Bulvár

2012.09.23. 06:41

Clint Eastwood, a reneszánsz ember

Negyven hollywoodi év és hatvan film után Clint Eastwood még 82 évesen is mindennap frissen megy munkába. Legújabb filmjében játékosmegfigyelőt játszik.

Sergio Leone legendás westernjeinek szúrós tekintetű cowboya és az egykori kemény zsaru, Piszkos Harry mára rendezőként és zeneszerzőként is bizonyította, igazi reneszánsz ember. „Az ember elér egy szép kort, és már ennek is tud örülni. Az időskor előnye, hogy sokkal többet tudok – míg el nem felejtek mindent. Az öregedés mókás dolog egy bizonyos fokig. De kérdezzenek meg egy év múlva, és megpróbálom ugyanezt felelni” – mondta egy Beverly Hills-i hotelben, legújabb filmje pénteki bemutatója előtt. Azt is elárulta, a sok sport tartja ilyen remek formában, szívesen golfozik és rendszeresen fut.

Négy éve kijelentette, a Gran Torino az utolsó filmje, amelyben játszik és amelyet ő is rendez. „Azt is mondtam, hogy több szerepet nem vállalok, mégis másképp alakult. Néha nagyot hazudok. Ennyi év után a színészet már az ember vérében van, és jólesik néha visszatérni hozzá. Bár az én korosztályomnak már kevés jó szerep akad”.

Most azonban kapott egy remek lehetőséget: a Trouble with the curve című keserédes vígjátékban egy szarkasztikus, mogorva baseballjátékos-megfigyelőt játszik, aki fokozatosan elveszti a látását. Segíteni próbál neki felnőtt lánya (Amy Adams), és együtt lassan rendbe hozzák megromlott kapcsolatukat.

 

 

A szerep jó ürügy volt arra is, hogy kicsit elszökjön az otthonából, ahol épp a családjáról szóló valóságshow-t forgatják. Ennek főszereplője a felesége, a 25 évvel fiatalabb, korábbi híradós Dina, aki most egy fiúegyüttest menedzsel, valamint Eastwood korábbi kapcsolatából született 19 éves lánya, Francesca és kisebbik lányuk, a 15 éves Morgan. Olykor azért a színész-rendező is feltűnik a képen, például a vacsoraasztalnál. Nagyobbik lánya barátja fotóművész, és különös ötletei – például egy százezer dolláros Birkin táska feldarabolása és elégetése – megosztják a nézőket. „Az a fiú, akire minden apa vágyik, hogy a lánya hazahozza – viccelődött Eastwood. – De ő legalább nem futamodott meg a családtól. A lányaim folyton panaszkodnak, hogy elijesztem az összes udvarlójukat. Holott az anyjuktól sokkal inkább kellene tartani a fiúknak” – idézte a Showbizspy.com honlap.

Eastwoodot máig sokan azonosítják egyik legnagyobb szerepével, Piszkos Harryvel. „Sokan kérdezik, miért nem csinálok még egy Piszkos Harryt. Nem akarnék egyik szerepembe sem újra belebújni. Vannak dolgok, amelyek az élet egy bizonyos pontján megtörténnek és működnek. De ezt nem szabad kísérteni. Sose nézek vissza, ami elmúlt az elmúlt” – nyilatkozta az Ellen DeGeneres talkshow- ban. „Mindenki azt kérdezi, miért dolgozom még most is. Azért forgatok, mert akadnak még jó történetek. És amíg az emberek akarják, hogy elmeséljem ezeket, nem hagyom abba a munkát. Emellett szórakoztat is. De realistának kell lenni, és csak olyan szerepeket vállalni, amelyek korban hozzám illenek. Nevetséges lenne, ha egy 35 éves pasast akarnék játszani. A sminkeseknek homokfúvó gépet kellene használniuk, hogy ennyire megfiatalítsanak” – idézte a Moviefanatic. com honlap. Máris egy következő filmen dolgozik: fél éven belül elkezdik forgatni a Csillag születik című klasszikus musicalfilm felújított változatát Beyoncéval a főszerepben és Eastwooddal a rendezői székben.

Bár azt mondja magáról, a nézetei liberálisak, hiszen a melegek házasságát sem ellenzi, mégis Mitt Romney-t támogatja az elnökválasztási kampányban Obama ellenében. Ezért ment el a republikánus küldöttek gyűlésére, ahol beszédet is mondott, amelyet azóta sokan parodizáltak. „Láttam azt az üres széket, amit nekem tettek oda, hogy üljek le. Erről jutott eszembe az ötlet, hogy elbeszélgessek az elnökkel, mintha csak ott ülne. Három dolgot akartam ezzel elmondani: hogy Hollywoodban nem mindenki baloldali, hogy Obama számos ígéretét megszegte, és hogy az olyan elnököt le kell váltani, aki nem végez jó munkát. Erre a demokraták azt hitték, szenilis lettem, a republikánusok pedig biztosak voltak benne”.

„Mikor a 80-as években a saját városom, a kaliforniai Carmel polgármestere voltam, akkor sem viselkedtem politikusként. Nem mondtam beszédeket, csak beszélgettem az emberekkel. Ha a republikánusok elég bolondok voltak ahhoz, hogy meghívjanak egy politikai gyűlésre, hogy felszólaljak, magukra vessenek” – idézte a Washington Post.

Akármilyen bizarr is volt a beszéde, a közvélemény-kutatások szerint emlékezetesebb volt, mint magáé az elnökjelölté. „Csalódtam a reakciókban, azt hittem, legalább jelölnek elnöknek” – ironizált utóbb. „Az én koromban már nem veszélyes az ember, nyugodtan kimondhatja, amit gondol. A politikusok dolgozzanak és szerepeljenek kevesebbet. És ne költekezzenek eszetlenül”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!