok a GoFundMe nevű oldalon gyűjtést szerveznek, többek között a tinédzser temetésére. Mivel nem tudtak a terhességről, bármilyen segítség jól jön – áll a gyűjtés leírásában.

Borítókép: Illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!