Bulvár

2012.07.30. 15:12

Bryan Adams: sallangmentesen, csak a zenére koncentrálva

Roppant szimpatikus, hogy a fesztiválszezon kellős közepén, amikor a legnevesebb fellépőkre is maximum kilencven perc játékidő jut, néhány előadó inkább saját útját járva, önálló koncerttel szórakoztatja közönségét. A kanadai Bryan Adams vasárnap este közel két és fél órát töltött a Papp László Budapest Sportaréna színpadán.

Zalai Hírlap

Aki csupán felületesen, filmzenés slágerei így a Robin Hood-ban elhangzó (Everything I Do) I Do It For You, a Don Juan De Marco-ból ismert Have You Really Loved A Woman és a klasszikus három testőr sztori egyik kedvelt feldolgozásában szereplő All For Love - alapján ismeri a most 52 éves zenészt, talán még az is tisztában van vele, hogy Bryan Adams három és fél évtizedes pályafutását legalább annyira jellemzik puritán rockdalok, mint a rádióbarát romantikus szerzemények. Ezzel az egyik buktatót sikeresen el is kerülte a szupersztár státuszba tartozó zenész, azok is elismerően bólintanak teljesítményére, akik amúgy kiütést kapnak a negédes-szirupos dalocskáktól. Az is egyértelműen az énekes-gitáros dalszerző mellett szól, hogy slágereit sallangmentesen, csak a zenére koncentrálva tudja előadni. Egy 18 Til I Die, egy Cuts Like a Knife vagy egy Run To You hasít a színpadon, persze az ellensúlyok is ott vannak, a Please Forgive Me vagy a Heaven alatt ringatódzik a tömeg, párok bújnak össze, s persze az öngyújtókat felváltó mobiltelefonok is világítanak.

Bár a zenész koncertje tartalmaz show-elemeket az énekes a közönség soraiból választja ki azt a hölgyet, akivel közösen adja elő a stúdióban amúgy Mel C-vel rögzített When Youşre Gone-t, előtte zenésztársaival vödrökön csörömpölnek egy kicsit, illetve versenyt űznek abból, hogy a gitár nyakával ki tud többet elkapni a színpadra repülő tangákból , ám ezek a kis közjátékok a lényegi elemekről, a dalokról és az előadásról egyáltalán nem vonják el a figyelmet. A magyar közönségnek eddig öt alkalommal volt lehetősége megtapasztalni mindezt, ráadásul Bryan Adams 2006-ban két helyszínen, Budapest mellett Debrecenben is bemutatta dalait. A repertoár - a dalok sorrendjében bekövetkezett változásokat figyelembe nem véve - azóta szinte szemernyit sem változott, a világsztár még a négy évvel ezelőtt kiadott stúdióalbum, a 11 legjobb szerzeményeit sem illesztette be az aktuális műsorába. Ez két dolgot feltételez, régi szerzeményei - főleg az 1991-es Waking Up The Neighbours című album dalai - klasszikussá értek, másrészt a divatos (egynyári) popzenei előadók ma már az olyan könnyen befogadható, mondhatni slágeres rockzenét játszó előadóművészeket is kiszorítják a tévékből és rádiókból, mint amilyen Bryan Adams. A közönségüknek így a koncertek varázsa, az élő fellépések általi találkozási lehetőség maradt, ami még akkor is működik, ha egy hatalmas vihar miatt aznap teljesen bedugul a város közlekedése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!