Fotó: AFP / ROBYN BECK

Ők a legnagyobb gyerekgyárosok Hollywoodban

Van, akinek még a szívtipró Mick Jaggernél is több csemetéje van.

A sztárvilág telis-tele van nagy szerelmekkel és viharos szakításokkal – és számos nagy családdal is. A Bors összegyűjtötte Hollywood azon hírességeit, akik a legtöbb gyermekkel büszkélkedhetnek.

Eddie Murphy

Eddie Murphy 2019-ben
Fotó: Angela Weiss / AFP

Az 59 éves amerikai színésznek öt nőtől összesen tíz gyermeke született. Murphy egyszer azt mondta, büszke viharos szerelmi életére, de gyerekeire még inkább.
Hiszünk is neki meg nem is, tudva, hogy amikor a Spice Girl Melanie Brown 2007-ben tőle volt várandós, Murphy kijelentette, hogy nem eszik annyira forrón a kását, majd egy DNS-teszt után hiszi csak el, hogy övé a kicsi. A teszt egyértelműen kimutatta, hogy az ő babája. Legkisebb gyermeke, egy kisfiú, 2018-ban született.

Mel Gibson

Mel Gibson egy 2019-es mozipremieren
Fotó: FPA / Full Picture Agency / Full Picture Agency via AFP

Kilenc gyermek büszke édesapja Mel Gibson, aki maga is a hatodik volt 11 testvére közül, szóval egyáltalán nem szokatlan számára a nagy család. A most 61 éves színész kilencedik gyermeke 2017-ben jött világra, a legidősebb, a szintén színész Hannah pedig 1980-ban született. Gibson egyébként nem mondható nagy nőcsábásznak: hét gyermeke első és egyetlen feleségétől, Robyn Moore Gibsontól született.

Clint Eastwood

Clint Eastwood egy 2019-es mozipremieren
Fotó: SUZANNE CORDEIRO / AFP

Öt nő ajándékozta meg összesen hét gyermekkel az így Kevin Costnerrel holtversenyes apukát, bár egyesek úgy gyanítják, a valódi csúcstartó ő lehet zavaros nőügyeivel és eltitkolt babákkal. A sármos színész 1953-ban kötött először házasságot, és a legenda szerint például már ebben az évben egy másik nőtől is gyermeke született volna, ha nem beszéli rá a hölgyet az abortuszra.

Mike Tyson

Mike Tyson 2018-ban
Fotó: Mads Claus Rasmussen / Ritzau Scanpix / Ritzau Scanpix via AFP

Az 54 éves brooklyni születésű bokszolónak szintén hét gyermeke született, ám az akkor négyéves kislánya, Exodus játék közben felakasztotta magát, és 2009-ben elhunyt.

Kevin Costner

Kevin Costner 2018-ban
Fotó: AFP / ROBYN BECK

Összesen hét gyermeke van az Oscar-díjas színésznek, akinek két feleségétől három-három, a köztük lévő futó kapcsolatból pedig egy gyermeke született.

Mick Jagger

A Rolling Stones 2019-ben egy houstoni koncerten
Fotó: SUZANNE CORDEIRO / AFP

2016-ban született meg a rocker nyolcadik gyermeke, Deveraux Octavian Basil az ötödik édesanyától, pedig a most 77 éves zenész már ekkor is öt unoka és egy dédunoka nagy-, illetve dédpapája volt.

Hiába, a rockerélet már csak ilyen.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
akartuk egyáltalán tudni?
Tényleg sokkoló! Ennyi időt töltünk telefonnyomkodással életünk során
Magyar Közlöny / 3 órája
A veszélyhelyzet idején Pintér Sándor irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot
A kormányrendelet értelmében az országos kórház-főigazgatót a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel.
Gyász
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VECSEY FERENC 70 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, pénteken 11 órakor lesz a szentgáli Hunyadi úti temetőben. Kérjük kegyeletüket 1 szál virággal róják le. Gyászoló család
Szeretett családtagunk VIDA JÁNOS aranydiplomás kertészmérnök tanár életének 80. évében 2020. november 21-én elhunyt. Temetés 2020. november 30-án, hétfő 15 órakor lesz Balatonfüreden a köztemetőben. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Gyászoló család
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAYER GYULA 83 éves korában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben történik Nagyesztergáron. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De Te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGVAS TIBOR 83 éves korában csendesen megpihent. Temetése november 28-án 12 órakor lesz a devecseri új temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRI ANDRÁS 70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 27-én 13 órakor lesz a marcaltői temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ZOLTÁN életének 92. évében elhunyt. Temetése november 27-én 15 óra 30-kor lesz a gici temetőben. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAJDI ZSOLT 52 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, pénteken 15 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi-temetőben. A Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk drága halottunkra Etlinger Jánosné szül.: Ódor Erzsébetre halálának 10. évfordulóján Szerető családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MERÉTEI ISTVÁN LÁSZLÓ 61 éves korában elhunyt. Temetése 2020.11.26-án 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a csabrendeki temetőben 13:45 órakor. A gyászoló család
"Hosszú az út, amely most véget ért. Fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Nem leszel magányos, odafent már várnak, adj uram nyugalmat drága jó édesanyánknak! Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg Atyám. Köszönjük, hogy Ő volt a mi édesanyánk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAMÁS GYULÁNÉ szül.: Mayer Anna volt szentgáli és kádártai lakos 92 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. november 26-án 15 órakor lesz a zirci Borzavári úti temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise a zirci templomban. Gyermekei és családjuk
"A szeretet soha meg nem szűnik." (Szent Pál, Kor I.13.) Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. TENK ZOLTÁN nyugalmazott törvényszéki bíró 72 éves korában csendesen megpihent. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2020. november 26-án, csütörtökön reggel 8 órakor mutatjuk be a Károly-templomban. Végső útjára 13 órakor kísérjük a veszprémi Dózsavárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH LAJOSNÉ szül.: Baranyai Ida 89 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. november 25-én 15 órakor lesz a somlószőlősi temetőben. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRI LÁSZLÓNÉ Ági főtörzsőrmester 67 éves korában elhunyt. Búcsúztatása katonai tiszteletadás mellett 2020. november 26-án, csütörtökön 11 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temető szóróparcellájában. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS GYULA 2020. november 3-án életének 82. évében örökre megpihent. Temetése 2020. november 26-án 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk Kecskés Józsefné 2020.11.15-én elhunyt. Temetése 2020.11.27-én 14 órakor lesz a balatonkenesei római katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették,hogy GABESCHITZ JÁNOSNÉ Szül.: Torma Irén 89 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása a koronavírusra való tekintettel szűk családi körben történik Badacsonytomajon. Gyászoló család
,,Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÓCZA SÁNDORNÉ Szül.: Zelenka Julianna 72 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. november 25-én, szerdán 14 órakor keződő gyászmisét követően lesz a csabrendeki temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTHNÉ HOREL NOÉMI életének 55. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént a pápai Alsóvárosi temetőben. Drága halottunk emléke szívünkben örökké él. Gyászoló család
Emlékünkben örökké élsz. VARGA LÁSZLÓ halálának 3. évfordulóján. Szeretteid
Fájó szívvel emlékezünk MARTON JENŐNÉ szül. Szentpéteri Ida halálának 1. évfordulóján. Szerető férje és családja
Újabb skalp / 4 órája
Újabb fantasztikus bravúr a Veszprémi KKFT-től
Rónai Tamás
vigyázat / 5 órája
Csak finoman: óvatos szexre inti az orvos a szívbeteg covidosokat
Akit zavar / 5 órája
Eltörölhetjük a Google szeme elől a nyomokat
Bajnokok Ligája / 5 órája
Kínos vereséget szenvedett a Telekom Veszprém az Aalborgtól
Bényi-Virág Rita
online / 6 órája
Zenei és táncgálával nyitja az évadot a járvány miatt bezárt milánói Scala
Emberhátrányban szereztek vezetést a hazaiak / 6 órája
Három pontot szerzett az FC Ajka
Horváth Gábor