Bulvár

2015.04.23. 13:56

25 éve írta a Napló - Milyen lesz az új rendszámtábla?

Várhatóan július elején kezdődik a rendszámtáblák cseréje. Az új azonosító jelzés szabványát már jóváhagyta a Magyar Szabványügyi Hivatal (MSZH) elnöke.

Balassa Gergő

Erről 25 esztendeje számolt be a Napló. Az írásból kiderül, Haba József, az MSZH főmérnöke elmondta az MTI-nek, az új szabvány megalkotása előtt tanulmányozták a legfejlettebb európai országok hasonló előírásait. Ennek alapján született meg a döntés, hogy az új gépkocsi-azonosító jelzés három betűből és három számjegyből álljon. Az új rendszámtábla a jelenleginél mintegy egyharmadával nagyobb felületű lesz, a betűk mérete is jelentősen megnő. Újdonság, hogy a tábla felületére fényvisszaverő anyag kerül, a nemzetközi előírások szerint. A rendszámtábla bal oldalán helyet kap a magyar nemzetközi jelzés, a H betű, s fölötte a piros–fehér–zöld nemzeti trikolór. A szabvány készítői figyelembe vették a hajlíthatóság, a szilárdság és a tisztíthatóság kívánalmait.Az új rendszámtábla alkalmazási rendjét végül is a közlekedési szervek előírásai tartalmazzák majd. Annyi azonban máris bizonyos, hogy az új jelrendszer nem utal sem a tulajdonos lakhelyére, sem a tábla kiadásának időpontjára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!