Bulvár

2015.02.12. 11:24

A Balatonnál forgatta új klipjét a Hősök

Balatonfüreden, Tihanyban és egy várpalotai horgásztónál forgatta legújabb, Nem vagy egyedül című dalának videoklipjét a veszprémi/pétfürdői hip-hop brigád, a Hősök.

Szabó Péter Dániel

A lírai hangulatú, melankolikus dalhoz készült kisfilmet hazai pályán, Veszprém megyében rögzítette a csapat a közelmúltban.

Mentha és Eckü, a Hősök két frontembere a klipforgatáson (Fotó: 2B Pictures)

– Barátaink, Brash és Belo segítségével készítettük el a klipet, amelyet a legnagyobb internetes videómegosztó oldalon néhány nap alatt több, mint 40 ezren néztek meg. Mentha ötlete volt, hogy a dal hangulatához igazodva vízpartokon, stégeken vegyünk fel hosszan kiengedett, szép imázs-részeket. Rögzítettünk képkockákat a tihanyi Belső-tónál, az énekesnőnk, Vörös Janka egy várpalotai horgásztó stégjén énekelt, míg én Balatonfüreden rappeltem – mondta el kérdésünkre Baranyai Dániel Eckü, a Hősök egyik frontembere.

– A Nem vagy egyedül című szerzeményünk gondolkodós, megfejtős zene, nem valószínű, hogy koncertkedvenc lesz, ugyanakkor fontosnak tartjuk az értékéket közvetítő számokat is. A márciusban Raplife címmel megjelenő új Hősök nagylemez egyébként vegyes felvágott lesz: sokféle ízben és hangulatban adjuk majd közre, hogy miképp látjuk a világ és életünk dolgait – tette hozzá Eckü.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!