Bulvár

2009.06.29. 14:00

"Mocsok jól ír a Levente" - Egy házasság elemezgetése

Ebéd után, a kényszerű ejtőzés idején szombat délutánonként van egy beszélgetős műsor a Hálózat Tv-ben: Bencze-show. Helyszíne az Alexandra Pódium. Három fotel, kettőben a vendégek, szemben velük Bencze Attila, aki inkább egy kedvesen, kellemesen évődő kidobó legényre emlékeztet, mint riporterre.

Kellei György

A show persze hírességeket ajánl a nézőnek. Ezúttal egy házaspár a meghívott: Dévényi Ildikó színész és Moravetz Levente színész-rendező. 

Az ő neve nekem mond valamit, de ez nem jelent semmit. 

A rendezéseiről írt kritikákra valahogy emlékezem. 

Feleségének egyik lába most begipszelve, tengeri baleset, jetskizés közben valahogy aláfordult a bokája, maga sem tudja, hogy hogyan. A legjobb házasságban is megesik az ilyesmi. 

Dévényi még régebben a győri balettben táncolt Markó Ivánnál, aztán közölte vele, mégsem akar balettművész lenni, mert szereti az életet, és ezzel a habzsolással bizony túlsúly jár. 

Mindenesetre ez a házasság stabil, immár két évtizede. Pedig nem indult valami fényesen, Bencze heherészik is a történeten. 

Moravetz állítólag roncs emberként érkezett meg Pécsre, ahol Dévényi már játszott a színházban. Rozoga kocsival járt, falusi házat vett, kutyát tartott, nem ivott, nem bulizott, közben meg együtt játszottak a különböző darabokban. 

Levente olykor azért piros pontot kapott Ildikótól. Ez a nyilvánvaló pimaszság dühítette, de nem ütötte meg a kolléganőt, inkább feleségül vette. 

S mit mond a kis asszonya? 

Klassz fából vágták ezt az embert.  Ő az agy, én a szív.

A férjtől is  aki időközben rendező lett  hallunk egy hősi vallomást, csak ő az operetteket magasztalja, nyolcvan százalékban ezt a műfajt állította színpadra. Aztán jött a szakmai áttörés a Vagina monológok című produkcióval Pécsen és Pesten, Xantus Barbarával, Nyertes Zsuzsával, Dévényi Ildikóval. 

S ha már az Alexandra Pódiumon vagyunk, akkor a könyv sem maradhat ki a tereferéből. Bencze megilletődötten szorongat egy kötetet a kezében. 

Csak-csak megtudjuk, hogy mi az. Moravetz a szerző: Argos, Rigó meg a többiek a címe. 

Mocsok jól ír a Levente - jegyzi meg a felesége, és az olvasás boldogság-könnyeire emlékezik. 

Habkönnyű tehát ez a show, olyan, mint egy jól megcsinált, szórakoztató operett.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!