Bulvár

2010.01.02. 07:09

Ákos 2009-ben sem tétlenkedett

Napló - Munkás évet hagyott maga mögött a hazai könnyűzenei élet egyik legsikeresebb előadója, Ákos. A gitáros-énekes lebonyolította jubileumi, akusztikus turnéjának második részét, három kiadvánnyal jelentkezett, illetve megkezdte új albumának előkészületi munkálatait.

Gyuricza Ferenc

Különleges eseménnyel kezdődött a 2009-es esztendő Ákos számára, hiszen január elején Rátóti Zoltán színművész meghívására fellépett a magyarföldi templom javára a Nemzeti Színházban megrendezett gálán, ahol rajta kívül olyan művészek működtek még közre, mint Blaskó Péter, Ráckevei Anna, Rudolf Péter színészek, illetve Gulyás Dénes, Kiss B. Attila és Miklósa Erika operaénekesek. Röviddel később az egyik leghallgatottabb hazai rádiócsatorna szavazásán Ákost 2008 legjobb énekesének választotta a közönség, az év dala kategóriában pedig a Negyven című felvétel győzött. A dal ekkor már negyvenedik hete állt az első helyen a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége hivatalos kislemezlistáján.

Ákos a szervezők felkérésére fellépett Az év üzletembere - Entrepreneur Of The Year 2008 díjátadó gáláján, ahol Czomba Imre zongorakíséretével szerepelt, de Presser Gábor is színpadra hívta az énekes-gitárost, hogy együtt adják elő a Gondolj rám című régi LGT-számot. Az év első felében Ákos és Szigethy Gábor irodalomtörténész országszerte több helyen tartott Krúdy-estet a Kaland a régi királlyal című hangoskönyv anyagából. Az irodalmi szereplések ezzel még nem értek véget, hiszen az énekes-gitáros a világhírű népdalénekes, Sebestyén Márta és Andrejszki Judit Bálint-napi koncertjén a Hamletből olvasott fel angolul és magyarul. A zenész vendége volt a Magyar Borok Báljának is, két dal erejéig lépett fel a rendezvényen.

Tavasszal folytatódott a jubileumi akusztikus turné, amely ezúttal már a 40+1 nevet viselte. A budapesti koncertre néhány hét leforgása alatt elfogyott az összes jegy, így ott dupla előadást tartottak, a fertőrákosi barlangkoncertre pedig már négy hónappal az előadás előtt nem lehetett belépőt vásárolni a nagy érdeklődés miatt. Az április 18-án, Győrött startoló turnén egy új dal is felcsendül, a Gumicukor című szerzemény, amelyet az egyik országos rádió reggeli műsorában mutat be Ákos, majd a közönség egy televíziós show-műsor keretében is megismerkedhet vele. A jubileumi turné a határon túlra eljut, augusztus 30-án az erdélyi Kézdivásárhelyen húszezernél is többen kíváncsiak az előadásra. A két részletben, 2008 őszén és 2009-ben zajló turné összesen 29 előadást élt meg, s mintegy 65 ezer érdeklődő látta.

Alig ért véget az országjáró turné, Ákos újra a Krúdy-hangoskönyv anyagával lépett fel, a produkció a harmincadik előadással zárta a 2009-es évadot. Az ősz folyamán három kiadvány is napvilágot lát, október 2-án jelent meg az Ákos 40+ című dupla CD és DVD, melyeket több mint tíz órán keresztül dedikált az énekes. Mindkét kiadvány első helyen nyitott a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége hivatalos lemezeladási listáin. December első napjaiban pedig az első magyar zenei blu-ray kiadvány került a boltokba, szintén Ákos jóvoltából.

Az énekes a sikerek ellenére sem pihen, jelenleg új dalokon dolgozik. Áprilisra várható egy új kislemezdal, mely egyben a májustól júliusig tartó rockzenei turné beharangozója is lesz, őszre pedig elkészül az új stúdióalbum is.

Címkék#ákos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!