Bulvár

2009.05.03. 13:58

A szex jó, tegyük még jobbá!

Vancouver (MTI/AFP) - Szexpártra is szavazhat a május 12-i tartományi választásokon a kanadai szavazók egy része, ugyanis a Nyugat-Kanadában alakult új politikai formáció ezt írta zászlajára: "A szex jó, tegyük még jobbá"

Szausev Xénia

A Szex Pártjának alapítói persze maguk sem áltatják magukat azzal, hogy a Brit Kolumbiában esedékes voksoláson megszerzik a hatalmat, céljuk szerényebb. A választási kampányt arra akarják kihasználni, hogy népszerűsítsék a szexualitásról vallott elveiket. 
    
"Nem célunk, hogy mandátumot szerezzünk, hiszen ez lehetetlen a kis pártok számára hátrányos itteni választási rendszerben, ahol szavazókörzetenként egy képviselőt választanak meg egyfordulós voksolásban" - magyarázta el az AFP-nek John Ince, a párt elnöke, aki civilben szexboltos. Az ő szemében a kampány alkalom arra, hogy kifejtsék, mennyire jót tesz az egészséges szexualitás az egyénnek és a társadalomnak egyaránt.
    
A párt programjának megvalósítása az iskolában kezdődne, ahol a párt olyan nemi oktatást vezetne be, amely fokozatosan ébresztené rá a diákokat a szexualitás fontosságára. A serdülőknek elmagyaráznák, hogy bármiféle testi kapcsolat létesítését meg kell előznie a kölcsönös bizalom megteremtésének. A tantárgy része lenne az egyéni erotikus üzenetek módja és a homoszexuálisok iránti tolerancia fontosságának hirdetése.
    
A Szex Pártjának választási gyűlésein a szónokok síkra szállnak azért, hogy minden nyilvános parkban és az egy hektárnál nagyobb területű fürdőkben létesüljenek nudista részlegek, "hogy normális látvány legyen az emberi test és hogy ne bélyegezzék meg a nemi szerveket".
    
Nemcsak a fiatalokkal törődik az új párt: egyik célja a szexuális kapcsolatok elősegítése az idősotthonokban, ebből a célból bevezetné "a szexuális gondozásban jártas ápolók" képzését.
  
"A többi párt nem kíván foglalkozni az ilyesfajta problémákkal, félnek ettől" - mondja Scarlett Lake egykori sztriptíz-táncosnő, aki egyike a párt három jelöltjének.
    
A szexpárt ötletei között szerepel, hogy a királynő ünnepét, amelyet évről évre a prüdériájáról ismert Viktória királynő emlékének jegyében ülnek meg Kanadában, a jövőben a görög mitológiában a szerelem istennőjeként ismert Erosz tiszteletére rendezzék meg, Bálint-napot, a szerelmesek ünnepét pedig nyilvánítsák fizetett ünnepnappá.
    
2005-ben ezekkel a szexi eszmékkel 305 voksot gyűjtött be a párt, amely különben távolról sem az egyedüli bizarr formáció Brit Kolumbiában. A Work Less - Dolgozz Kevesebbet - párt programjában a 32 órás munkahét kivívása áll az első helyen, a Marihuána Párt természetesen a vadkender származékok szabad forgalmazását hirdeti.
Norman Ruff, a Victoria egyetem politológusa a tartomány rugalmas törvényeivel magyarázza az ilyen és hasonló pártok létezését: Brit Kolumbiában összesen 36 párt indul május 12-én a voksokért.
   
"Az életben mind valami mást csinálunk. Műkedvelő politikusok vagyunk, akiknek nincs sok ideje a kampányolásra" - mondta az AFP-nek John Ince, aki szexprogramjával ugyanabban a választókörzetben indul, mint Gordon Campbell, a tartomány liberális miniszterelnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!