Bulvár

2017.03.26. 20:16

Túl a jó kilátáson - Amikor még nem a magas koleszterin jelentette a veszélyt az életre

Apácatorna - Bizonyára csak önhitt félműveltségem engedi meg, hogy összehasonlító elemzéseket végezzek néhány kedvenc magyarországi várromom felett.

Molnár Péter

Ezeknek közös jellemzőjük hogy legtöbbjük mai szemmel nézve istentől teljesen elhagyott helyen épült fel, mint például a keszthelyi hegységben Rezi és Tátika vára vagy a bükki Ódorvár, avagy a Szögliget mögött fekvő Szádvár. Mai szemmel nehezen érthető az a török lelkesültség, hogy képesek voltak felvonulni ilyen helyek alá, gondolom, ostromlétrákkal és ökrök vontatta ágyúkkal, amiket még cipelni is elég lehetett, nem hogy használni.

Somló vára

Történetüket szemlézve nagyjából mindegyikük a tatárjárás utáni várépítési boomban nyerte el kőformáját, majd felépülésük után történetükre általában az állandó pereskedés és birtokból való ki- és behelyezkedés volt jellemző, mivel a bonyolult öröklődési rendszer útvesztőjében évtizedekig lehetett bolyongani, sokszor hamisított pátenslevelekkel és a királyi udvarban való jó helyezkedéssel mozdítva előre az ügyet. Nem beszélve arról, hogy a sokfelé húzó Magyarországon a vesztes félhez való tartozást rögtön birtok és ingó javak elkobzásával szankcionálták, amit a jelek szerint a győztes azonnali, halaszthatatlan feladatának érzett.

Somoskő romjai

A boldogkőváraljai vár története például szinte folyamatos csereberéből állt, amibe bekapcsolódott például Brankovics György szerb despota, továbbá Martinuzzi Fráter György, akinél érdemes megállni kicsit. Fráter György mint önjáróvá vált papi személyiség hivatásával ellentétben elsősorban a világi dolgok mezején ténykedett, és fő ambíciója az egységes és független Erdély megszervezése volt török és osztrák harapófogóban, így nem is csoda, hogy összeesküvés áldozatává vált, amit nyilván az olaszok vezényeltek le mint a kor összeesküvő és mérgezési szakértői.

A leírások szerint 75 szúrással végeztek vele, valamint kétszer mellbe lőtték puskával, biztos, ami biztos. A merénylők további sorsáról elég sok adat maradt fenn, aminek nem bírok ellenállni, hogy ne osszam meg az olvasóval. Sforza-Pallavicinit a törökök elfogták egy vesztes csata után, és egy bottal verve, gyalog hajtották el Isztambulig, ami legalább egy hónapos út lehetett, hogy ha vasárnaponként is gyalogoltatták és ütlegelték. Ferrarit Olaszországban felakasztották más ügyletei miatt, Mercadának előbb levágták a jobb kezét egy csetepatéban, majd ezek után széttépte őt egy vadkan egy vadászat során. Tiszta Monty Python-pechszéria. Muninót pedig lefejezték Piemontban, úgyhogy ezekből is látszik, akkoriban nem a magas koleszterinszint volt az élet legveszélyeztetőbb tényezője.

Kubinyi család 17. századi késő reneszánsz várkastélya a szlovákiai Felsőkubinban

Feltűnő továbbá, tovább bolyongva a várak történetében, a puskapor kevésbé okszerű kezelése. A szigligeti vár egy villámcsapást követően robbant fel, Wathay Lőrinc cseszneki várkapitány végezte be életét, miután beborozva mindenképp erőltette egy öreg ágyú elsütését, ami fel is robbant annak rendje és módja szerint mellette. A dédesi vár esetében viszont a kemény 15 napos ostrom után, a rejtekúton elszivárgó védők Bárius István várkapitány ötlete alapján hosszú kanóc segítségével sikeresen rárobbantották a beözönlő törökökre a várat. Az eredmény 400 halott és sebesült. És persze történtek a sötét falak közt sötét dolgok is. Bebek Ferenc, foglalkozására nézve rablólovag például hamis pénzt veretett Boldogkőváralja falai között. Nagyvázsonyban pedig Magyar Benigna harmadik férjét, a hozományvadász Kereki Gergelyt egyszerűen ledobatta szolgáival a várfalról, mindössze egy kis megcsalás miatt.

Aztán szép lassan véget értek a dicső napok, a törököt kiűzték Magyarországról, a várakat pedig később császári parancsra felrobbantották a szokásos osztrák alapossággal. De rájöttek az idő multával a nemesek is, hogy egy kastély sokkal jobban lakható és fűthető, mint a nyirkos bástyák.

Ezért nekünk így ötszáz év távlatából csak az ábrándozás marad, kinek-kinek ízlése szerint. Gábor fantáziáját az egy szál gyertya fényében táncoló várkápolnafalak fogták meg, illetve a szerinte szekérszám felszállított lányok, akik innentől kezdve elbúcsúzhattak a szűzen férjhez menésnek még a gondolatától is.

Sümeg folyamatosan megújuló vára és a tövében elterülő város látképe

Van azonban várainknak egy másik, nagyon érdekes vetülete is, túl a jó kilátáson. Legtöbbjük igen érdekes dolgokat rejteget növény- és állattani szempontból is. Itt van rögtön a füzéri várat körülvevő kárpáti szililátsziklagyep társulás. Májusban elképesztő virágpompa részese lehet a látogató. A sziklákról sárga zuhatagként ömlik le a sziklai ternye, a szakadozott gyep között pedig a törpe nőszirom sárga és kék virágai kápráztatnak el. Haladóknak a déli szirtipáfrány és a schudich tarsóka felfedezése jelenthet megkapó élményt, bár a tarsókát annyira azért nem kell keresni, a falépcsők alatt és mellett nyílik a várban felvezető úton. Továbbá legtermetesebb keresztes viperámat is a füzéri sziklaoldalakon láttam, ami elegánsan összetekeredve napfürdőzött.

A füzéri vár körül májusban elképesztő virágpompa részesei lehetünk

Az Ódorvár megmászói vörös áfonyával és zöldes kígyókaporral találkozhatnak, valamint a magyar pikkelypáfránnyal, Rezi vára pedig a lónyelvű és szúrós csodabogyóval kecsegtet, valamint a magashegységi fanyarkával, ami a Dunántúl ritka és védett cserjéje.

Új észlelés a Szádvár töviskés lucernája, ami a várúton található, egészen pontosan ott, ahol a hajdani szekerek nyoma még látható belevágódva a mészkőbe.

Magyarország egyik növényritkasága, a lónyelvű csodabogyó

A romok ezenkívül kedvelt tanyahelyei a téli madárvendégeknek is, a cseszneki vár romjai között gyakorta előfordul a hajnalmadár, több várromunkon pedig a havasi szürkebegy.

Talán ilyenkor kora tavasszal a legszebbek váraink. Turisták nélkül árválkodnak, és, bár szellemek nincsenek nálunk, a hűvös éjszakákon a macskabagoly jajveszékelését hallva ez mégsem tűnik olyan biztos dolognak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!